Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
262 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 19SS november 28-án, kedden. dasági politikával legalább valamelyest enyhíteni ne lehetne és viszont semmiféle ország nem lehet annyira rossz helyzetben, amelyen kapkodó, nem céltudatos gazdasági politikával nem lehetne rontani. Nálunk az utóbbi történt. Közgazdasági életunjs átfogó közgazdasági Programm hiányában íae-oüa hányódott, mint a kormányát vesztett hajó. Mert ha igaz is az, — amit jóhiszemű ember nem vonhat kétségbe — hogy a mi sivár közgazdasági heiyzetüriK világjelenség, amelynek kihatásai és következményei alól oiyan kis gazdasági terület, mint a mienk, (Pataesi Dénes: Ez az!) a legbölcsebb gazdaságpolitika mellett és az ahhoz való legszívósabb ragaszkodás mellett sem vonhatja ki magát teljesen, -mégis kétségtelen, hogy ha a háborút, a forradalmat és ellenforradalmat követő zavaros állapotokból való kibontakozás után céltudatos, kellő előrelátással és szociális érzéssel létesített közgazdasági programmunk lett volna és azt végre is hajtottuk volna, akkor gazdasági életünk jobban fel lett volna készülve a világgazdasági összefüggések folytán reá háramló nehézségekkel szemben és könnyebben meg tudott volna velük birkózni. (Jánossy Gábor: Ez igaz, de romhalmaz volt az ország!) Így hogy egyebet ne említsek, a legelőrelátóbb közgazdasági politikával sem lehetett volna meggátolni mezőgazdasági tömegcikkeink világpiaci árának katasztrofális zuhanását, (Ügy van! jobbfelől.) de igenis elérhettük volna azt, hogy ezen cikkek árának rohamos csökkenése nem érintette volna olyan végzetesen egész közgazdasági életünket. Más szóval: Trianon és a világválság következtében tengernyi bajt kellett volna elviselnünk abban az esetben is, ha a háború befejezése óta a legkitűnőbb kormányok vezették volna országunk ügyeit de sok, igen sok nyomorúságtól meg lettünk volna kímélve- ba a helyzet magaslatán álló. előrelátó államférfiak, gazdaságpolitikusok irányították volna gazdaságpolitikánkat. Gazdaságpolitikánk végzetes eltévelyedése az volt, hogy amire a legnagyobb gondot kellett volna fordítanunk, azzal törődtünk a legkevesebbet, értem ez alatt a mezőgazdaságot. Ez a termelési ág annak ellenére, hogy agrárország vagyunk, közgazdasági politikánk mostohagyermeke volt. A kisgazdasziklára épített kormányzati rendszer ennek a társadalmi és termelő rétegnek voltaképpen egyetlenegy problémáját sem oldotta meg. Nem mondom azt, hogy itt-ott nem akart volna jóindulatot tanúsítani, de akkor is balkézzel nyúlt a problémához. Aki ezt nem hiszi, az olvassa el például Ivády volt földmívelésügyi miniszter úrnak miniszter korában elmondott beszédét, amely a legsikerültebb ellenzéki beszédek közé tartozik, vagy olvassa el Bethlen István grófnak 1930-ban a pénzüs-yi bizottságban elmondott beszédét- amelyben kijelentette, hosry minden mezőgazdasági célra fordított fillér magve téss?ámba ment volna. Tehát, mintán megszűnt miniszterelnök lenni, azt mondotta hogy: «ment volna.» (Zaj a közéven) Természetes dolog, ő tudja a legjobban, hoer úgy a szanálási kölcsönből, mint az adófizetőkből kisajtolt sok százmilliónyi feleslegekből a mezőgazdaságnak isren szűkmarkúan mértünk, és amikor 1-4 milliárd nengő volt az ország költségvetése a földmívelésügyi tárcának csak 36 millió jutott, tehát az előirányzott összegnek 2-6 0/ «-a. Egyébként, hogy milyen végzetes hibákat követtünk el a mezőgazdaság védelmének frontján, az kitűnik abból, hogy a világválságon kívül a következő tényezők juttatták a mezőgazdaságot a tönk szélére, olyan tényezők, amelyek közül a legtöbb a kormány kezében volt, és sok esetben a kormánynak egy tollvonásától függött, hogy ezeket a tényezőket a mezőgazdaság prosperitásának szolgálatába állíthatta volna. Kezdem az autonóm vámtarifánál. Megalkottuk az autonóm vámtarifát, amely nem is védő, hanem tilalmi vámrendszert instituait. (Fenyő Miksa: Több; százmillió értékű iparcikket hoztunk be jó időkben!) Természetesen, akik ezt szerkesztették, többé-kevésbbé érdekelt felek voltak, és így náluk a kecske és a káposzta elve érvényesült. Azt hangoztatták annakidején, hogy ezek a vámtételek harci eszközök lesznek, amelyeknek segítségével kedvező külkereskedelmi szerződéseket csikarhatunk ki. Ezek a kedvező külkereskedelmi szerződések elmaradtak, de megmaradtak majdnem az egész vonalon végig a toronymagasságú vámok. Agrárorsz^Lgban erőszakosan Potemkin-gyáripart csináltunk, amely csak a többi termelési ágnak és foglalkozásnak rovására, azt lehet mondani, pusztulása révén tartható fenn ideig-óráig és néhányszáz vezér megmilliomosodásán kívül egyebet nem eredményezett, mert a válságot nem oldotta meg. még kevésbbé a munkáskérdést. Hiszen maga a nagyipar elismeri, vagy legalább elismerte két-három évvel ezelőtt éppen Fenyő Miksa igen t. barátom, hogy a mezőgazdaságot éppen a vámvédelem címén és révén, évenként körülbelül 40 millióval terheljük meg. Ezt Fenyő Miksa t. képviselőtársam elismerte, és mivelhogy ő, mint érdekelt fél. 40 milliót ismert el, bátran legalább 60 millióra tehetjük a mezőgazdaságnak ezt a terhét. (Ma- ?} gyár Pál: Itt nincs magánegyesség!) Debrecenben maga Bethlen István miniszterelnök úr (Magyar Pál: Volt!) kijelentette annakidején, hogy a mezőgazdaság prosperitása érdekében az autonóm vámtarifa tételeit mélyreható — így mondotta — és sürgős revízió alá kell vonni. (Jánossy Gábor: Itt is mondotta, mint miniszterelnök!) Ez a kijelentés zúgó tapsok közt hangzott el Debrecenben, de azóta ezirányban nem történt semmi, ellenkezőleg, a gyáripari érdekeltségek sok esetben tetemes vámemelésekben és vámkedvezményekben részesültek. De ha a . miniszterelnök úr ezt az ígéretét nem is váltotta be, azért mégis döntő érvül szolgál ama állításunk mellett, hogy a mezőgazdaság romlásának egyik oka a világválságon kívül a nagyipari feudalizmus érdekeit szolgáló autonóm vámtarifa, amelynek tételeit a kormány minden pillanatban a törvény második szakasza alapján emelheti, leszállíthatja, sőt ha neki jól esik, hatályon kívül is helyezheti. De nem tette meg. Ez az egyik oka a mezőgazdasági válságnak és tömérdek mezőgazdasági egyed, alany eladósodásának. A védővámok szárnyai alatt virultak és virulnak a kartellek, nem m'nt a fogyasztást és termelést szabályozó gazdasági alakulatok, hanem mint áremelő, sokszor embertelen, kegyetlen, profithajhászó és profitot biztosító gazdasági hatalmak, ellenséges gazdasági tankok, amelyek tönkretették a lateinert, az iparost, a kereskedőt és természetesen a gazdát, aki képtelen méltó áron e^dni gabonáját és amellett kénytelen a kartellek által diktált árakon megvenni iparcikkeit. (Jánossy Gábor: Ez is világjelenség!) Ki tűrte és ki tűri a kartell-
