Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 1933 november 28-án, kedden. 267 számát — ő 33%-ot mondott — akkor is azt ke mondanom, hogy a magyar föld 33%-ának eladósodása olyan jelentős probléma, amely igenis kötelességévé, sürgős kötelességévé teszi a kormányzatnak, hogy ezzel foglalkozzék. De, mondom, én úgy látom a statisztikából, hogy 40% és úgylátszik, ez egy standard-szám a vi­lágon, mert Amerikában is a farmerek el­adósodásánál ugyanezzel a statisztikai adattal találkoztam; érthető tehát, hogy a kormány­zat azon töri a fejét és arra vonatkozólag ja­vaslatot terjeszt a Ház elé, hogyan lehet meg­o.uani ezt a kérdést, nem karitatív úton, ha­nem gazdasági eszközökkel, kiindulva abból, hogy a mezőgazdasági cikkek árzuhanása és a pengő vásárlóképes s ége közötti diszparitást valamennyire helyre kell állítani, továbbá a gazdasági lehetetlenülésnek a magyar judika­turában is ismert fogalmát egységesen, r ala­posan átgondolt rendszer szerint kell érvénye­síteni. Mert az nem kérdés, t. Ház, hogy valóban a gazdasági lehetetlenülésnek igen jelentős fo­kát kell megállapítanunk a mezőgazdaság te­kintetében. Ha az összes kölcsönöket vesszük a Lebosz. kölcsönök nélkül, akkor is meg kell állapítanunk, hogy 280.000 gazdára következeLt be az eladósodás, akik több, mint 5 millió hol­don gazdálkodnak s akiknek egyedül rövid­lejáratú tartozásai 8—900 millió körül vannak. Ha tehát a beavatkozás szükségességét igenlően intézzük el, akkor még mindig fenn­marad ez a kétség és azt hiszem, hogy az ösz­szes felszólalók a maguk lelkiismerete szerint döntöttek azt el vagy magukban vagy a Ház nyilvánossága előtt, vájjon ezt az óriási össze­get, ezt a 175 mil.iót a mezőgazdaság egyete­* mes érdekében nem lehetett volna-e alkalma­sabban felhasználni. Én bevallom, bennem meg­van a hajlandóság azt mondani, hogy igenis lehetett volna és megfelelőbb lett volna, ha ezzel az összeggel a mezőgazdaságnak föld­adó kérdését intézzük el, még pedig olymódon, hogy a húsz—harminc holdon aluli gaz­dáknak teljes földadómentességet és házadó­mentességet biztosítunk, azonban a még maga­sabb kategóriába tartozó gazdákat is megfe­lelő adókodvezményben részesítvén, és megfele­lőbb lett volna s igen jelentős mértékben segí­tett volna a mezőgazdaságon az is, ha a for­galmi adó 3%-os tételét ennek a 175 milliónak segítségével leszállítjuk 2%-ra és ugyanilyen mértékben a fázisadótételeket is, amelyek ren­geteg mértékben drágítják meg a termelést és a fogyasztást és amelynek ódiumát az ipar semmi tekintetben nem viselheti. Én jobbnak láttam volna, ha mezőgazdasági utak építése vétetett volna fel ebbe a 175 milliós programba, ha az Alföldnek erdősítéséről történt volna gondoskodás, ha a mezőgazdasági kislakosságot nem gépakciókkal segítjük gépekhez, hanem oly módon, ahogyan Itáliában történik, hogy a községek kapják meg a gépeket és azok meg­felelő beosztási rendszer szerint odaadják eze­ket használatbavétel végett a kisgazdáknak; végül ha a helyett a 10 millió pengő helyett, amely, úgy látom, földbirtokpolitikai elgondo­lások megoldására vétetett fel ebbe a javas­latba, nagyobb összeget vettek volna fel, amely előmozdította volna a miniszterelnök úr által első beszédében beigért telepítési politikának, továbbá annak a földbirtoknolitikának lehető­ségét, ame]yről legutóbb a födmívelésü<?yi mi­niszter úr igen ékesszólóan és meggyőzően be­szélt Nem merem azt mondani, hogy azt is fon­tosnak tartottam volna, ha a beruházásokra szánt 15 milliót feljavították volna, azért nem merem mondani, mert ebben bizonyos mérték­ben érdekelt vagyok, ez a gyáriparnak egy kérdése. (Magyar Pál: Az egész ország érde­kelve van ebben!) De legyen szabad meg­jegyeznem, hogy ez nemcsak a gyáripar, ha­nem az ország kérdése, elsősorban pedig — minthogy vasúti beruházásokról van szó — a vasút fenntartásának kérdése, amely sok vonat­kozásban már annyira leromlott, hogy forga­lomképessége is a legnagyobb veszélyben forog. T. Ház! Természetesen felmerül a kérdés, hogy amennyiben ezt a 175 millió pengőt így használtuk volna fel, ahogyan én ezt itt bátor voltam kissé plakátbetüszerüen a t. Ház elé vetíteni, tulajdonképpen hogy oldottuk volna meg magának a mezőgazdák adósságai rende­zésének problémáját, aminek szükségességéről és aktualitásáról mindannyian meg vagyunk győződve. (Halljuk! Halljuk!) Erről a, kérdésről nem tudok úgy beszélni, hogy ne emlékezzem meg Magyarország külföldi adósságai kérdésé­nek rendezéséről is, (Helyeslég bal felől.) mert szerintem ez una eademque, ez egymással ösz­szefüggő egy probléma. Végtelenül sajnálom, hogy a londoni kon­ferencia után elmulasztottuk azt az alkalmat, amely bekövetkezett ennek a konferenciának teljes meddősége után, hogy a meddőségre való hivatkozással mi a külföldi adósságok rende­zése tekintetében egyoldalúan intézkedtünk volna. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Azt hi­szem, a pénzügyminiszter úr nálam sokkal job­ban tudja, hogy a londoni konferencia, amely monetárius és gazdaságpolitikai kérdéseket tű­zött ki programmjára* mennyire meddő ma­radt, hogy még azt a kiválóan megindokolt és igen szellemes koncepciót, amelyet a pénzügy­miniszter úr ajánlott a konferencia nagy figyelme közepette a konferencia elé elfogadás végett, nevezete.sen a, hitelezőknek valami mó­don való egységes megszervezését, sem tette magáévá, vagy amennyiben magáévá tette, nem valósította meg. Bátran állíthatjuk tehát, hogy a konferencia mindenképpen meddő maradt és nekünk feltámadt ezután a jogunk, sőt kelet­kezett a kötelezettségünk, hogy ennek a konfe­renciának meddőségére való hivatkozással azt mondjuk: most pedig elérkezett az ideje annak, hogy mi a magunk dolgát önálló elhatározás­sal, a méltányosság és belátás, de a lehetőség princípiumai szerint is rendezzük. T. Ház! Helyesnek tartottam volna, ha ez a rendezés o'ymódon történik, hogy mi a rövid­lejáratú külföldi tartozásainkat átváltoztatjuk hosszúlejáratúakká és azután a hosszúlejáratú tartozások kamatterhet ügy állapítjuk meg, amennyire egyrészt a mezőgazdasági cikkek áreséséből, másrészt pedig a mi kereskedelmi mérlegünknek a normális időkben várható ak­tivitásból ez következik. (Magyar Pál: Ezt ma­gyarézd meg!) Próbálom magyarázni. 3 /4l2-ig kihúzom magyarázat né kül is. (Derültség.) Ha meggondoljuk, hogy Magyarország termésének értéke kenyérmagvakban az 1927, 1928, 1929. esztendők átlagában évi 700 millió pengő volt és A az 1930, 1931, 1932. években, tehát me­gint három év átlagában csak 280 millió pengő; s ha figyelembe vesszük, hogy a gabonaárak továbbra is lefelé hajló tendenciát mutatnak, akkor számításom szerint a mi külföldi adós­ságainknak, — most már csak hosszúlejára­túaknak, mert hiszen én a rövid'ejáratúakat is átalakítandóknak tartom — tőke- és kamattör­lesztésre 3'5%nál több nem igen jut. E pilla­39*

Next

/
Oldalképek
Tartalom