Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

252 Az országgyűlés képviselőházának 22( és így tovább» felsoroltuk azoknak a kérdéseknek egész tömeglét, amelyek kihatással vannak a mezőgazdaság fejlődésére vagy hanyatlására, ha mindezeket nem akadályozzák meg, akkor szükségszerűen bekövetkezik ez az állapot. Most úgy ezekben a padsorokban, mint a túlsó oldalon mindenki a gazdabajokról, a gazdapanaszokról beszél. A mélyen t. pénzügyminiszter úr idehoiz egy javaslatot, amelynek szerinte célja ezeknek a gazdabajoíknak orvoslása. Egyes képviselőtársaim a túloldalról felszólalnak és mint remekmüvet állítják be ezt a javaslatot és a 14 000-es számú rendelet a közvélemény elé, mint amely a kérdést gyökerében fogja meg az átmeneti idővel egyrészt, másrészt pedig lehetővé teszi két év után a gazdaadósságok gyökeres és egészséges rendezését. Legyen szabad mindjárt elöljáróban megjegyeznem, hogy én ezekben a feltevésekben nem hiszek ésmajd később meg is mondom az okát, hogy miért nem hiszek benne. Most egyelőre, csak az a megjegyzésem a javaslattal és magával a rendelettel kapcsolatban, hogy mi szerettük volna, ha miután nagy summáról, 175 millió pengőről van szó, amelyet még a mai viszonyok mellett sem olyan könnyű kidobni, ha ennek a javaslatnak kapcsán számszerű kimutatást kaptunk volna arra nézve, hogy kik azok, akiken segíteni kell, a gazdatársadalom mely katee-oriáinak van égető sürgős szükségük a segítségre, úgy, hogy állami beavatkozással az ee-ész ország pénzével oda kell állni a védelmükre. Itt mindjárt megjegyzem, nehogy az a látszatja legyen felszólalásomnak, mintha mi a gazdatársadalom ama részénél, akik izzadva robotolnak a földjükön és így keresik meg a maguk és családjuk fenntartására szükséges kenyeret, tehát a kisgazdáknál nem állnánk oda a támogatás minden mérvével. Hogy eloszlassuk ezt a gyanút, mindjárt kijelentjük, hogy igenis, mindent meg kell tenni ennek a társadalomnak megmentése érdekében, ha ez közszükség és mindent el kell követni, minden áldozatot meg kell hozni, hogy ezt a réteget a pusztulástól megóvjuk. Ámde tudnnnk kellene — és mindig itt a hiba ilyen törvényjavaslatok előterjesztésénél, hogy nem tudjuk — a statisztikai adatok alapján, hogy hogyan állunk az eladósodás mértékére nézve, (Farkas István: A pongyolaság szokása a kormánynak! Felületes!) melyek azok a társadalmi rétegek, amelyek inkább vannak eladósodva. Mert kijelentem, hogy a nagybirtok védelmére esry szót sem emelek abban a tekintetben, hogy mentsem az adósságtól, mint ahogy a nagy kapitalista vállalkozások érdekében sem emelek szót a Képviselőházban. A nagybirtok mentse meg magát úgy, ahogyan tudía: ha nem tudja, akkor vegve át az a társadalmi ré^eg, amely szívósabb, ellenállóképesebb, amelyről annvi dicsőítő jelzőt hallottunk már a Képviselőházban,, a kisparasztság. Mi csak azt tudjuk így általánosságban, hogy különösen a kisparasztság és azoknak családtagjai rendkívül komisz helyzetben vannak. Bocsánatot kérek, hogy ilyen súlyos kifejezést használok, de alig találok erre a helyzetre más jellemzőbb szót, mint ezt. Azt tudjuk, hogy minduntalan találkozunk adósokkal, akik panaszkodnak a súlyos kamatok fizetése miatt, amiket nem tudnak teljesíten>Tudjuk, hogy a mezőgazdasági termények árának zuhanása nagy mértékben súlyosbí. illése 1933 november 28-án, kedden. totta a helyzetüket. Tudjuk, hogy adófizetési kötelezettségüknek sem tudnak eleget tenni, tudjuk, hogy vexálják őket, mert láttuk, hogy még a beraktározott gabonájukat is lefoglalták és elliferálták; tudjuk, hogy állataikat elárverezik, elkótyavetyélik; tudjuk, hogy a passzusra rájegyzett érték háromnegyed részét adóban be kell szolgáltatniuk, és így tovább mindent tudunk. Mégis t akkor, amikor 175 millió pengő felhasználásáról volna szó, akkor nekünk ezeken az általános tényeken kívül többet is kellene tudnunk, nevezetesen ismétlem, tudnunk kellene azt, hogy mely kategóriák vannak a leginkább érdekelve és mely kategóriák azok, amelyeket az adósság súlya alól meg kell menteni, fel kell szabadítani. Erre nézve azonban a pénzügyminiszter úr javaslata és a pénzügyi bizottság is teljes egészében adós maradt. (Farkas István: A pénzügyi bizottság sem kapott statisztikai anyagot, pedig megigerte a pénz-V ügyminiszter úr.) A pénzügyi bizottság jelentésében pusztán csak az áll, hogy 800 millió pengőre tehető az a rövidlejáratú hitelintézeti gazdaadósság, amely a számítások alapjául vétetett és amely összegből feltevés szerint mintegy 100 millió pengőt kitevő adósságösszeg nem fog véde em alá esni, és valószínűleg, mintegy 700 millió pengő tekintetében a védelem alá helyezés érvényesülni fog. Ezek a feltételezett számok azok, amelyek ebben a pillanatban hivatalos jelentés alapján birtokunkban vannak és ha ezeknek a számoknak alapján akarnánk a törvényjavaslat mellett, vagy ellene állást foglalná, akkor, ha törvényhozói kötelességünkből lelkiismereti kérdést csinálnánk, nehéz helyzetbe jutnánk. De én is kutattam valami szám után, amely támpontul szolgálhat állásfoglalásomnál ezekben a gazdaadóssági kérdésekben és így jutottam el én is a Statisztikai Szemlének ahhoz a füzetéhez, amelyben Konkoly-Thege Gyula a gazdaadósságok kérdéséről meglehetősen érdekes és részletes tanulmányt közölt. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Annyival is inkí.bb elfogadom ezt a tanulmányt beszédem alapjául, mert ez a tanulmány az 1931. december 31-éig fennálló kö csöntartozásokat dolgozza fel, mig a javaslat, illetve a gazdaadósságokról szóló 14.000 sz. rendelet az 1932. április eleje előtti kölcsönöket veszi olyanoknak, mint ame yekkel megterhelt birtokok védelem alá helyezhetők. Ebből a tanulmányból nagyon érdekes számok és megállapítások bontakoznak ki. A tanulmány szerint — mint ahogyan köztudomású tény is volt, — 1918/19-ben a kedvező konjunktúra és az inflációs időszak tartama alatt a mezőgazdaság összes jelzálogterheit kiheverte. 1925-ben azonban már jelentkeznek a bekebelezett tartozások mintegy 109 mi lió pengőben és azutrn évről-évre 238, 329, 356, 287, 236, és 1931-ben 178-8 millió pengő, mignem eléri ebben az évHen a föld jelzálogilag betáblázott terhe az 1737 millió pengőt. Ha ehhez még hozzáveszszük a Lebosz. 300 millió pengős kölcsönét is, akkor körű'belül kétmilliárdpengős teher az, amely ebben az időpontban a földbirtokot terheli. Azt hiszem, hogy 1931. után, miután a pénzügyi szakemberek véleménye szerint is kihelyezések alig történtek és maga a megterhelés is évről-évre csökkenő irányzatot mutat, alig módosult a kihelyezések összege, úgyhogy ezt a számot fogadhatjuk el megfelelőnek, ami-