Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
414 Az országgyűlés képviselőházának I reménnyel a bejelentéssel szemben, nem várok sokat a mentelmi bizottságtól. (Zaj half elől.) Elnök: Csendet kérek! (Zaj balfelől.) Képviselő urak, maradjanak csendben. Andaházi-Kasnya Béla: Amikor nem is olyan régen a mezőkeresztesi választás után Dinien képviselőtársamnak mentelmi jogsérelmét nem állapítoták meg, ellenben az igen t. többségi párthoz tartozó egyik képviselő úrnak mentelmi ügyében, akit följelentettek hitelezési csalásért, politikai zaklatást láttak fennforogni és a kiadatástól meg is kímélték, megvallom, attól a mentelmi bizottságtól, amely így ítélt, nem sokat várok. Elnök: Nem engedhetem meg, hogy a képviselő úr ilyen veszedelmes térre menjen és a mentelmi bizottság függetlenségét, pártatlanságát és tárgyilagosságát ilyen bírálat tárgyává tegye. A képviselő úr maradjon men : telmi jogának megsértésénél, ne vádaskodjék a bizottság ellen. (Zaj balfelől.) Csendet kérek. Andaházi-Kasnya Béla: Miután nem kívánok vitába szállni az igen t. házelnök úrral és azt nem is tehetem, csak egyetlenegy kérelemmel fordulok az igen^ t. Házhoz, méltóztassék ezt a kérdést kivizsgálni és méltóztassék megállapítani, hogy most már másodszori engedélyem alapján miért nem tarthattam meg a beszámolómat, egyrészt, másrészt pedig kérem a jelenlévő miniszterelnök urat, méltóztassék éppen evvel a szomorú üggyel kapcsolatban eljárni a felbujtók ellen és a csendőrséget megvédeni attól, hogy politikai célra felhasználják, mert ezt semilyen polgár ebben az országban meg nem engedheti. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés balfelől. Elnök: A képviselő úr által tett mentelmi bejelentés a házszabályok 103. §~a alapján kiadatik a mentelmi bizottságnak. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Folytatjuk a napirenden lévő törvényjavaslat vitáját. Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslathoz minden hangulat kizárásával, a legnagyobb tárgyilagossággal kívánok hozzászólni. (Halljuk! Halljuk!) Politikát sem koncedálök ennél a javaslatnál a magam kritikájában, mert általános nemzeti szempontból kívánok ezzel a javaslattal foglalkozni. A hangulat nagyon csábító a szónokra nézve, de ha én a hangulat mezejére térnék ezzel a javaslattal kapcsolatban, akkor meg kellene állapítanom, hogy már a tárgyalással kapcsolatban ennél a javaslatnál mutatkozó külsőségek utalnak arra a bizonyos vonatkozásban nyomott hangulatra, amely e törvényjavaslat mellett szóló argumentáció felsorolásánál is érezhető. Ha figyelem az előadó úrnak beszédét s az előttem szólott t. képviselő úrnak felszólalását, meg kell állapítanom, hogy nehéz dolog az érvelést beállítani e javaslat szükségessége mellett. Nem is annyira a javaslat konkrét intézkedései, mint inkább egyes célok felsorakoztatása szerepeltek az indokolásban, amely célokat magam is sok vonatkozásiban elfogadok, ímert hiszen egyetemes nemzeti érdeket akarnak szem előtt tartani, csak meg kell jegyeznem, hogy a javaslat nem áll ezeknek az egyetemes céloknak szolgálatában. A hangulat kérdésével már végzek is, de meg kell említenem,, — és ezt méltóztassék logikai előrebocsátásnak tekinteni, amelyet a legkomolyabban veszek —i 4. ülése 1933 december 4-én, hétfőn. nem közömbös a keresztény és nemzeti alapon álló kormány politikája. Nem közömbös az st légkör sem, amely a koirmány intézkedéseivel kapcsolatban keletkezik. Ezt én csak mint egyén említem fel. Már magábanvéve MZ IX körülmény, hogy a mélyen t. kormány több ízben kijelentette, hogy nem 'akar az illetmények csökkentéséhez nyúlni, annak meg jegyzésére kényszerít engem, hogy nem nagyon szívesen látom, hogy az ígéretekkel kapcsolatban ellenkező vélemény kezd kialakulni, mert én nagyon is súlyt fektetek arra, hogy a mélyen t. kormány az ő nemzeti munkájához mért hangulatot meg tudja teremteni. Es én nem tartom helyesnek, ha az ígéreteket nem tartják be az illetménycsökkentéssel kapcsolatban sem, mert kétségtelen, hogy ez megint illetménycsökkentés lesz, amelynél elfogadnék argumentációt a salus rei publicae jegyében; meg kell azonban állapítanom, hogy nem látom a salus rei pubU cae szükségességét, vagyis nem tudtam eddigelé az argumentációt úgy értékelni, hogy látnám a salus rei publicae szükségességét ezen javaslattal kapcsolatban. Igen természetes dolog, hogy mindenkinek meg kell tennie mindazt, ami megteendő a haza és a nemzet érdekében. A tisztviselői kar — ezt megállapíthatom — az első illetménycsökkentésnél úgyszólván jajszó nélkül hozta meg ezt a nagy áldozatot. (Egy hang a baloldalon: Ez volt a baj!) Méltóztassék azonban megnézni, hogy Franciaországban, amely persze a győzelmi gloár mámorában nem tudja, hogy mit jelent a legyőzött államok sorsában élni, mi minden történik. (Homonnay Tivadar; Belebukott a kormány!) A francia kormány, amely az Ö politikájával természetesen mindig • csak a győzelmi esélyek kihasználását akarta szolgálni, azt hitte, hogy a győző államok úgy politikailag, mint gazdaságilag a többi nemzeteket maradandó tartós leágazásban és gazdasági rabszolgaságban fogják tartani. (Ügy van! a balkœêpen.) Azt hitték, hogy gazdaságilag is következni fog egy olyan kolosszális lehetősége a kihasználásnak és uralomnak, amelyet a nemzetek legyőzöttségük tudatában szó nélkül kötelesek viselni. Azonban a jó Isten ebben a kérdésben is megmutatja a maga intézkedését, a maga gondviselését akkor, amikor a győző államok is ^kénytelenek megállapítani, hogy azok az előfeltételek, amelyeket ők az erőszak jegyében szereztek, nem olyan maradandó oszlopok, amelyekre a nemzetek további sorsát rá lehetne építeni, hanem rájuk nézve is — dacára a tömérdek aranynak, dacára a tele trezoroknak, dacára a gazdasági előnyöknek — el fog következni a megpróbáltatások ideje és hogy a Gondviselésnek a sajátos rendelkezése', amely a legyőzött államok polgárait a mai szenvedések alatt bizonyos reménységgel tölti el, most a győző államokat is utoléri. Most a francia tisztviselői kar is láthatja, hogy az úgynevezett költségvetési. csökkentés • jegyében hozzá kell nyúlni az ő fizetéséhez is, amihez természetesen nem volt hozzászokva, Természetes, hogy ez sokkal nagyobb recenzust keltett Franciaországban, mint bármely más országban, főleg egy legyőzött országban, amely hozzá van szokva a sanyarú helyzetekhez. Látjuk, hogy milyen messzemenő következménye volt Franciaországban a tisztviselői illetmények csökkentésének. De viszont azt is megállapíthatjuk, hogy a magyar tisztviselői kar milyen méltó magatartással, a helyzetnek nem politikai kihasználásával és ki nem éle-