Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-220

234 Az országgyűlés képviselőházának 220. illése 1933 november ,28-án, kedden. kon a legritkább esetben szoktak. Ahhoz van jogunk, hogy beszéljünk és kritizáljunk, de máskülönben a parlamentarizmus nálunk is nagyon-nagyon haldoklik. Annál nagyobb szükség volna pedig rá, mert itt nem kevésről van szó. Itt 175+15 millió pengő megszavazásáról van szó, amit két év alatt hoznánk kiadásba. 190 millióról van szó ott, ahol olyan budget-vel rendelkezünk, amely deficittel zár rult és ahol azt látjuk, hogy a Budget a következő években is csak deficittel zárulhat. Minden fillért fogunkhoz kell tehát vernünk, amit kiadunk, bármilyen szükség van is^ ebben az országban arra, hogy a gazdákon segítsünk. Itt megjegyzem, hogy tudom, már rég meg kellett volna történnie a segítésnek a kis 10 holdas gazdákon már rég kellett volna segíteni (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és lehetett volna is segíteni anélkül, — amint bizonyítani fogom _ hogy ilyen óriási összeget akarna kiadásba hozni az állam. Ha ezt látom, azt kell mondanom, hogy hősiesség kell a pénzügyminiszter úrtól ahhoz, hogy egy ilyen javaslatot beterjeszthessen, mert elsősoirfoan neki lesznek kellemetlenségei. Érthetetlen azonban előttem, hogy ezt rendelet útján akarja foganatosítani. Belátom, (hogy a gazdaság hajótöröttjein segíteni kell. De kik segítenek'? Azok, akik még nagyobb »mértékben hajótöröttek, mint a gazdatársadalom. Mert nekem csak nem fogják bizonyíthatni, hogy méltányos eljárás, hogy azt az 500—1000 holdas birtokost, aki nagy úr volt és még ma is nagy úr, annak a grejzlere jósnak, hivatalnoknak, vagy tönkrement kereskedőnek a fillérjéből akarják segíteni? Meglehet, hogy régi gondolkodású ember vagyok, de az én fejemben ilyen gondolat nem tud megfogamzani. Érthetetlen azonban előttem még egy másik dolog is. Itt volt a hosszú nyár és bőven volt időnk, hogy ezekiriől a dolgokról beszélhessünk. Itt volt a parlament hosszú szünideje és ezalatt a parlament megtárgyalhatta volna a rendeletet. Talán, ha tárgyalták volna parlamentárisán, a pénzügyminiszter úrnak egy másik idea jobban megtetszett volna és talán változtathattunk volna ezen a rendeleten. De a rendelet ma már* ki van adva, már jelentik be a védett birtokokat az egész vonalon és a t. pénzügyiminiszter úr már visszakoztatni sem tudja ezt a dolgot. (Andaházi-Kasnya Béla: De ha nem fogadjuk el, még mindig megakadályozhatjuk az érvényesülését! ) Mondottam, hogy a parlamentarizmus lejáróban van és nines rá eset, hogy a velünk szemben álló többség ezt a törvényjavaslatot el ne fogadja. Illúziókban pedig én nem ringatom magáimat. (Jánossy Gábor: Azért fogadják el, aniert szükségesnek és jónak tartják!) Ha szükségesnek és jónak is tartja t. képviselőtársam, egyszerűen mondja meg nekem, mi okozta azt a változást, hogy míg eddig az egyes hivatások képviselőit, azok egyleteinek véleményét megkérdezték abban a tekintetben, hogy helyes-e a terv és mik a kívánságaik, itt neon látunk senkit, sem kereskedőket... (Jánossy Gábor: Két éve tanácskoznak, két éve törik a fejüket, hogy mit csináljanak!) Annyiina törték a fejüket, hogy meg se kérdezték az egyes foglalkozási ágakat, melyek az előnyök, melyek a hátrányok és milyen^ áldozatokra képesek. (Jánossy Gábor: Emlékiratot kapott a képviselő úr is, velem együtt! — Magyar Pál: De nem hivatalos érdekképviselettől!) Igen t. képviselő 'barátom, im)i ketten nem tudjuk egymást megérteni, én másinól beszélek és t. képviselőtársam is imásról beszél. En most arról beszélek, hogy hivatalosan kellett volna átírni az egyes foglalkozási ágakhoz, az összes ipari és kereskedelmi kamarákhoz, előbb a pénzügyminiszter úrnak mindenhonnan, még a vidéki hatóságoktól is, információkat kellett volna beszereznie. De t. kép viselőtár sam, itt van a legpregnánsabb példa. Még a 33-as bizottságot sem kérdezték meg, amely szintén olyan művészies alkotás. Itt csak arról volt szó, hogy, amint Kállay t. földmívelésügyi miniszter úr mondotta, a rendelet megjelenése előtt két-három nappal előadta azt pár barátjának és azok helyeselték. (Fábián Béla: Kik voltak a barátai!) Hát ez hivatalos forma; hát nem kellett volna itt minden egyes minisztériumnak, akármi történik is, megkérdezni az egyes egyesületeket, hogy mi a véleményük? De mi hekuba voltunk mindnyájan, azért, mert egyszer már itt tenni kellett valamit. Mussolinit én a * legokosabb embernek, a legegyszerűbb polgárnak és a legzseniálisabb politikusnak tartom, de ő sem csinál egy lépést sem a fasciszta tanács nélkül. Ha Mussolininek jó a fascista tanács, akkor talán a kormánynak jó lett volna az a 33-as bizottság, hogy ott legalább, mielőtt kiadta rendeletét, megkérdezte volna a bizottságot véleménye felől. (Egy hang a jobboldalon : Különbség van köztük ! — Fábián Béla : Harminchárom meg egy fél, kértelek, nem szerettél.) A pénzügyminiszter úr huszárosán vágta át ezt a csomót, (Magyar Pál: Pedig tüzér volt! — Imrédy Béla pénzügyminiszter: *> Nem, huszár!) amelyet ő kibogozhatatlannak tartott, ö túlment Nagy Sándoron is, mert Nagy Sándor a kibogozhatatlan csomót tényleg csak akkor vágta ketté, amikor már nem tudoti; magán segíteni, de ez a probléma nem volt olyan csomó, nem volt olyan rettenetes feladat: az apró embereken segíteni és a nagyokat hagyni a sorsukra, hogy egyezzenek meg a hitelezőikkel. Nem kellett olyan rettenetes titokzatosság és két évi tanulmányozás ahhoz, amit meglepetésszerűen elénk hoztak. Nagyon szép az önbizalom, de kritikus időkben és nagy problémákkal szemben óvatos ember nem vállal nagyobb felelősséget, mint amekkorát tud. Itt nem a Mária Terézia-rendről volt szó, hogy azt megkapja, itt arról volt szó, hogy segítsünk azokon az alanyokon, akik nem tudnak magukon segíteni, akiknek nincs semmi a kezükbe, hogy azzal — mások által — magukon segítsenek. (Jánossy Gábor: Ezt teszi a javaslat!) Nem azt teszi; abban a pillanatban, amint az ezerholdig elmennek, nem azt teszi, mert az ezerholdas birtok már kapitalista, még a polgárság szemében is. En ezt az egész rendeletet látszateredménynek tekintem, egy kirakatnak az agráriusok számára, (Fábián Béla: így van!) mert, amint később bizonyítani fogom, ezt a 175 milliót a t. miniszter úr nem fogja elkölteni erre a célra. (Mozgás.) En inkább politikumnak tekintem ezt. A jelige az volt, hogy végre tennie kell a kormánynak valamit a kisgazdák érdekében (Kun Béla: Már régen kellett volna!) és a kisgazdák az utolsó évben oly nagy zajt csaptak ebben az országban és annyira felkorbácsolták társaik és a nagyobb gazdák kedélyét, hogy odaát a félelem lett úrrá s arra gondoltak, hogy ki kell venni az ő hajójuk vitorláiból a szelet, meg kell csinálni ezt a törvényjavaslatot és kirakatként odaadták a 175 milliót. (Jánossy Gábor: Dehogy csaptak nagy zajt a kisgazdák, némán szenvedtek! — Kun