Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

Az országgyűlés képviselőházának %20. fizetni. Éppen ezért ennél a kérdésnél határozati javaslatot /terjesztek:'"be, amely "a következő (olvassa): «Mondja ki. a ivepviseiönaz, hogy szükségesnek tartja a földrelorm révén juttatott földek vételárának újabb szabályozását. A földreform útján kiosztott földek vételára nem lehet magasabb a szabad forgalomban kialakult árnál. Az eddig fizetett Összeg az újonnan megállapított árban számolandó el. Ä zálogolások, végrehajtások és kimozdításcík két évre itt, is felfüggesztetnek.» Határozott meggyőződésem szerint ez a javaslat akár pénzügyi, akár más szempontból sem alkalmas a mezőgazdaság olyan mérvű megsegítésére és talpraállítására, mint amilyen a mai viszonyok között kívánatos volna,. De a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy amikor itt a mezőgazdaság megsegítéséről szó esik, akkor egyszerűen megfeledkezünk a mezőgazdasági munkásokról. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) azok javára, akik még a mai vi^onyok között is, amikor birtokaik megmentéserői van szó, sokkal jobb anyagi viszonyok között élnek, mint a mezőgazdasági munkások. A faluról sok szépet és jót beszélnek, de a cselekvésnél megfeledkeznek a mezőgazdasági munkások milliós tömegéről, 'akikről most már nemcsak ^mi állapítjuk meg, hogy munka és kenyér nélkül tengődnek és nyomorúságoskodnak, hanem akikről még a volt földmívelésügyi miniszter úr is megállapítja, hogy ruhátlanok, kenyértelenek, akikről Létay Ernő képviselőtársam is mint olyanokról emlékezett meg, akik nem jutottak munkához és kenyérkeresethez. Az emberek százezrei a segítés körén kívül maradnak, akikről nem esik szó, csak az ínségmunkák kapcsán, amelyek csak szórványosan ^Cnak. Mi lesz ezzel a tömeggel, szemben a gazdaadósságok rendezésével! Mi lesz azokkal, akik, lm van munkaalkalom, 80 fillér, 1 pengő, vagy másfél pengő napszámért dolgoznak és az év legnagyobb részét munkátlan s ágban töltik el? Mi lesz azzal a tömeggel, amelyre mindinkább nagyobb erővel jelentkezik a nyomorúság és éhség hatása, alatt? Mert méltóztassék a kormánynak tudomásul venni, hogy nemcsak gazdaadósok vannak, hanem itt vannak százezrével ezek az exisztencianélküliek is. 92 ember jut egy négyzetkilométerre ebben az országban s a legnagyobb része ezeknek ilyen, akikből a háború előtt 64 ember jutott egy négyzetkilométerre. Minket nem elégít ki az a Programm, amelyet felénk adresszálva ennek a társadalmi rétegnek meg-meglöbogtatnak.

, Anynyit elértek ugyan ezek is, hogy testvérnek szólítják őket, a földmívelésügyi miniszter úr meg-megemlékezik a szenvedéseikről, de ha a gazdaadósokat megsegítik és 150 millió van erre a célra, akkor à mezőgazdasági munkásoknak is hónuk, alá kell nyúlniok. A földmívelésügyi miniszter úr a mezőgazdasági munkások felé .20 falu építését helyezte kilátásba. (Propper Sándor: A holdban!) En örültem, amikor olvastam az újságban a miniszter úrnak ezt a kijelentését és vártam ennek gyakorlati végrehajtását. : \ , . ; , Most már megállapíthatjuk, hogy a húsz falu terve kútba esett és amióta a miniszter úr beszélt erről, azóta hallgat róla a krónika. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A földmívelésügyi miniszter úr nemrég a Duna—Tisza-csatornát ígérte be, amelynek megvalósítása régi, vágy és a közgazdasági élet fellendítésére, felelevenítésére és munkaalkalmak teremtésére nagyon alkalmas volna. Azt hiszem azonban, èz a terv is éppen úgy jár, mint a húsz falu terve. És ha ülése 1933 november $8-án, kedden, 255 én ezekre a kérdésekre utalok most, ezt azért teszem, mert ezekről a problémákról a földmívelésügyi miniszter úr ' és maga a miniszterelnök úr is megemlékezik nemcsak egy-két felszólalása kapcsán. Legutóbb a miniszterelnök úr itt egy interpelláció kapcsán azt a kijeién^ test tette, hogy nem akarnak itt sem tőkét, sem földet nyakló nélkül osztogatni, mert mi — mondotta a miniszterelnök úr — az emberi természet sajátosságaira építjük fel a magunk politikáját. ' A 'földmívelésügyi miniszter úr ugyanezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, amelyekről én szándékozom most megemlékezni, elmondotta, hogy az a nagybirtok, amely a mai rendben nem tudja fennmaradását biztosítani, nem tudja termelését olyan nívón tartani, amely tulajdonképpen egyedül indokolja a nagybirtok létezését, az kénytelen átadni a helyét olyan kisbirtokpolitikának, amely talán nem is csak szociális szempontból, nemi? magyar szempontból, nem erős osztályok fejlesztése szempontjából, hanem általános nemzeti szempontokból is kell, hogy elfoglalja helyét a nagybirtok helyett. Itt érek el én beszédem konklúziójához, amelynek éppen az a végső eleme, hogy ha magát a magyar népet és ha magát a mezőgazdaságot és ipari termelést meg akarják menteni — mert ez is veszedelemben van, — akkor végre: valahára hozzá kell nyúlni magához a nagybirtokrendszerhez. (Ügy van! Ügy van! a szélsőibaloldalon.) Marschall Ferenc képviselőtársam, amikor befejezte a napokban elhangzott nagyon értékes felszólalását, amelyben a magyar föld szeretetéről beszélt, elmondotta, hogy a magyar föld nem olyan, mint a súrolókefe s egyéb ehhez hasonló szerszám, mert a magyar földét nem a haszon szempontjából, hanem ideális szempontból is nézi a magyarság és mint ilyent is kezeli. Amikor én ezt a kijelentést hallottam, önkénytelenül is eszembe jutott a magyar földnek az a szeretete, amelynek megnyilatkozását Erdélyben és más nemzetiséglakta vidékeken szomorúan tapasztaltuk a háborúelőtti időkben. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar földet a kisparaszt szereti, az még idealizálja is a földet, de azok, akik csak a magyar föld járadékából élnek, azt olyan árunak és értékcikknek tekintik, mint a súrolókefét vagy mást. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Erdély szomorú és tragikus megjelenésű formája a magyar föld szeretetének. A magyar földbirtokosok — vegyük elő ezt a szomorú statisztikát — sorra, rendre adták el földbirtokaikat, mihelyt kevés volt a járadék a román pénzintézeteknek, az Albinának és az ennek érdekkörébe tartozó pénzintézeteknek s nem a magyar parasztságnak jutott az a föld, amit az Alhina megvásárolt, hanem a román parasztságnak. Még Bethlen István gróf, volt magyar miniszterelnök iír is azok közé tartozik, akik míg egyrészt bennünket hazafiatlanokn.ák minősítettek és itt ebben az országban hazátlan bitangoknak neveztek, addig másrészt ott házafiasságukra hivatkoztak és így tették lehetővé a más nemzetiségek elterjedését és gyökeret verését azon a területen, (üg

y van! a szélsőbaloldalon«) A nagybirtokosságnak a magyar földdel szemben való ez az állásfoglalása késztette már a háború előtt is azokat, akik magyar nemzeti és soviniszta szempontból — ezt kiemelem ebben a pillanatban — üzentek hadat a nagybirtok rendszerének, a holtkézi birtokok és a kötött birtok intézményének. Ezek közé taito-