Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
§50 Az országgyűlés képviselőházának 21 beltelek, amelyhez birtok nem tartozik, visszavásárolható ne legyen és az amellett levő házas •beiteiken, amelyhez véletlenül 100 négyszögöl tartozik, már gyakorolhassa az államkincstár az államot illető elővásárlási jogot. Azonkívül kérem a t pénzügyminiszter urat, hogy a hitelezői felügyelői szervekkel, amelyek az ő főfelügyelete alatt fognak állni, vizsgáltassa meg három évre visszamenően az összes árveréseket ebben az országban és nézze meg, hogy azok a birtokok kiknek a kezén vannak, ha nem mezőgazda, hanem pénzintézet az árverési vevő, akkor visszamenőleg érvényesítse az elővásárlási jogot, nem kényszerítő módon, hanem magánegyességi úton a közfelügyeletek által, Előre jelzem azonban, hogyha ezen a területen nem látnék előrehaladást, akkor azt is fogom kérni, hogy ^törvényesen méltóztassék ezt a kérdést szabályozni, mert teljes lehetetlenségnek tartom, hogy ennek a gazdasági dekonjunktúrának rokkantjai, elesettjei, földönfutói,, háznélküli proletárjai legyenek ebben az országban munka nélkül, amikor a jelenlegi mezőgazdasági munkanélkülieknek sem tudunk. ma munkát biztosítani. Ezek a magyar^ nemzetnek legelkeseredettebb ellenségei lennének, tehát éppen a konzervatív haladó politika szempontjából is követelnem kell, hogy ezeket a régi kisbirtokosokat helyezzük vissza birtokukba, teremtsük meg annak lehetőségét, hogy ők egyszer árverésen már eladott birtokaikat az állam segítségével ismét saját tulajdonukba visszaszerezhessék- {Helyeslés jobb felölj A. végrehajtási eljárásnak különös fontosságot tulajdonítok. Kívánom azt, hogy a végrehajtási eljárásban ugyanaz a szellem nyilatkozzék meg, mint a mely megnyilatkozott a kormánynak ebben a javaslatában. Mindenütt a segítő szellem uralkodjék és ne a törvénynek esetleg rigorózus félremagyarázata, ne meggátlása. annak, hogy az adós szempontjából egy esetleges elrendelés keletkezhessek, ne meggátlása annak, hogy a régi földtulajdonos a maga földjét megtarthassa, hanem éppen: ellenkezőleg az a szellem érvényesüljön a közfunkciók területén, hogy megmaradjon a föld a magyar nép kezében. Ha ez a szellem fogja átitatni a végrehajtást, egészen bizonyos vagyok abban, hogy akkor ez a javaslat el fogja érni azokat az eredményeket, amelyek reményében a kormány bölcsesége ezt a_ javaslatot a magyar törvénykód exbe akarj a b eiktatni. En hálás köszönetet mondok azoknak a szakférfiáknak, — célzok itt a . minisztériumokban működő egyes vezető és ezzel a kérdéssel foglalkozó tisztviselőkre — akik szemem láttára napot és éjt összetéve, hónapokon keresztül^ izzadtak és fáztak, hogy ebből a javaslatból ilyen való egész, ilyen nemzetmentő feladatra alkalmas eszköz váljék. Nem akarom őket névszerint említeni, mert ezzel talán kisebbíteném érdemüket, de kötelességemnek tartom, hogy itt a törvényhozás színe előtt kifejezést adjak elismerésemnek hangtalan, m unkájukért. (Helyeslés jobbfelöl.) Nagy elismeréssel adózom a gazdaérdekeltségekinek, amelyek ennek a kérdésnek a kimutatásával, az adatgyűjtés tekintetében, a vitaanyag szolgáltatásával és a kívánságok helyes csoportosításával nekink és a kormánynak lehetőséget nyújtottak ahhoz, hogy minél erőteljesebben, minél helyesebben tud0. ülése 1933 november 28-án, kedden. jük ezt a nehéz gazdasági problémát, nemzetünknek ezt a nehéz probléináiát előrevinni. Különösen köszönöm a mezőgazdasági kama!rák végzett munkáját s az Omge. által végzetthaitalams nagy munkát, amelyet ez alatt a két esztendő alatt végzett, hogy az érdeklődés felszínére került kérdés a gazdaérdekeltség, az adós gazdák szempontjából minél helyesebb és az ország egyetemes nemzeti érdekének szempontjából is minél sikeresebb megoldást nyerjen. Kötelességemnek tartom azt is, hogy leszögezzem itt a Ház színe előtt, hogy bár sokszor volt alkalmam közelről tárgyalhatni a pénzintézetekkel is, — meg kell mon-j dánom, mert az igazságnak megfelel — a pénzintézetek megbízottai részéről sem találkoztunk ellenvetéssel, ha arról volt szó, hogy ez a kérdés az egyetemes nemzeti érdek szempontjából oldass ék meg. Korántsem áll az a feltevés, hogy ők egyoldalú érdekeket védtek, amit ugyan én nem is vehetnek rossz néveiy mert mindenkinek kötelessége megvédeni azt az érdekeltséget, amely érdekeltség védelmezésére hivatott. Ezen a hivatottságon belül latiam a jóindulatot, láttam a megértő szellemet az ország színe előtt is hangoztattam, mert tapasztalataimnak megfelel. A kormánynak lehet egy nagy elégtétele. Nagy elégtétele az, hogy egy fokozatos., sőt mondhatnám mondvacsinált bizalmatlanság bűvköre vette körül egyesztendős munkálkodása alatt és a sürgető hangok, amelyek a kormány felé hangzottak, nem mindig voltak jóakaratúak. S a kormánynak nagy elégtétele azért, hogy ezzel a javaslattal, ezzel a mestermunkával tudott jönni, amely úgy pénzügyi, mint jogi félépítettségében meg fogja hozni nemzetünknek azt az eredményt, ^amelyet ennek a kérdésnek előrevitelétől várunk. Különös elismeréssel kell adóznom a pénzügyminiszter úr iránt (Ügy van! Ügy van! — Éljenzés a jobboldalon és a középen. — Propper Sándor: "Van még a tarisznyában ebből az elismerésből^ — Derültség a szélsöbaloldalon.) T. képviselőtársam, ha az ön szavában valami gyanúsítás van, 'akkor azt kikérem magamnak. En éppen olyan független ember vagyok, mint önök, talán még függetlenebb, inert én a szakszervezetektől nem kapok fizetést, a kormánytól sem kapok fizetést, engem a magam pénzén választottak meg, tehát én nem kérek kitaníttatást. (Zaj.) Amikor ellenzéki voltam, arról az oldalról is elismertem, ha ennek az oldalnak volt igaza, erről az oldalról is elismerem tehát, ha bölcs cselekedetekkel viszik előre az államügyeket. (Zaj. — Elnök csenget.) Elismeréssel adózom a pénzügyminiszter úrnak azért, hogy ezt a régen vajúdó kérdést, amely mint fekély rágódik a magyar gazdasági életen, s .amely majdnem életképtelenné tette^ a gazdaadósok helyzetét, ilyen nagy bölcseséggel, nagyszerű tudással és ilyen kitűnő, mély érzékkel oldotta meg. (Farkas István: Ez már borzasztó!) Azt várom, hogy a pénzügyminiszter úrnak meg lesz az a nagy elégtétele, hogy ennek a javaslatnak komoly sikerei Jelentkeznek a magyar, gazdasági életben. Nem az én dicsérő szavam lesz az elégtétel, hanem az az elismerés, amely a si-ter nyomán az egész közvéleményben a pénzügyminiszter árral szemben megérdemelten ei fog hang?ani : A javaslatot nemcsak a kormány # iránta bizalmamnál fogva, hanem a komoly elismerés alapján is elfogadom a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Szónokot számosan üdvözlik.)