Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

266 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 1933 november 28-án, kedden. censeoja volt — hogy ennek s.z országnak problémái adózási oldalról, budgetpolitikai oldalról meg nem közelíthetők; egyedül a közgazdasági helyzet, a magángazdasági helyzet megjavítása által oldhatók meg. Ebből kiindulva, különböző javaslatokat tettem, amelyeket időnként meglehetősen sikertelenül megismételek. (Derültség.) Azt mondottam, hogy minden téren le kell szállítani az adókat, így nevezetesen a kisemberek földadójet, sőt én a földadót, mint egy szerencsétlen tárgyi adót — mert azzá változott — egészben véve megszüntetendőnek tartottam. Javasoltam egyéb súlyos adók leszállítását. Mondottam, hogy egyet enegy adó létezik, amelynél el tudok képzelni egy reformot abban az irányban, hogy az több jövedelmet hozzon: ez a jövedelmi adó. Javasoltam tehát, hogy arra az időre, amíg az ilymód teremtett közgazdasági helyzet az államot automatice nagyobb jövede mekhez fogja hozzásegíteni, gondoskodjék az állam más úton az ő hiányainak pótlásáról. Erre a célra alkalmasnak tartottam az ezüstpénznek nagyobb mértékben való bevitelét a közönségbe. Figyelmeztettem a t. Házat arra hogy Németországban az ezüst- és fémpénz fejenként 40 pengőt, nálunk pedig — ha jól tudom — fejenként 8^9 pengőt tesz ki, itt tehát a kormányzat részére megfelelő lehetőség adódnék. Uta tam továbbá arra, hogy az államnak a jegybanknál, amikor a Nemzeti Bank megalakult, 160 millió P adóssága volt, amely 8 év alatt 50 millió pengőre tör'esztődött le. Mondottam, hogy ha egy kormányzat ennek az országnak a költségelőirányzatát a legtakarékosabban állapítja meg, ha egy kormányzat az adók leszállítása révén a termelésbe nagyobb erővel állítja be ennek az országnak a munkásnépségét, akkor ennek a kormányzatnak joga van elmenni ahhoz a Nemzeti Bankhoz és azt mondani: az én 50 millió pengős e'őlegemet egészítsd ki 250 vagy 300 millió pengőre, annyira, amennyi 2—3 átmeneti esztendő budgetje deficitjének kiegyenlítésére szükséges és ezt vissza fogom fizetni '

t abból a járandóságomból, amely engem a jegybank nyereségéből megillet. Ezt az én javaslatomat akkor Korányi volt pénzügyminiszter úr, mint inflációs javaslatot utasította el. Megismételem azt a mostani pénzügyminiszter úr idején is budgetbeszédem alkalmából. Ö óvatosabb volt, nem reagált erre; nyilván már bizonyos szándékokat forgathatott az agyában. Elég az hozzá azonban, ha azt látom, hogy e^y pénzügyminiszter, akinek felajánlanak il ven e'őkelő gesztussal, mint én tettem, 300 milliót, (Derültség.) ezt visszautasítja, akkor azt kell mondanom, hogy nagy dolognak kellett történnie és nagy reményekkel kell a pénzügyminiszter úrnak ezt a javaslatot a Ház elé terjesztenie, ha ő, akinek bölcsőjében egyéb igen kiváló tehetségek mellett az orthodoxiának jó tündére is letette a maga ajándékait, mé°-iR rá tudta ma^át szánni arra, hogy a jegybankhoz fordul és megműveli azt, amit nemrégiben mé<z inflációnak neveztek, de ami szerintem soha nem volt infláció, hogy százmilliós kölcsönt vesz fel a Jegybanknál, sőt ezenfelül is az állami költségvetést még igen jelentékeny összegekkel megterhe i. Csak a rendeletben való bizalom magyarázza meg ezt a merészséget, mert legyünk tisztában vele, hogy a pénzügyminiszter úr evvel az ő utolsó tüzérségi tartalékait veti bele a harcba; most már az állami költségvetés tekintetében kell, hogy »agyon simán, nagyon jól menjenek a dolgok, mert igen súlyos problémák elé fog a kormányzat állíttatni. Az egyik oldalon tehát az a beállítás, amint azt U ain igen t. képviselőtársamtól is hallottuk, hogy íme az állam azt tette, hogy felvett 175 milliót, elment a bankokhoz, átadta nekik es megkérte őket arra, hogy most már a gazdaadósságok dolgával két esztendeig várjanak. Ez volt Ulain igen t. képviselőtársam beállítása. A másik oldalon pedig az a beá lítás, hogy a gazdaadósságok gazdasági és politikai kérdésének — mert súlyos politikummá is nőtt ez a kérdés — elintézése után nyugalmi helyzet következik be a nélkül, hogy a kormányzat a hitelszervezet igen fontos, országosan fontos alapjait megingatta volna. Hol itt az igazság? Erre próbálok a következőkben válaszolni. Vájjon valóban az-e az igazság, ahogyan ezen az oldalon sokan beállították, hogy itt nem gazdákat megsegítő, nem gazdákat^ támogató, hanem hitelintézeteket támogató javaslatról van szó, mert hiszen, mondották, a hitelintézetek megkapják azt a kamatdifferenciát, amellyel az állam leszállította a kamatokat. Öt és fél százalékos kamatnál megkapnak 2'5%-ot, amelyből H%-ot ők maguk viselnek, a 4%-os, tehát a védett birtoknak kijáró kamatnál megkapnak négy, illetőleg minthogy fél százalékot maguk viselnek, 3'5%-ot. Továbbá olyan követeléseik után, amelyeket kellett, hogy ők maguk is leírjanak, a tíz holdon aluli, a kataszteri jövedelem harminc, — illetve negyvenszeresének erejéig eladósodott birtokok adósságainál, amelyeket — mondották — már a bankok is teljesen dubiózusnak tekintettek, az állam a tőkevisszafizetéshez megfelelő összeggel járul hozzá- Ez igaz-e vagy pedig a miniszter úr ál- • láspontja a helyes, aki komoly lehetőségeket lát ebben a rendeletben, komoly eredményeket vár tőle, sőt ezeken kívül még várja a gazdasági élet bizonyos megélénkülését is, a jövedelemeloszlás igazságosabb alakulását. Mielőtt rátérnék arra, hogy a magam véleményét az így igen .szélsőségesen szeanbenálló problémák tekintetében elmondjam, legyen szabad egy megjegyzést tennem- Ez a javaslat, amely igen nagy összegnek, 175 millió pengőnek megszavazását kéri az országgyűléstől, amilyen nagy összeggel, úgy tudom, ebben a parlamentben az új Magyarországon akció még nem szerepelt, kissé mostohán van elbocsátvaEn szerettem volna azt, ha ezt a javaslatot bővebb indokolás egészíti ki, amely^ elmondotta volna azt, hogy a gazdaadósságok rendezése dolgában — amelyek tekintetében igen érdekes kísérleteket láttunk Newyorktól egészen Belgrádig — a különböző országokban mi történt: ha a statisztikai anyag megfelelő csoportosításával szolgált volna, hogy már az a képviselő, aki elfogadja ezt a javaslatot, legalább azt mondhassa el, hogy viszont azonban igen alaposan tanulta mindazt, ami szé< s e világon ezekben a kérdésekben történt, Szerettem volna, ha nagyobb felkészültséggel tárgyalhattuk volna ezt a kérdést, s ebben a kormányzat a képviselőházat segítette volna. Azt el kell ismernem, — és meg kel

1 állapítanom, hogy a Háznak minden oldalán elismerték — hogy a legkomolyabb szociális és gazdasági problémával állunk szemben, amely a magyar földnek csaknem 40%-át érdekli. Sándor Pál igen t. képviselőtársam valamivel kevesebbet mondott, de ha elfogadom az ő