Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
416 Az országgyűlés képviselőházának 22 4. ülése 1933 december U-én, hétfőn. Igenis, ezért mondottam, hogy nem értek egyet a pénzügyi politikával. Koncedálom, ez egy ellentét. Én egészen más pénzügyi politikát tartanék helyesnek, olyan pénzügyi politikát, amely a termelésre fekteti a súlyt és nem a genfi elméletnek szigorú betartására. (Úgy van! Úgy van! balfelől) Mert akármit is beszélnek, az arany ma már nem alapja a pénznek, hanem a nemzeti termelés az alapja a pénznek. Ha én a termelést teljesen összezsugorítom, akkor nem tudok takarékoskodni és nem tudom talpraállítani a nemzetet. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) Akárhányszor hallom azt, hogy folytonos takarékosság, végletekig azonban a takarékosságot sem lehet vinni. A tőkeszerzésnek az a régi meghatározása tehát, amit szem előtt méltóztatik tartani a mai körülmények között nem gyakorolható. Ezért a 100 millió pengőt — amiről a múltkor tárgyalt a Ház — lényegében én nem helytelenítem, ez is egy más mód, hogy legyen forgalom, legyen termelés, akkor majd lesz élet és akkor lesz a nemzetnek teherbíróképessége is. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Természetes, hogy ha nincsen termelés, ha összezsugorodik a termelés, akkor nincsen a nemzetnek semmi kereseti lehetősége, akkor az adók sem folynak be és akkor jönnek ezek a szigorú rendszabály o l k, amelyekkel a tisztviselők illetményeit lejebbszállítják. (Homonnay Tivadar: Az egyetlen recept!) Talán azt méltóztatik kérdezni most, hogy én ezt hogyan kapcsolom összs a nyugdíjkérdéssel? Igen, összekapcsolom, mert én a termelés érdekét mindenekfelett állónak tartom s a fizetéseknek és a nyugdíjaknak csökkentését igenis a termelés szempontjából bírálom el. A fogyasztásra nálunk nem fektetnek olyan súlyt, mint a hitelre. Engedelmet kérek, lehet, hogy ez nem tetszik egyeseknek, de nagyon sajnálom, én csak meggyőződésemet tudom szolgálni ebben a Házban is és e meggyőződésemnek, amely szakszerű és nem politikai, adok tápot. Ez most gazdasági kérdés és ezt a gazdasági kérdést én gazdasági szempontból kívánom kezelni. Igenis tehát a termelés szempontjából hibáztatom az illetménycsökkentéseket. Beszélek iparosokkal és kereskedőkkel; tessék i csak megnézni: az iparosok és kereskedők Pesten kérik, hogy a karácsonyi segélyeket mielőbb szavazzák meg a közületek és a kormány és adják meg a tisztviselőknek. Miért? Mert nagyon jól érzik, hogy a tisztviselői fizetés az ipar és kereskedelem alimentációja, mert a tisztviselők azt kiadják, elköltik mind. Az a karácsonyi segély odakerül az iparhoz és a kereskedelemhez. Erre a pénzügyminiszter úr azt mondja, álláspontját védve, hogy ez a 3-5 millió is csökkenti a termelés költségeit. Először is nem hiszem, hogy ez a 3'5 millió 3 5 millió lesz, mert annak közvetett kára sokkal nagyobb. Mert ennek közvetett kára van a forgalomban! Hiszen jelentkezni fog ez végig az egész vonalon, jelentkezni fog a forgalmiadónál, jelentkezni fog a kereseti adónál, de jelentkezni fog a házadónál is ennek a csökkentésnek a hatása, úgyhogy ez olyan közgazdasági folyamat, amely jelentkezni fog az egész vonalon. Egyébként ebben sem tudok megegyezni a pénzügyminiszter úrnak azzal az igen tiszteletreméltó felfogásával, hogy a termelést így akarja mentesíteni, illetőleg, hogy ezzel mentesíti a termelést. Ezt nem fogják érezni a termelők. Ha a tarifákat, az egyes illetékeket még csökkentjük, az sem érezhető a forgalomban. Ennek a 3-5 milliónak az elvonása a tisztviselőktől nem fogja éreztetni hatását a forgalomban, de igenis éreztetni fogja hatását az iparnál, a kereskedelemnél és éreztetni fogja hatását a termelésnél. (Úgy van! a baloldalon.) A termelés meg fogja érezni ennek az illetménycsökkentésnek a hatását. Áttérek a továbbiakban arra, hogy a legkönnyebb megoldás az illetmények csökkentése. En ,azt hiszem, hogy ez a pénzügyi kormányzat számára a legegyszerűbb manipuláció. {Egy hang a baloldalon: Régi, de be nem vált recept!) Fokozatosan fogják csökkenteni az illetményeket, — amint az előttem szólott t. képviselő úr bejelentette — mert csökkenteni kell, és a pénzügyminiszter úr is azt mondja, hogy inkább kapják a kevesebbet biztosan, minthogy semmit sem kapjanak. Ez, hogy semmitsem, borzasztó téltel volna. Igaz, hogy meg vagyunk nyomorítva, igaz, hogy adottságunk van, világpolitikai, világgazdasági adottságunk, de mégis azt mondom, hogy élnünk kell és száz veszéllyel szemben is keresztül kell harcolnunk az éliniakarás lehetőségét. (Ügy van! balfelől.) En nem fogadhatom, el azt, hogy még a továbbiakban is csökkenteni kell a járandóságokat. Változtassunk a helyzeten! Ha mi hozunk áldozatot, hozzon áldozatot a külföldi tőke is. Nem merjük kívánni ezt az áldozatot a hitel szempontjából? Pedig tessék csak a külföldi hiteleket a kötvények alakjában nézni: menynyire leértékelték ők már a kötvények értékét. Leértékelték ők maguk a tőzsdei forgalomban. Mi ínég mindig ragaszkodunk az aranyelmélethez. Még a forgalomban leértékelt kötvények összevásárlása is nehézségekbe ütközött. Pedig azok a kamatok, amely eket mi a nagy összegek után fizetünk, lényegükben részben már tőketörlesztésnek is tekintendők. Nem lehet vitatni, hogy tőketörlesztésnek is tekintendők, mert olyan magas kamatokat fizettünk az eredetileg kibocsátott árfolyamok alapján. Vagyis: ahogy az üzleteket megkötöttük, hogy már tőkét is törlesztettünk. Rendkívüli időkben rendkívüli intézkedésekre van szükség. En nem akarom alterálni a magántulajdont, a világért sem, de ha egyszer már ők maguk a tőzsdei forgalomban leértékelték ezeket a kötvényeket, akkor nekem, mint adósnak az élniakarás é» a végső életszükségesség realitásának jegyében ezt igenis el kell fogadnom. Erezzék ők is az áldozatot, aminthogy láttuk, hogy az amerikai elnök teóriájában benne van a pro- és kontraargumentáció is, részben a hitelezők, részben az adósok szempontját is védeni akarja. En tehát ezt a magam részéről szükségesnek tartom a «magyar pénzügyi viszonylatban^is. Ezért függ ez szorosan össze ezzel a nyugdíj javaslattal. Mert hiába hadakozunk a nyugdíj javaslat mostani százaléka kérdésében, igenis ez további áldozatokat kíván és én ezeket a további áldozatokat akarom elkerülni. Neesak a mi belső áldozatkészségünk szerepeljen, hanem legyen olyan áldozatkészség is, amelyet a világviszonylatban az amerikai köztársaság elnöke is koncedál s amit mi is koncedálhatunk, s akkor a külföldi tőkével kapcsolatban bizonyos intézkedési lehetőségeket nekünk is kötelességünk koncedálni. ' Lehetetlenség, hogy egy olyan országnak, mint a miénk, ilyen nagy nyugdíjterhe legyen. Hogy ez a nyugdíjteher ekkora, annak elsősorban a hágai megállapodás az oka, mert, engedelmet kérek, azt még sehol sem látták, hogy átengedjük a vagyontárgyakat, az állami