Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

áöé Âz országgyűlés képviselőházának 2í aott Beksics Gusztáv is, aki számtalan tanulmányában mutatott rá arra a nemzetpusztító jelenségre, amelyet a nagybirtokok, a kötött birtokok, a holtkézi bortoitok általában előidéznek. , ,.',,'",,,', Ha most kezünkbe vesszük tanulmányát, ugy érezzük, mintha csak most mondanák el mindazokat, amik ebben a tanulmányban jelentkeznek, mikor a magyarság: pusztulásáról beszél és számszerű adatokkal támasztja alá ezt a megállapítást. Fájó lélekkel tanulmányozza az ember ezeket az írásokat azért, mert most egy tragikus múlt után itt állunk 92.000 négyzetkilométernyi területen egy végrehajtott földreform után, amely karikatúrája sem lehet az egészséges födbirtokpolitikának (Ügy van! a szelsbbaloldalon) és mindazok a bajok, mindazok a panaszok, mindazok a közgazdasági kérdések, népesedési és nemzeti problémák teljes súlyukkal jelentkeznek, mert megmaradtak a nagybirtokok, amelyeket már a háború előtt is olyanokként állítottak be — ismétlem azok, akik nemzeti és soviniszta szempontból fogták fel a földkérdést — hogy egyedülállók Európában és ma már nem közhely ez a megállapítás, mert ma tényleg anakronizmus és elképzelhetetlen az, hogy legyen Európában ország, ahol száz- es százezer embernek nincs egy talpalattnyi földje, nincs máról-holnapra kenyere és ugyanakkor legyen egy ember, akinek 220.000 katasztrális holdja van. Amikor itt problémákat tárgyalunk ami

: kor vajúdik az egész társadalom, amikor uj utakra akarunk térni, akkor lehetetlen, hogy olyan birtokmegoszlásunk legyen, hogy a birtoktestek körül körülbelül fele ezer katasztrális boldon felüli földbirtok. Citálom Beksics írásából ezt a-néhány sort csak azért, hogy bekerüljön a Ház naplójába az, hogy ennek a soviniszta politikusnak írásait szocialisták hozták ide szociális szempontból a Képviselőház elé, figyelmeztetésül a Képviselőháznak, hogy földbirtokpolitikai téren (Farkas István: Vadnay Andorét is hozzák!) ezekről a kérdésekről egy pillanatra sem volna szabad megfeledkezni és nemcsak 10 millió pengőt kell erre a célra fordítani, hanem talán helyesebb

r és egészségesebb dolog lett volna, ha magát a törvényjavaslatban kontemplált összeget erre a birtokpolitikai célra fordítottuk volna, mert akkor sokkal de sokkal nagyobb nemzetmentő munkát végezhettünk volna. Azt mondja Beksics Gusztáv (olvassa): «Nincs sehol a világon példa az egy Oroszország; kivételével, a földbirtok oly eloszlására és oly óriási uradalmi területekre, mint Magyarországon. A hitbizományi birtokok 69-ben még csak , 403.000 holdat tettek ki, 85-ben 2,368.000 holdra emelkedtek. Az egyházi birtokok 1,288 000-ről 2 368.000-re szöktek fel. Menynyivel szerencsésebb viszonyoknak örvend bármely más nyugati állam. Franciaországról nem is szükséges megemlékeznünk, ahol a szabadforgalmú birtok meghaladja a 85%-ot. De magában Poroszországban, amely vezérszerepet visz az agrárizmus és a hitbizományok terén, több mint 77%-a szabadforgalmú birtok és mégis Poroszországban harc folyik a hitbizományok ellen._ Maga a hivatalos publicisztika, a porosz statisztikai hivatal igazgatójával az éléin viseli a háborút a hitbizományok ellen.» T. Képviselőház! Bármilyen kedvező konjunktúra legyen is a magyar mezőgazdaságban, mindaddig, amíg ezek a kérdések megoldást nem nyernek, mindaddig, amíg lesznek '. ülése 1933 november 28-án, kedden. százezer számra Földnélküli Jánosok és ezerés tízezerholdas latifundiumok, a gazdasági válság minduntalan visszatérő jelensége lesz a magyar mezőgazdasági termelésnek. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr! Szeder Ferenc: Tisztelettel kérek még félórát beszédem befejezésére. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárult. (Propper Sándor: Bár ilyen könnyen adnának földet a parasztnak!) Szeder Ferenc: Es ha most, t. Képviselőház, elővesszük azoknak az ankétozásoknak anyagát, amelyek földbirtokpolitikai kérdésekben folytak, amikor százezerszámra vándoroltak ki ebből az országból magyar mezőgazdasági munkások, mert nem tudtak kenyeret és életlehetőséget teremteni maguknak, azt látjuk, mintha csak a ma problémáit feszegették volna ajkkor is. Amikor a kivándorlási ankétot tartottéit* 1907-ben, Bernát István többek között szószferint a következőket mondotta (olvassa): «Tessék csak megnézni azokat a statisztikai kimutatásokat, amelyeket Vargha Gyula őméltósága összeállított és ezekből olyan hihetetlen összeomlását lehet konstatálni a magyar földbirtokososztálynak, amilyent a világon nem igen tapasztaltunk. (Ügy van! mondják a többiek.) Mit szólnának á gyáriparosok ahhoz, ha éveken keresztül az előállítási költségen alul kellene adni készítményeiket? Tudnának-e így exisztálni? Azt hiszem, hogy abszolúte nem. Hamar becsuknák a boltot, nem tehetnének mást. (Felkiáltások: Drága minden!) Drága, igen és főképpen azért, mert az osztrák kartellek rróén mindent megdrágítottak.» (Farkas István: Mo#*. , már annyival jobb, hogy magyar a kartell, nem osztrák!) T. Képviselőház! Ha a mezőgazdaság múlt történetét turkáljuk, számtalan ilyen jelenségre találhatunk, mint ahogy utaltam arra a tényre is. hogy ez a terület a háború előtt körülbelül kétszer akkora összeggel volt megterhelve, mint amennyivel ebben a pillanatban van megterhelve. De a mezőgazdaságot megmenteni, a mezőgazdaságot alátámasztani koldúsországban, lerongyolt és lezüllött társadalmi réteggel nem lehet. Most azon törik fejüket az érdekeltek, hogy ha a kartellekhez nem nyúlnak hozzá, akkor mezőgazdasági kartellt állítanak vele szembe és azt remélik, hogy a mezőgazdasági termeivények árának felemelése lesz az a tényező, amely kiegyenlíti a mezőgazdasági és ipari termékek ára között lévő különbözetet. A megmentésnek ezt a módját gondolják célravezetőnek. Naivitás annak a feltételezése is, hogy a mezőgazdasági termelés problémáját, a mezőgazdaság fejlődését ezen az úton és ezen a módon meg lehessen oldani. A mezőgazdaság nincs mindenütt ilyen bajban és amikor a háború előtt a mezőgazdasági kérdés vajúdott itt és ugyanolyan problémaként jelentkezett, mint most, akkor másutt, Nyugat-Európában, virágzó mezőgazdasági államok voltak, de ezek az államok ugyanakkor iparosodott államok is voltak. Mihelyt a belső fogyasztás jelentékeny mérvben felszökik, mint ahogy felszökhetik, ha van munka, ha a munkaerőt foglalkoztatni tudják, ha nem koplaló és^ nyomorúságos sereg az, amely abban az országban él, akkor mindjárt fellendülhet a mezőgazdasági termelés. Ennek egyetlen módja és egyetlen útja hozzájuttatni a parasztságot a föidhöz. mint termelési eszközhöz és mint megélhetési forráshoz, hogy