Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-224
Az országgyűlés képviselőházának 22 4. Abzug, le vele! Éljen Gömbös!» Olyan tumultus támadt, tudniillik hangban, hogy maga a főszolgabíró is meglepődve nézett erre a társaságra. (Hegymegi, Kiss Pál: Fel kell már a főispán urat menteni! — Zaj. — Elnök csenget. — Malasits Géza: De rossz rendező! — Elnök csenget.) Odaszóltam, t., képviselőtársaim, a főszolgabírónak, megkérdezve őt, hogy vájjon nem találja-e már időszerűnek, hogy éppen azokat az embereket, akik ott láthatólag próbálnak^ rendetlenséget támasztani, a teremből eltávolítva, rendet teremtsen. Nem kívántunk mást, csak 'három ilyen kiváló urat (Felkiáltások a középen: Ür? — Esztergályos János: Terroristák!) szerettünk volna eltávolíttatni a teremiből és máris rend lett volna, ez elől azon iblatn a főiszolgalbíró ridegen elzárkózott, azt felelvén, hogy a gyűlésen megjelenni mindenkinek joga van. Szószerint idézem, hogy miit mondott: «Különben is olyan lárma van, hogy ai gyűlést nem lehet tovább folytatni, a gyűlést ezennel feloszlatom». (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az előzményeket tehát szórói-szóra elmondtaim, t. kép viselőtársiaim. A gyűlés feloszlatásária szolgáló ok, mint méltóztatnak látni, az volt, hogy Bethlen nevét mertem említeni, az algyői magyarok megemelték a kalapjukat, nem ők zavarogtak, hanem a felbérelt, megfizetett és kocsikon odaszállított csirkefogók. (Ulain Ferenc: Ki csinálta?) Ezek az emberek megakadályozták azt, hogy képviselői beszámolót tarthassunk. (Nagy zaj. — Büchler József: Az a főterrorista! — Griger Miklós: Az egész országban terrorkülönítmények vannak!) Elnök: Griger képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Griger Miklós: Majd mi is jövünk!) Kérem, a képviselő úr mentelmi jogának megsértését akarja bejelenteni, ne akadályozzák meg az urak! (Büchler József; Farkas Béla főispán akadályozta meg a gyűlést!) Csendet kérek! Dinich Ödön: A tiszteletbeli főszolgabíró ezután sürgősen eltávozott, kiadván a csendőrségnek az utasítást a terem kiürítésére. En megfigyeltem azt a különösképen közbeszóló vezető embert, aki miatt ez a felfüggesztés történt; odamentem a csendőrtiszthelyetteshez, amikor a feloszlatás megtörtént és megkértem őt, hogy igazoltassa le, mert szeretném tudni, hogy ki ez az ember. Ugyancsak megkértem, hogy egy másik embert is igazoltasson. Az egyik egy igazolvánnyal valamely formában igazolta magát, a másik azonban azt mondta, hogy «semmiféle igazolvány nálam nincs». Azt feleltük erre, hogy akkor legjobb lesz, ha községházára fogunk elmenni, a községházán bizonyára lesz mód arra valamilyen formában, hogy igazolhassa magát. Közben a közönség ikiszorítása megtörtént. Az elégedetlenkedő közönség kinn az utcán adott kifejezést a méltatlankodásának, azonban nem valami különösebb formában, úgy hogy a csendőrségnek nem is lehetett joga semmiféle beavatkozásra., Ezt nem is tette meg, legalább addig nem, amíg mi a községben voltunk. Hogy azután tett-e valamit, arról tudomásom nincs. Az illető ember közvetlenül mellettünk állt kinn az utcán várva, hogy amikor majd a csendőrtiszthelyettes elvégezte a dolgát, vele együtt elmenjünk a községházára, leigazoltatandó ezt a magát megnevezni sem akaró, vagy pedig ülése 1938 december U-én, hétfőn. 411 idegen nevet bemondó, de igazolvánnyal nem rendelkező egyént. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az illető el akar oldalogni. Azt mondottam neki: Várjon csak egy kicsit, magával egy kis számolni valónk van, a községházára megyünk magával és a csendőrrel. Erre ő azt mondta: Nem szököm meg, én katona voltam. Miután pedig látta, hogy hangos kifakadásai semmiféle rendreutasításban nem részesülnek, felbátorodott s engem a sértések egész tömegével illetett. Tudtam, hogy ennek előbb-utóbb az lesz a vége, hogy csendőri beavatkozás helyett saját beavatkozásom válik szükségessé, amit helyemben bárki megtett volna képviselőtársaim közül, ha személyes invektívák illetik. Közvetlenül mellettem állott két csendőr és ezek mind a ketten hallották az engem súlyosan sértő kifejezéseket. Mielőtt bármi történt volna, az egyik csendőrhöz fordultam és azt mondottam: Nézze csendőr, maga hallja ezt, maga tudja, hogy én ki vagyok és tűri ezt? Engedi azt, hogy engem így, ilyen formában sértegethessenek? A csendőr nem válaszolt semmit. Erre én vettem elégtételt és az illetőnek az orrára ütöttem. (Csikvándi Ernő : Ahá ! — Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Mi az, hogy ahá! Borzasztó! Disznóság!) Mit tett volna ön, képviselőtársam? (Andaházi-Kasnya Béla: Zsebrevágta volna?) Zsebrevágta volna képviselőtársam? Elnök: Maradjanak csendben, képviselő urak! Kérem a képviselő urat, ne tegyen fel kérdéseket, hanem tessék mentelmi joga megsértésének bejelentésére szorítkozni! Dinich Ödön: Amikor a frátert megfenyítettem, ez a botjához kapott. Természetesen én is odakaptam és kivettem a botot a kezéből. Ekkor balzsebébe nyúlt és egy tizenkét milli : méteres, a katonaságnál közismert altiszti forgópisztolyt vett elő és közvetlenül közelről kétszer rámsütötte. Hogy a fegyver csütörtököt mondott, csupán különös szerencsének tudható be. Éreztem, hogy itt igazán életről van szó az utolsó pillanatban, miután értek kissé a víváshoz, a botot arra használtam fel, hogy ártalmatlanná tegyem az illetőt és ezért a keze fejére ütöttem. Harmadszor már nem tudta elsütni a revolvert, áttette balkezébe... (Ulain Ferenc: És mindez a csendőrök jelenlétében történt?) Ez a csendőrök közvetlen közelében történt, akik látva, hogy az illető rám fogja a revolvert és kétszer rámsüti, ahelyett, hogy lefegyverezték volna ezt az embert, mindkét csendőr nekem szögezte a szuronyát és csak centimétereken és a véletlenen múlott, hogy bele nem szaladtam a csendőrszuronyba, amely már a nyakamnál volt. (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Hallatlan, borzasztó, gyaláza t! — Propper Sándor: Képzelhetik, mit csinálnak az egyszerű emberekkel, a földmívesekkel, a parasztokkal!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Dinich Ödön: Nehogy bekövetkezzék az, amire el lehetünk készülve, hogy t. i. azt mondják, hogy a revolver nem volt megtöltve és tréfa volt az egész, meg kell jegyeznem, hogy pontosan meggyőződtünk róla és tanukat tudunk állítani, akik igazolni fogják azt, hogy a revolver igenis meg volt töltve, mert látni lehetett benne a golyókat. Magam is egészen közelről láttam. Azért tartozom itt a Képvselőhaz előtt kijelenteni, mert tudomásom szerint azóta as