Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

236 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 1933 november 28-án, kedden. valamikor a közúti vezérigazgatója voltam (Jánossy Gábor: Emlékszem rá. — Derültség.) és látva, hogy milyen tele van egy-egy kocsi, sokszor hallottam, hogy milyen jó üzletet csinál a közúti vasút; de ugyanakkor nem látták, hogy száz és száz kocsi megy körül üresen és hogy nem attól az egy tele kocsitól függ, hogy jó üzletet csinál-e a vasút vagy sem. Ugyanígy járt most t. képviselőtársam is. Hogy a bevétel jó volt-e, azt a napi bevételekből lehetett csak megállapítani. T. képviselőtársam is csak azt látja, és azt tudja, hogy körzetéből panaszok érkeznek hozzá. (Jánossy Gábor: Tessék csak a bankok teherlapjait megnézni!) Én tanulmányoztam a Statisztikai Hivatal alelnökének, KonkolyThegenek adatait és az 1931. év végéig hozzájuk beérkezett adatok 81—82%-ról szólnak. Ennek a 82%-nak 70%-a jelzálogteherrel nincsen megterhelve. (Zaj.) En Konkoly-Thege adatait idézem 1931 december 31-éről, eddig a dátumig tehát a 82%-nak 70%-a nem volt megterhelve és 30% meg volt terhelve. Ennek a 30%-nak csak harmadrésze nem tud fizetni. Fel kell tételeznem, hogy az a 18%, amely nincs benne a statisztikában, körülbelül ugyanilyen arányban oszlik meg. Meglehet, hogy — mint hallom — az alatt a két év alatt súlyosabb lett a helyzet. En ugyan ezt nem hiszem, mert az utolsó két év alatt, amennyire a pénzintézeteket ismerem, nem adtak sem földre, sem házra kölcsönt. Példa vagyok én, aki akartam kölcsönt kapni, és nem kaptam. Nem hiszem tehát, hogy az utolsó két évben túlságos megterhelések történtek volna. Van itt egy tétel, amelyet a legnagyobb csodálkozással olvastam, amelyről azt mondhatnám, hogyha nem Konkoly-Thege volna a szerző, nem hinném el. Ez pedig a következő, amit szószerint idézek (Olvassa): «Az abszolút túlterhelési összeg, amely a négyvenszeres tiszta kataszteri jövedelmet túlhaladja, 51 millió.» Most, t. miniszter úr, belekapcsolódom Rassay Károly t. képviselőtársam beszédébe, aki a következőket mondotta: Először is tőketörlesztés öt évre. Másodszor azt mondja, hogy vezessék be a kényszeregy-ességet, éppen úgy, amint az a kereskedelemben és az iparban megvan. Tehát nem magánegyezségről van szó, ez benne van magában a javaslatban, hanem kényszeregyességről. Rassay képviselőtársam harmadik tétele az volt, hogy individualizáljanak. Ha mi e három tétel alapján mentünk volna, nézetem szerint nem kellett volt ez a 175 millió. Ha ugyanis ezt az 51 milliót megtízszerezem, ha 500 milliót veszek és hozzáadok 3%-ot, amenyit a t. miniszter úr körülbelül megtérít a bankoknak, azt találom, hogy ez egy évre kitesz 15 milliót, két évre kitenne 30 milliót. Azt kell kérdeznem, mit veszít a t. miniszter úr azzal, — az egész javaslat elgondolását tekintve, —- ha ebben a két évben megfizeti az állam ezek^ helyett a kamatot, a tőketörlesztést elhalasztja és ezalatt a két év alatt megkísérli, hogy ezeket az embereket talpraállítsa? Nem beszélek a 10 holdasokról, mert a 10 holdasok tekintetében magam is azon a nézeten vagyok, hogy igenis ezeken rögtön segíteni kell. De majd rátérek arra, hogy a 10 holdasokkal hogyan állunk és meg fogjuk látni, hogy Rassay t. képviselőtársam elgondolása volt az egyedüli elgondolás, amely egyáltalában lehetséges volt. A nagyobb birtokosok egyezkedjenek maguk az ő hitelezőikkel, minek kell nekik államsegély, legfeljebb arról lehet szó, hogy az állam erkölcsileg támogassa őket; én igenis azon vagyok, hogy támogassa őket. Most vissza kell térnem arra, hogy voltaképpen hogyan keletkezett ez a helyzet. Ha eltekintek a mostani gabona- és állatáraktól, kutatnom^ kell, hogyan és miképpen^ jött létre ez a szituáció, hiszen az alacsony árnívó nem az egyedüli oka annak, hogy a gazdák eladósodtak. Az eladósodás úgy történt, hogy annak idején, amikor 32—34 pengős búzaárak voltak, akkor dolce jubilo volt az egész országban, akkor azt mondották: csak földet venni és akiknek egy holdjuk volt, azok vettek öt holdat, — ha pénzük nem volt, felvettek hitelre — akiknek volt 5 holdjuk, azok vettek 25 holdat, akiknek 25 holdjuk volt, azok vettek 50-et és akiknek 300 holdjuk volt, azok 1000 holdat vettek. (Mozgás és ellenmondások jobbfelől.) Ez volt az eladósodás valódi oka. A bankoktól és ta- < karékpénztáraktól óriási kamatlábak mellett vettek fel pénzeket, mert azt hitték, hogy minden manna, ami föld és a kamat nem játszik szerepet, mert hiszen 32—34 .pengő volt akkor a búza ára. (Felkiáltások: Export volt!) Nemcsak, hogy export volt belőle,

r hanem amikor annakidején én itt erről beszéltem és annak a veszélyére mutattam rá, hogy őrült nagy búzavetések lesznek az egész világon és hogy a búza ugyanabba a kategóriába, fog tartozni, mint a bor, annyira nem lehet majd eladni, akkor felállt itt Hoyos gróf igen t. képviselőtársam és azt mondotta, — benne van a naplóban — hogy majd talán tíz év múlva beszélhetünk erről. Amikor rámutattam arra, hogy Amerikában azt láttam, hogy egy hektárnyi búzát elejétől végig, a szántástól a cséplésig 12.5 pengőért termeltek ott, akkor először nem akarták elhinni, éppen úgy, mint a cukorgyárosok nem akarták elhinni, — most imár elhiszik — hogy mit jelent Jávának és Kubának a cukortermése. - A búza magas ára hozta tehát magával. hogy túltermelés lett. A magas állatárak — inert hiszen 4—500 pengő volt egy tehén — hozták magukkal azt, hogy túltermelés lett. Ezekben az árakban bíztak az emberek, ezek alapján vettek földet és így keletkeztek az adósságok. Igaz, be kell vallanom, hogy volt itt a másik oldalon is hiba, a takarékpénztárak akkor könynyen kapták a pénzt külföldről és könnyen bocsátották az egyes egyedek rendelkezésére. (Gyömörey Sándor: Erőltették!) Könnyen, nagy örömmel adták a pénzt. Az Itteni gépgyárosok a legnagyobb eleganciával hiteleztek részletfizetésre, úgy, mint Amerikában. Itt volt az a rettentő hiba, amely megtörtént. Természetesen senki sem gondolt arra, hogy valamikor Magyarországon még 8 pengő lehet a búza ára. Engem annakidején kinevettek és mikor 34 pengő volt a búza ára, volt egy gróf, nagyon okos és előkelő ember, — a nevét nem akarom említeni, — aki nyíltan kijelentette azt, hogy nekünk nem szabad odaadnunk a 34 pengős búzát, azt ki kell csalatnunk magunkból, éppen úgy, mint amikor 23 pengős búzaárak voltak és Mayer t. földmívelésügyi miniszter úr és Schandl t. képviselőtársam, aki akkor államtitkár volt, hivatalos újságjaikban és telefon útján is figyelmeztették a lakosságot, hogy ne engedjék magukat becsapni a kereskedőktől, — voltaképpen a zsidóktól — ne adják oda a búzát 23 pengőért, mert tavasszal mindig sokkal drágább szokott lenni a búza. (Schandl Károly: Nem egészen így volt!) Ez história, ezt nem le-