Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-214

Az országgyűlés képviselőházának ÉH. ülése 1933 november 16-án, csütörtökön. 25 szétosztását, tárgyalására pedig a sürgősség kimondását. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo­matja, tagjai között szétosztatja; annak napi­rendretűzóse iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Minthogy az előadó úr a jelentés tárgya­lására a sürgősség kimondását is kérte, kér­dem a t. Házat, méltóztatik-e a sürgősség ki­mondásához hozzájárulni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a sürgősség kimondásához hozzá­járul. Bedő Sándor képviselő úr, mint a pénz­ügyi, közigazgatási, közjogi, igazságügyi és a véderőbizottság előadója kíván jelentést tenni. Bedő Sándor előadó: T. Képviselőház! A közszolgálati alkalmazottaknak és a honvédség tagjainak, valamint mindezek hozzátartozói­nak ellátását szabályozó rendelkezések módosí­tásáról benyújtott törvényjavaslat tekinteté­ben a pénzügyi, közigazgatási, közjogi, igaz­ságügyi, valamint véderőbizottság együttes jelentését van szerencsém beterjeszteni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Tisztelettel kérem a jelentés kinyomiatá­sát, tárgyalására pedig a sürgősség kimondá­sát. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Nem ezt ígérték a tisztviselőknek és nyugdíja­soknak!) Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo­matja, szétosztatja; annak napirendre tűzése iránt később fogok a t- Háznak javaslatot tenni. Minthogy az előadó úr a jelentés tárgyalá­sára a sürgősség kimondását is kérte, kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a sürgősség kimon­dásához hozzájárulni? (Igen!) A Ház la sürgős­ség kimondásához hozzájárul. Söpkéz Sándor képviselő úr, mint a köz­igazgatási, valamint a közgazdasági és közle­kedésügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Söpkéz Sándor előadó: T. Ház! 1 Tisztelettel van szerencsém beterjeszteni a közigazgatási és közlekedésügyi bizottság együttes jelentését a m. kir. 'belügyminiszternek az Országgyűlés­hez az iparfejlesztésről szóló 1931:XXI. te. 34. %-B. alapján a törvényhatósági és községi üzemek tárgyában benyújtott 624. számú, valamint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság jelen­tését a m. kir. kereskedelemügyi miniszter­nek az Országgyűléshez az iparfejlesztésről szóló 1931: XXI. te. 34. %-a, alapján az állami üzemek tárgyában benyújtott 633. számú jelen­tésiéről. Tisztelettel kérem a jelentéseknek kinyo­matását és szétosztását. • Elnök: A beadott két jelentést a. Ház ki­nyomatja, tagjai között szétosztatja; azok napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Sárkány Ernő képviselő úr, mint a közigaz­gatási és a pénzügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Sárkány Ernő előadó: T. Képviselőház! Tisztelettel van szerencsém beterjeszteni a köz­igazgatási és pénzügyi bizottság együttes jelentését az 1927. évi V. törvénycikk III. fejezetében foglalt önkormányzati háztar­tási rendelkezések hatályának meghosszab­bításáról szóló 628. számú törvényjavaslat, valamint a pénzügyi és közigazgatási bi­zottságnak együttes jelentését a m. kir. bel­ügyminiszternek vitéz Válya Gyulának Kis­kunfélegyháza megyei város gazdálkodásának közvetlen ellenőrzésére pénzügyi ellenőrként való kiküldetése tárgyában benyújtott 609. számú, továbbá a közigazgatási bizottság je­lentését a m. kir. belügyminiszternek a Sió szabályozásával kapcsolatos területi átcsatolá­sok tárgyában benyújtott 625. számú, végül ugyancsak a közigazgatási bizottság jelentését a m. kir. belügyminiszternek Makó megyei vá­roshoz pénzügyi ellenőr kiküldése tárgyában benyújtott 627. számú jelentéséről* Kérem a jelentéseknek kinyomatását és szétosztását. Elnök: A beadott jelentéseket a Ház kinyo­matja és tagjai közt szétosztatja; napirendre­tűaésük iránt annakidején fogok előterjesztést tenni a t. Háznak. Kelemen Kornél képviselő úr mint az igaz­ságügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Kelemen Kornél előadó: T. Ház! Van sze­rencsém az igazságügyi bizottság jelentését a zugirászatról szóló 629. számú törvényjavaslat tárgyában beterjeszteni. Kérem, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni és annakide­jén napirendretűzése iránt intézkedni. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo­matja, szétosztatja; napirendre tűzése iránt annakidején fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. T. Képviselőház! Mielőtt a napirendre vo­natkozó javaslatomat megtenném, a házszabá­lyok 60. §-a alapján átadom a szót Turchányi Egon képviselő úrnak, aki összeférhetetlenségi bejelentést kíván tenni. A képviselő úr külön fog összeférhetetlenségi bejelentést tenni saját­maga ellen és külön Eckhardt Tibor képviselő úr ellen, úgy, amint a házszabályok előírják­A képviselő urat tehát megilleti a szó. Turchányi Egon: T. Ház! Tekintettel arra, hogy az Ibusz-Trettina botrány közéleti kere­tét akarom itt adatok feltárásával lerögzíteni, ehhez pedig a házszabályok szerint rendelke­zésre álló 15 perc kevés, tisztelettel kérem, mél­tóztassék beszédidőm negyedórával való meg­hosszabbítását engedélyezni. (Zaj.) Elnök: A képviselő úr negyedórai meg­hosszabbítást kért. Méltóztatnak a kért meg­hosszabbítást megadni 1 (Igen!) A Ház a meg­hosszabbítást megadja. Turchányi Egon: Tegnap írásban tettem összeférhetetlenségi bejelentést, amelyre nézve azonban később a házszabályok tanulmányo­zása során arra a meggyőződésre jutottam, hogy alaki hiba (miatt visszautasítható és ezért óhajtom most ezt a bejelentést élő szóban ismét megtenni. Célom ezzel az, hogy az Összeférhe­tetlenségi bejelentés anyaga feltétlenül^ kivizs­gáltassék és letárgyaltassék a Ház illetékes fó­ruma által. A magam részéről mindazt, amit mondok és előadok, a sértés legkisebb szán­déka nélkül, minden személyi indulat nélkül akarom elmondani. Előadásom talán kissé szá­raz is lesz, de éppen azért kérem a t. Ház szí­ves figyelmét­Elsősorban Önmagam ellen teszek összefér­hetetlenségi bejelentést az 1925. évi XXVI. te. 180. |-ára utalással, azért, mert a nyilvánosság előtt adatok merültek fel arra, mintha én par­lamenten kívül álló tényezőtől utasítást fogad­tam vojna el képviselői működésem tekinteté­ben az Ibusz-Trettina botrány kapcsán. írás­ban megtett és nyilvánosságra jutott összefér­hetetlenségi bejelentésem tartalmát itt meg­ismételni most nem akarom, de bejelentésem keretéül a következőket tartom szükségesnek előadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom