Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

Az országgyűlés képviselőházának 220. mit letagadnom abból. (Szeder Ferenc: Nagyon helyes!) Én akkor is a nemzeti birtokpolitika haladásának alapján állottam, (Helyeslés ) most is azon állok. (Farkas István: Mi van a telepí­téssel? A 95 pontban beígérték! — Zaj a szélső­baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Létay Ernő: T. Képviselőház! Az adóhátra­lékokva vonatkozó kedvezményt igen szeren­csésnek tartom ebben a törvényjavaslatban, illetve ebben a rendeletben és nagyon hálásan köszönöm a pénzügyminiszter úrnak azt a jó­akaratot, amelyet részéről ezen a téren tapasz­talunk. De az a kérésem van, hogy gondolkoz­zék a miniszter úr azon, amit itt több képviselő­társam felvetett, hogy ezt a kedvezményt a fa­lusi iparosokra és kiskereskedőkre is ki lehes­sem terjeszteni, sőt tovább megyek, ki lehessen terjeszteni az egész magyar társadalomra. Én ugyanis úgy gondolkozom, hogy egy ilyen ^egadott kedvezménynek az állam életében az egyenlő és osztó igazság szempontjából van annyi feszítőereje, hogy előbb vagy utóbb ki fogja kényszeríteni a maga igazát azért, hogy egyenlőséget teremtsen az adózás terén az állam polgárai között. Az a kérésem van azonkívül az igen t. pénz­ügyminiszter úrhoz, hogy amilyen jóakarattal kezelte az adóhátralékokra a tízévi kamatmen­tes fizetési kedvezmény megadását ebben a törvényjavaslatban, éppen olyan jóakarattal legyen kegyes kiterjeszteni ezt a kedvezményt a vagyonátruházási illetékekre is. (Helyeslés jobb felől és középen.) Specia izálom ezt a kér­dést azért, mert magam is belátom, hogy egy ilyen generális rendezés az államkincstér jöve­delmeiben olyan kiesést teremthetne, amiért nem lehetne nekünk a felelősséget válalnunk. Kérésem tehát az, hogy a közfelügyeleti i szervek útján vizsgáltassa ki a t. pénzügy-' miniszter úr az individuális helyzetet és ott, ahol a teljesítőképességet nem találja meg­felelőnek, adjon a mainál lényegesen hosszabb ideig, esetleg tíz évig terjedő haladékot is, különösen azokban az esetekben, ahol a örök­lés, vagy vagyonátruházás a konjunktúra ide­jéből ered és ott, ahol a tényleges birtokba­helyezés csak most lett aktuális. Mert ezek­ben az esetekben igazságtalanságot látok ab­ban, hogy egy 1927-ben örökölt, de akkor eset­leg haszonélvezeti joggal megterhelt birtokért ma, amikor kezébe megy a hagyaték az. örökösnek az a vagyon, azt a nagy ille­téket akkori értékben és egyszerre kelljen megfizetnie. Teljes mértékben bízom a pénz úgyminiszter úr jóakaratában, hogy ebben a kérdésben meg fogja találni a helyes meg­oldást. T. Képviselőház! A közfelügyeleti szerv működésének igen nagy fontosságot tulajdo­nítok, éppen azért kérném azt, hogy a köz ^ felügyeleti szerv ingerenciá^át lényegesen szé­lesítsük ki: a közfelügyeleti szerv legyen fel­ügyelője egyszersmind a hitelezői felügyelő szervnek is (Helyeslés jobb felől.) és a hite­lezői felügyelői szervnek mindenféle funkciója mint közfunkció tekintessék és a közfelügye­leti szervnek legyen felelős ez a szerve min­den cselekményéért. Éppen a/ért kérem, hogy egy központi szervet méltóztassék létesíteni a közfelügyeleti szervek irányítása szempontjá­ból. Távol áll tőlem a pártpolitikai gondolat­Isten őrizzen, hogy ebbe a nagy kérdésbe párt­politikát vigyünk bele (Farkas István: De önök azt visznek bele!) és nem szeretnék olyan vád­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 1933 november 28-án, kedden. 249 dal találkozni, hogy bármely képviselőtársam ebben a tekintetben jogos panasszal fordul­hatna a törvényhozás bölcsesége elé, sőt r el­lenkezőleg, az egész eljárást teljesen párt­politikamentesnek kívánom, sőt követelem. De nem is látok olyan szándékot, amely ezzel ellen­keznék. En azért kérem ezt, mert őszintén szólva félek a bírótól; félek a bírótól az adósok szempontjából, nem azért, mintha a bíróság­nak tekintélyét, a bíróságnak hölcseségét és> azt a nagyszerű hivatást, amelyet a magyar közéletben teljesít, le akarnám becsülni. De félek attól a fix jogszabálytól, amely a bíró kezében van, hogy ezután már csak a likvi dáció következhetik az adós gazda számára A közbeeső szerveknek tehát nagyobb köz érdekű hivatást, nagyobb közérdekű funkciót akarok adni, hogy azáltal a bíró funkcionálá­sát lehetőleg ki tudjam küszöbölni Állítom, hogy ez a hitelezői érdeket is szol­gálja. Nem áll a hitelező érdekében ma az, hogy a védett birtokokat töröljék a védettség­ből és ezután likvidációnak tegyék ki. Mert ma a hitelezőnek az áll érdekében. (Rassay Károly: Hogy adóssá legyen!) hogy ez alatt az átme­neti idő alatt ezek a birtokkategóriák gazda­ságilag minél jobban megerősödjenek, hogy ez alatt az átmenet alatt viselt esetleg nagyobb áldozatért később megnyíljék az a lehetőség, hogy pénzüket teljes összegében, vagy nagy­részében visszakapják. Nagyon kérem a t. pénzügyminiszter urat, — sürgönystílusban beszélek, az időm mindjárt lejár — hogy a magánegyességi eljárást, ame­lyet a rendelet csak a kataszteri tiszta jövede­lem negyvenszeresén túlterhelt birtokokra tar­talmaz, terjessze ki a negyvenszeresnél ke­vésbbé megterhelt kategóriákra is. Különösen a kisbirtokokra gondolok, t. pénzügyminiszter úr. Nem látóim ennek semmiféle akadályát és azt sem, hogy ez a kérelmem a iavaslat, a ren­delet szellemével ellenkeznék. Hiszen egyálta­lában nem is érinti azt az áldozatot, amelyet ebben a tekintetben igénvbe kell venni, ellen­árén megtérült e<rv ïehető sewt hogy a negy­venszeresnél kevéshbé megterhelt gazda is ott, ahol arra pset és löheE^séar kínálkozik, maeán­eg^ességi úton tudja rendezni a maga adósság­terhet. Naeyon fontosnak tartom annak a 10 mil­liónak rendeHetését. amelyet az államot illető elővásárlási jog tekintetében a kormány a föld­mívelésügyi miniszter kezébe tnttat. A hirtok­oolitika nem végződött be a földreformmal eb­ben az országban és egy nemzeti birtokpolitika további folytatása, további munkálása mind­nyáVnknak kötelessége akik ennek a nemzet­nek létéért, jövőjéért reménykedünk. A nemzet jövője a magyar nemzet birtokpolitikájában van, a kisember megerősítésében. (Ügy van! a baloldalon,) a kisember fejlesztésében, a kis­birtokkategóriák növelésében, egy helyes tele­pítési és birtokpolitika inaugurálásában van. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezzel kapcsolatban szintén van egy kéré­sem a pénzügyminiszter úrhoz, bár ez a kérés 'bizonyos fokig a földmívelésügyi miniszter úr­hoz* de talán az igazságügyminiszter úrhoz is tartozik. Kérném hogy az államot illető elő­vásárlási jogot, amely idáig csak a fö'dbirto­kokra állott fenn és a házbirtokokra csak ak­kor vonatkozott, amennyiben földbirtok tar­tozéka volt, méltóztassék kiterjeszteni a falusi házas beltelekre is. (Helyeslég a jobboldalon.) Lehetetlenség megtűrni ma, hogy egy házas 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom