Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
Az országgyűlés képviselőházának 220. diktatúrát, ezt az államot az államban, az ipari -mágnások összeesküvését a társadalom ellen'? Ki felelős azért, hogy Magyarország: agrár népe ezeknek az új ipari feudumoknak adófizetője, jobbágya és koldusa? (Fenyő Miksa: Látod, mennyi baj van a mágnásokkal! — Derültség.) Azt én jól tudom. Azután ki felelős az elviselhetetlen adók rákfenéjéért? A szomorú emlékű forradalom pénzügyminisztere azzal biztatta az akkor halódó magyar gazdasági életet, hogy olyan adókkal jön, amilyeneket a világ még nem látott. (Propper Sándor: Ö mondotta és nem csinálta, most nem mondják, de csinálják!) A radikális pénzügyminiszternek nem volt ideje Ígéretének beváltására, de megtették utódai, (Propper Sándor: Imrédy nem mondja, de csinálja! — Kálmán István: Eddig csend volt! Ne csináljon lármát! Hallgassuk meg! — Propper Sándor: Aludni otthon jobban lehet! — Kálmán István: Kérem, ne beszéljen ilyeneket! — Zaj. — Elnök csenget) akik szakítva idősb Wekerle Sándornak Lukacs Lászlónak és Popovics Sándornak a gazdasági életet kímé'ő adóztatási rendszerével, régmúlt időknek kezdetleges pénzügyi eszközeivel, adóbunkóval és adókorbáccsal próbálták megoldani az új idők szövevényes állampénzügyi problémáit. Hozzáfűzöm: az ingó tőke kímélésével és a reál vagy on megterhelésével. Behozták a búzaérték-adóztatást akkor, amikor minden más adózó romló koronaértékkel fizette adóját. Eltörölték a házosztályadót és bevezették a házbéradót, amivel egy tollvonással háromszorosára emelték éppen a legszegényebb falusi nép viskói után járó adót. Bevezették azután a társulati adót, amelynek alanyai, a különféle részvény társasaságok, ezzel az egy adó4t nemmel fizették összes egyenes állami adójukat, és mivel mérlegeik után adóztak, voltaképpen adómentességet élveztek, mert annyi jövedelmet mutattak ki, amennyi nekik éppen jól esett. Behoztak oly^n jövede'e.m- és vagyonadót, mely a reálvagyont felemészti, amely alól azonban az ingóvagyon kivonhatja magát. Azután milyen volt hitel- és kamatpolitikánk? Hitelpolitikánk az őstermelésből élő agrárjellegű országban a mezőgazdaság hiteligényeinek kielégítésére a legkisebb gondot fordította, ellenben úrrá tette, azt mondhatnám, felségjogokkal ruházta fel az ingótőkét, amelynek pedig csak az volna a hivatása, hogy a gazdasági életet kiszolgálja- Kamatpolitikánk pedig egyenesen a végpusztulásba rántotta a mezőgazdaságot, ami azért katasztrofális, mert maga után rántja az egész közgazdasági, sőt nemcsak közgazdasági, hanem az egész állami életet is. Ahelyett, hogy a forradalmak után olyan intézkedéseket tettünk volna, amelyek hitelviszonyainkat az ország agrár jeli egének megfelelően szabályozták volna, mit tettünk? Megalkottuk a Magyar Nemzeti Bankot, amelynek hitelpolitikája — elismerem, hogy alapszabályainak megfelelően — kizárólag a mobilitásra helyez súlyt. Az Osztrák-Magyar Bank ismert és adott milliárdra rúgó hosszúlejáratú hiteleket magyarországi ingatlanokra; az agrár Magyarország Nemzeti Bankja ilyeneket nem ismer; alapszabályai szerint csak rövidlejáratú hitelek lebonyolítására van felhatalmazva, és így üzletköre tisztára merkantil üzletkör. A mezőgazdaság teljesen és tökéletesen el volt zárva attól, hogy a Nemzeti Bankot mint legolcsóbb hitelforrást igénybevehesse. Ez a hitelforrás csak a nagybankokülése 1933 november 28-án, kedden. 263 nak és a nagybankokon keresztül a többi pénzintézetbe tömörült ingótőkének állt rendelkezésére, a kitagadott mezőgazdaság pedig csak a bankok hosszú sorozatán keresztül uzsorakamatok mellett juthatott és juthat alapos felpénzekkel megdrágított hitelhez. Ezek nem frázisok, amiket említettem, hanem tények és éppen azért nagy iróniával — bár szívesen lemondanék erről az iróniáról — azt állapíthatom meg, hogy így gondoskodott az agrárország törvényhozása és kormánya az agrár-hiteligények kielégítéséről. Es ha még ehhez hozzáveszem azt a tényt, hogy a Magyar Nemzeti Bank állandóan deflációs politikát folytatott és sokszor még annyi bankjegyet sem bocsátott ki, amennyinek kibocsátására alapszabályai értelmében jogosult lett volna, ha hozzáfűzöm azt, hogy sokszor . éppen a termésértékesítés idején teremtett elő mesterséges pénzszűkét, és így a maga részéről is nyomta a terményárakat és elősegítette a közvetítő bankok uzsorapolitikáját: akkor azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a Magyar Nemzeti Bank is előmozdította azt a gazdasági depressziót, amely a mezőgazdaság irrentabilitásához, a föld^ értékének devalválódásához és a mezőgazdák eladósodásához vezetett. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) És mi történt most? A kormány keresztülvitte, hogy a Magyar Nemzeti Bank neki százmillió pengős hosszúlejáratú hitelkeretet nyújtson, állítólag a bajba jutott mezőgazdák segítése címén, de facto azonban a bankok lecsökkent kamattételeinek kiegészítése érdekében. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Miért nem rendelkezett a kormány úgy, hogy a Magyar Nemzeti Bank ezt a százmilliót közvetlenül a mezőgazdáknak bocsássa rendelkezésére? Ennek sem lett volna inflatórius hatása, hiszen ha nem inflatórius hatású az a 100 millió pengő hosszúlejáratú kölcsön, amelyet közvetlenül a kormány, illetve az ál 'am kap. — hála Istennek, nem a kormány (Jánossy Gábor: Miért? — Kun Béla: Hát a kormánynál nem jó helyen lett volna a pénz?) nem akarom ezzel megsérteni a kormányt — akkor az sem veszélyeztetné a pengő stabilitását, ha ezt a kö'csönt közvetlenül a mezőgazdák kapták volna meg. mert hiszen azok is kénytelenek lettek volna azt ezerféle kötelezettségeik teljesítésénél forgalomba hozni. Azután mit tett a kormány a bankuzsora letörése érdekében? (Farkas István: Semmit! Elősegítette!) A mi magánjogi uzsoratörvényünk, ameTy 1885-ből való. 8%-ban állar-ítja meg a maximális kamatot. Most ezzel szemben mi történt? Az állam, amely nemcsak a legfőbb pénzügyi hatalom- hanem a tisztességnek is îeo-fnbb őre ke'l ho«?y legyen (Farkas István: Ke^ene hogv legven!) 12%-os kamatot szedett "Mtrfl^kíii után T^TfiT^öVsöse^bnek szánt intézményünk, szociálpolitikánk teteie az Orsváa-os Tái-síi da! omhi^tosi tó Intézet 24%-ot szedett hátralékai ut^n, (T^arkasfalvi Farkas Géz*: Az egy nafvszerű intézet!) »7, illetek- és adókedvezményben ré^^sülő Okh. redio* a szaná^s cé 1 i0iT , a adott kölesönt a je°"vbank kamatlábánál 7%-'kjR,l mar^sabb kamattal terhelte meo:. De minek folytassam még tovább ezeket? (Györki Imre: A hajdumegyei takarékpénztár pedig 26K%-ot szed, és az nem uzsora!) Elég, ha Mayer János volt földmívelésügyi miniszter úr szavaira hivatkozom,^ aki 1930-ban a Faluszövetség közgyűlésén így nyilatkozott (ol-