Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-224

Az országgyűlés képviselőházának 22 4. Abzug, le vele! Éljen Gömbös!» Olyan tumultus támadt, tudniillik hangban, hogy maga a fő­szolgabíró is meglepődve nézett erre a társa­ságra. (Hegymegi, Kiss Pál: Fel kell már a fő­ispán urat menteni! — Zaj. — Elnök csenget. — Malasits Géza: De rossz rendező! — Elnök csen­get.) Odaszóltam, t., képviselőtársaim, a fő­szolgabírónak, megkérdezve őt, hogy vájjon nem találja-e már időszerűnek, hogy éppen azokat az embereket, akik ott láthatólag pró­bálnak^ rendetlenséget támasztani, a teremből eltávolítva, rendet teremtsen. Nem kívántunk mást, csak 'három ilyen kiváló urat (Felkiál­tások a középen: Ür? — Esztergályos János: Terroristák!) szerettünk volna eltávolíttatni a teremiből és máris rend lett volna, ez elől azon iblatn a főiszolgalbíró ridegen elzárkózott, azt fe­lelvén, hogy a gyűlésen megjelenni mindenki­nek joga van. Szószerint idézem, hogy miit mondott: «Különben is olyan lárma van, hogy ai gyűlést nem lehet tovább folytatni, a gyű­lést ezennel feloszlatom». (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az előzményeket tehát szórói-szóra el­mondtaim, t. kép viselőtársiaim. A gyűlés fel­oszlatásária szolgáló ok, mint méltóztatnak látni, az volt, hogy Bethlen nevét mertem em­líteni, az algyői magyarok megemelték a ka­lapjukat, nem ők zavarogtak, hanem a felbé­relt, megfizetett és kocsikon odaszállított csir­kefogók. (Ulain Ferenc: Ki csinálta?) Ezek az emberek megakadályozták azt, hogy képviselői beszámolót tarthassunk. (Nagy zaj. — Büchler József: Az a főterrorista! — Griger Miklós: Az egész országban terrorkülönítmények van­nak!) Elnök: Griger képviselő urat kérem, mél­tóztassék csendben maradni. (Griger Miklós: Majd mi is jövünk!) Kérem, a képviselő úr mentelmi jogának megsértését akarja bejelen­teni, ne akadályozzák meg az urak! (Büchler József; Farkas Béla főispán akadályozta meg a gyűlést!) Csendet kérek! Dinich Ödön: A tiszteletbeli főszolgabíró ezután sürgősen eltávozott, kiadván a csendőr­ségnek az utasítást a terem kiürítésére. En megfigyeltem azt a különösképen közbeszóló vezető embert, aki miatt ez a felfüggesztés tör­tént; odamentem a csendőrtiszthelyetteshez, amikor a feloszlatás megtörtént és megkértem őt, hogy igazoltassa le, mert szeretném tudni, hogy ki ez az ember. Ugyancsak megkértem, hogy egy másik embert is igazoltasson. Az egyik egy igazolvánnyal valamely formában igazolta magát, a másik azonban azt mondta, hogy «semmiféle igazolvány nálam nincs». Azt feleltük erre, hogy akkor legjobb lesz, ha községházára fogunk elmenni, a községházán bizonyára lesz mód arra valamilyen formában, hogy igazolhassa magát. Közben a közönség ikiszorítása megtörtént. Az elégedetlenkedő kö­zönség kinn az utcán adott kifejezést a mél­tatlankodásának, azonban nem valami különö­sebb formában, úgy hogy a csendőrségnek nem is lehetett joga semmiféle beavatkozásra., Ezt nem is tette meg, legalább addig nem, amíg mi a községben voltunk. Hogy azután tett-e valamit, arról tudomásom nincs. Az il­lető ember közvetlenül mellettünk állt kinn az utcán várva, hogy amikor majd a csendőr­tiszthelyettes elvégezte a dolgát, vele együtt elmenjünk a községházára, leigazoltatandó ezt a magát megnevezni sem akaró, vagy pedig ülése 1938 december U-én, hétfőn. 411 idegen nevet bemondó, de igazolvánnyal nem rendelkező egyént. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az illető el akar oldalogni. Azt mondottam neki: Várjon csak egy kicsit, magával egy kis szá­molni valónk van, a községházára megyünk magával és a csendőrrel. Erre ő azt mondta: Nem szököm meg, én katona voltam. Miután pedig látta, hogy hangos kifakadásai semmi­féle rendreutasításban nem részesülnek, fel­bátorodott s engem a sértések egész tömegével illetett. Tudtam, hogy ennek előbb-utóbb az lesz a vége, hogy csendőri beavatkozás helyett saját beavatkozásom válik szükségessé, amit helyemben bárki megtett volna képviselőtár­saim közül, ha személyes invektívák illetik. Közvetlenül mellettem állott két csendőr és ezek mind a ketten hallották az engem súlyo­san sértő kifejezéseket. Mielőtt bármi történt volna, az egyik csendőrhöz fordultam és azt mondottam: Nézze csendőr, maga hallja ezt, maga tudja, hogy én ki vagyok és tűri ezt? Engedi azt, hogy engem így, ilyen formában sértegethessenek? A csendőr nem válaszolt semmit. Erre én vettem elégtételt és az illető­nek az orrára ütöttem. (Csikvándi Ernő : Ahá ! — Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Mi az, hogy ahá! Borzasztó! Disznóság!) Mit tett volna ön, képviselőtársam? (Andaházi-Kasnya Béla: Zsebrevágta volna?) Zsebrevágta volna képviselőtársam? Elnök: Maradjanak csendben, képviselő urak! Kérem a képviselő urat, ne tegyen fel kérdéseket, hanem tessék mentelmi joga meg­sértésének bejelentésére szorítkozni! Dinich Ödön: Amikor a frátert megfenyí­tettem, ez a botjához kapott. Természetesen én is odakaptam és kivettem a botot a kezéből. Ekkor balzsebébe nyúlt és egy tizenkét milli : méteres, a katonaságnál közismert altiszti forgópisztolyt vett elő és közvetlenül közelről kétszer rámsütötte. Hogy a fegyver csütörtö­köt mondott, csupán különös szerencsének tud­ható be. Éreztem, hogy itt igazán életről van szó az utolsó pillanatban, miután értek kissé a vívás­hoz, a botot arra használtam fel, hogy ártal­matlanná tegyem az illetőt és ezért a keze fejére ütöttem. Harmadszor már nem tudta el­sütni a revolvert, áttette balkezébe... (Ulain Ferenc: És mindez a csendőrök jelenlétében történt?) Ez a csendőrök közvetlen közelében történt, akik látva, hogy az illető rám fogja a revolvert és kétszer rámsüti, ahelyett, hogy le­fegyverezték volna ezt az embert, mindkét csendőr nekem szögezte a szuronyát és csak centimétereken és a véletlenen múlott, hogy bele nem szaladtam a csendőrszuronyba, amely már a nyakamnál volt. (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Hallatlan, borzasztó, gyalá­za t! — Propper Sándor: Képzelhetik, mit csi­nálnak az egyszerű emberekkel, a földmívesek­kel, a parasztokkal!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Dinich Ödön: Nehogy bekövetkezzék az, amire el lehetünk készülve, hogy t. i. azt mond­ják, hogy a revolver nem volt megtöltve és tréfa volt az egész, meg kell jegyeznem, hogy pontosan meggyőződtünk róla és tanukat tu­dunk állítani, akik igazolni fogják azt, hogy a revolver igenis meg volt töltve, mert látni lehetett benne a golyókat. Magam is egészen közelről láttam. Azért tartozom itt a Képvselőhaz előtt ki­jelenteni, mert tudomásom szerint azóta as

Next

/
Oldalképek
Tartalom