Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
Az országgyűlés képviselőházának 220. Kaptam a napokban egy memorandumot; a memorandumban Debrecen polgársága kéri, bogy a debreceni mezőgazdasági fakultást emeljék egyetemi rangra. ÍSemmi kifogásom ellene, csak ne tessék elfeledni, hogy az ország agrárarculata teljesen más a Tiszántúlon s más a Dunántúlon. A gazdálkodás is egészen más a Tiszántúlon, mint a Dunántúlon. Semmi kifogásunk az ellen, hogyha a Benjamin rukkol elő egyszerre generálissá. Újabb időben ez általános szokás. (Derültség balfeloL — Zaj. — Griger Miklós: Példát kérünk, kivel történt ez meg?) Nem akarom zavarba hozni a képviselő urat. (Griger Miklós: Engem nem hoz zavarba. — Patacsi Dénes: Ne tessék elárulni az intimitásokat!) Ellenben kénytelen vagyok előre tiltakozni az ellen, hogy akármilyen formában is ez az intézkedés az ország legrégibb akadémiájának, a inagyaróvárinak rovására történjék. Ha nem történik rovására, semmi megjegyzésünk, eílenoen, ha annak rovására akarna történni, ai:£or előre tiltakozunk. I 1 . Ház! Mint mondottam, ezt a javaslatot nem szabad politikai szemszögből nézni és kritizálni, mert ez nem politika. (Ügy van! Ügy •van] a jobbtllalon.) Felül kell tudnunk emelkedni a partpolitikai meglátásokon. (Sándor István: Még a Tiszán túl és a Dunán túl is!) T. képviselőtársam is a Tiszántúl nótáját fújja, engedje meg, hogy én meg a Dunántúl nótáját fújjam. Egyik sem szól a másik ellen, legfeljebb egyikünk mollban, a másikunk dúrban beszél, de mind a kettő hozzátartozik a szimfóniához. (Derültség.) Ezt a javaslatot objektiv szemmel kell nézni. (Ügy van! Ügy van!) és ha ezzel a szemmel nézzük, akkor túlhajtás volna azt monÁ dani, hogy ez a javaslat megoldja a válságot, < mert ha valaki ezt mondaná, rossz szolgáíatot tenne a kormánynak, mert a kormánynak a nyakába varrná az ódiumot, ha az eredmény nem válna !be. Viszont az sem áll, amit némely szónok ajkáról hallottunk, hogy ez a javaslat semmit sem hoz. Mert igenis, ez a javaslat nagy áldozattal, nagy segítséget hoz. Természetesen, ha így megyünk tovább a dekonjunktúra útján, s ha tovább tart a mai állapot, hogy 5 pengős rozzsal kell számolnunk, — 'à pengő a rozs és 2 pengő a boletta, — akkor a gazda 5.5 százalékos kamatot sem tud fizetni. T. Ház! Egyik t. képviselőtársam azt mondta, hogy a nemzetközi szerződések fogják ezt a kérdést megoldani. Ezt koncedálom. De bocsánatot kérek, ennek a kormánynak valóban nem lehet szemrehányást tenni, hogy nem tett meg mindent és nern próbált meg mindent, hogy olyan .szerződéseket kössön, amelyek lehetővé teszik feleslegünk kivitelét. Végül még csak egyet jegyzek meg. Nem tudom, hogy Farkas István, vagy pedig Szeder Ferenc t. képviselőtársaim mondta-e azt, hogy a lelkek egy új világot és új utakat várnak. Ez így óe van. Sohase volt a magyar lélek annyira tele feszültséggel, mint ma. Egy ádventi várakozásnak a sejtelmével és vágyakozásával vannak ma tele a lelkek. Es ha az ember a világot nézi, tény az, hogy egy új világ van keletkezőben és egy régi világ van eltűnőben. Minden kormánynak az a feladata, és arra kell vigyáznia, hogy az átalakulásból átmentse azt, ami érték. (Ügy van! Ügy van!) Nem osztozom Eber Antal t, képviselőtársamnak abban a felfogásában, hogy a gazdasági szabadelvű kapitalista elmélet, ha újra szabadon érvényesülhetne, a gyakorlatban megint rózsás állapotokat teremtene. A liberális gazülése 1933 november 28-án, kedden. 261 dasági kapitalista felfogás egyik eminens képviselője nem régen — úgy tudom a Cobden-körben — előadást tartván, azt mondotta, hogy az elmélet, illetve gazdálkodás letűnőben van. Ez az én meggyőződésem is. Az is igaz, hogy gazdasági dekonjunktúrában, ilyen valutáris politikai és árviszonyok mellett adósságokat közmegelégedésre rendezni nem lehet, viszont az is meggyőződésem, hogy a régi pénzügyi és gazdasági dogmák sohase vezetnek ki ebből a káoszból, mert részben azok is okai, hogy kátyúba jutottunk. T. Ház! A nemzet a kormánytól új utakat, új úttöré^cket vár. En ezt a javaslatot, amely több olyan szempontot visz bele jogunkba, amelyről eddig igen kevés szó esett, olyan javaslatnak tartom, amellyel ráléptünk egy. olyan útra amely később — hiszen ez csak az első lépés — elvezet bennünket a gazdaadósságok rendezése terén a végső megoldáshoz. Mivel ez a meggyőződésem, ezt a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. {Elénk helyeslés a jobboldalon és a közében.) Frey Vilmos jegyző: Griger Miklós! Griger Miklós: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Néhai Jendrassik Ernő orvosprofesszornak «A belorvostan tankönyve» című művében olvasom, hogy a betegségek gyógyításánál a kórbonctani, a kór jelzési és kor jóslati szempontokon kívül elsősorban a kóroktani szempontra kell súlyt fektetni, mert a kór okozójának megállapítása nélkül a betegséget gyógyítani nem lehet. Az előttünk fekvő törvényjavaslattal egy nagy beteget kívánunk gyógyítani, az eladósodott gazdatársadalmat. A diagnózis megállapítása nem nehéz. Kétségtelen, hogy a magyar fold népe utolsó óráit éli. Dolgozik, verejtékezik, izzad, számít, tervel, nélkülöz, de minden erőfeszítése és minden verejtékezése hiábavaló, a halál szellője dermeszt halántéka körül, ami igen nagy baj, mert hiszen gazdasági válságunknak nincs égetőbb és súlyosabb sebe, mint az agrárválság és mert Magyarország fennmaradásának és felemelkedésének élet-halál kérdését jelentő előfeltétele a mezőgazdaságra nehezedő krízisből való kibontakozás. Ha a kórokozót keresem, ha felteszem a kérdést, hogy ki és mi az oka annak, hogy a magyar föld népe a legjobb úton van ahhoz, hogy elveszítse nemcsak azt, amit szerzett, hanem azt is, amit örökölt, válaszom a következő: A kormányzati hatalom birtokosai hosszú éveken át a magyar mezőgazdasági romlás egyedüli és kizárólagos okául a trianoni szerződést jelölték meg. Utóbb azután újabban a tényleg bekövetkezett mezőgazdasági világválságot és Európa gazdasági válságát állítják oda. mint egyedüli és kizp^olaeos okát, tényezőjét a mezőgazdasági romlásnak,, amely ellen minden állami inieiaíáva, minden állami intézkedés tehetetlen. Azt lehet mondani, hogy a szó szoros értelmében fatalista gazdasági hitelveket hirdettek ugyanakkor, amikor merőben érthetetlen gazdasági optimizmust is vallottak. Előbb Trianonra, utóbb a világválságra való hivatkozással (Patacsy Dénes: A fő kórokozó Trianon!) — elismerem, hogy a fő kórokozó Trianon — iparkodtak kitérni a felelősség elől, pedig az igazság az, hogy semmiféle ország nem lehet külső körülmények folytán olyan rossz helyzetben, amelyen céltudatos, előrelátó, átgondolt gáz-
