Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-220
Az országgyűlés képviselőházának 220. csönök példájára, sorsolással kapcsolatos, vagy sorsolással tetézett •nyereményszisztémára térnénk át, bizonyos fokig ezt a kérdést is át lehetne hidalni, amikor is nem volna szabad figyelmen kívül hagyni azt, bogy a záloglevelek 50%-ánaik megvásárlása a kamatfizetés tekintetében a záloglevélbirtokosoknak tulajdonképpen 10%-os kamatozást jelent, tehát még a kamatfizetés tekintetében is egy igen jelentős konverzió lehetősége áll fenn, ha már a tőkénél ez lehetetlen is volna. Még csak egy pár szót szeretnék mondani arra vonatkozólag, amit egyesek felhoztak, hogy hiszen az a 175 millió, amit felvesznek, valutánk stabilitását veszélyezteti. En ebben az álláspontban a magam részéről abszolúte nem osztozom. Megengedem, hogy az állam szempontjából ez súlyos teher és obligó és hogy talán az eredmény — ezt nem tudhatjuk előre — nem fog arányban állni a teherrel és » a vállalt obiigóval, de nem hiszem egészen laikus eszemmel azt, hogy az értékromboló lenne a pengőre vonatkozólag, mert hiszen a pengő nemzetközi stabilitásának rizikója, laikus felfogásom szerint, fordított arányban áll az árucsere útján lebonyolódó nemzetközi forgalommal. Minél inkább és minél jobban előtérbe tolul a kompenzációs üzlet és az árucsere, annál kevesebb jelentősége van fizetési mérlegünknek és annál nagyobb jelentősége a kereskedelmi mérlegünknek. Azt hiszem, erre vonatkozik a Népszövetség főbiztosának; az a megállapítása, ^amelyet áruforgalmi statisztikánk számszerűsége tekintetében tett. Ezekben voltam bátor megjegyzéseimet a napirendre tűzött törvényjavaslathoz előadni és megismétlem azt a négy kérdésemet, amelyet az igen t. pénzügyminiszter úrhoz intézek és amelyekre adandó választól teszem függővé egyénileg a javaslat megszavazását, vagy meg nem szavazását. Az első kérdésem arra vonatkozik, hogy az 5/^%-os kamatmaximálás végleges-e, ugyanezt kell-e ez alatt érteni, mint a 8. <§>. alatt, hogy tudniillik megszűnik minden további, bárminéven nevezhető, vagy kieszelhető kamatkövetelés. Második kérdésem az, hogy hajlandó-e az igen t. miniszter úr bármiféle olyan rendelkezést felvenni, — amelyet, gondolom, Marschall Ferenc • igen t. képviselőtársam nagyszabású beszédében is felhozott és ami az egész gazdasági élet hitele szempontjából igen fontos — amely biztosítja azt, hogy a tizenötszörös megterhelésen aluli birtokosok, ha pon• tosan fizetik a. kamatot és egy minimális tőketörlesztést, mindenféle vexaturának, szorongattatásoknak, felmondásoknak kitéve ne legyenek, mert nagyon könnyen elképzelhető, hogy a hitelezők most ezekre fogjak magukat rávetni és ezeknek fogják felmondani a hiteleket, ami azután a termelés folytonosságát veszélyezteti. Harmadik kérdésem, hogy a 14.000-es rendelet 24. §-ában említett három alap ellenőrzéséből a Parlament és a számiszák teljesen ki van-e zárva, vagyis hogyan történik ezen alapok kezelésének az ellenőrzése? A negyedik és utolsó kérdésem, amellyel a zálogleveleket voltam bátor felemlíteni, az, hogy nem szándékozik-e akár konverzióval, akár a régi, jó hadi-nyereségadó mintájára megfogni azt a konjunkturális különbözetet, amely az árfolyam- és a valutadifferencia következtében, a csökkenés következtében tényleg fennáll és azt vagy az Összes gazdaadósok javára, vagy pedig magának az igazán nem rózsás állapotKÉPVISELÖHÁZJ NAPLÓ XVIII. ülése 1933 november 28-án, kedden. 233 j ban lévő államháztartásnak részére fordítani? (Helyeslés a középen.) Még egy gondolattal vagyok bátor a t. Ház figyelmét igénybe venni — s ezzel be is fejezem felszólalásomat — és ez az, amit az igen t. miniszterelnök úr nemrégen a rádióban igen helyesen mondott, midőn kikelt és elítélte a Pató Pálak meddő kritikáját. Részemről mindenesetre arra törekedtem, hogy jelen felszólalásomban ne keltsem fel a t. Ház tagjaiban ezt a gondolatot és ne emlékeztessem önöket Pató Pálra. Teljesen tisztában vagyok azzal magam is, hogy a Pató Pálok keleti fatalizmuson alapuló tunyasága és úrhatnám kritizálása nem vitte, nem viszi és nem is fogja előbbre vinni ezt az országot sem gazdasági, sem politikai, sem kulturális téren. Ugyanakkor azonban annak a nézetemnek adok kifejezést, hogy ne várjunk azért túlsókat a nyugati vagy egyéb . világtáj béli sematizáló bürokráciák aktivitásától, mert nem minden aktivitás jelent haladást és meglehet, különösen gazdasági téren, hogy a diktált, — vagy, hogy egy magyar kifejezéssel éljek — tollba mondott tevékenység még a, Nemzeti Munkatervnek általam is helyeselt nem egy pontját oda fogja vinni egy szép napon, ahová Pató Pál úr őseinek kardja került. (Helyeslés", éljenzés és taps a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Dinich Ödön jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Ház! Súlyos és nagyon vitatható törvényjavaslat fekszik előttünk; annál inkább igaz az, amit az előttem szóló t. képviselőtársam mondott, hogy ebben az esetben törekedni kellett voîna a legvilágosabban és a legegyszerűbben ennek a törvényjavaslatnak intencióit és akaratát kifejezni. Meg vagyok róla győződve, hogy ebben az egyben a t. pénzügyminiszter urat nem okolhatom, mert amit eddig az ő írásaiból láttam, azok tényleg tiszták, egyszerűek és érthetőek voltak. De sokkal súlyosabb egy másik körülmény, az, hogy mi előzte meg ezt a törvényjavaslatot. Voltaképpen mi egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amely post festam érkezett ide a Képviselőházhoz, (Fábián Béla: így van!) mert megelőzte egy rendelet, amely rendelet voltaképpen kifejezi ennek a törvényjavaslatnak intencióit. (Fábián Béla: Ügy van!) és gestio ját. Hova jutottunk ezzel az eljárással? Én, aki talán a legrégibb képviselő vagyok ebben a Házban, összehasonlítom mindig a 30—32 év előtti állapotokat a mai állapotokkal. f Visszagondolok arra, hogy egy csekélység miatt olykor hónapokig — ez ugyan az én nézetem szerint nem volt rendiben —, de hónapokig tudtunk vitatkozni, nem beszélve katonai kérdésekről, de adóról is. Visszaemlékezem arra, hogy egy százalék jövedelemadó miatt hathetes vita folyt. Ha mindezekre visszaemlékezem, megállapíthatom azt, hogy most ott állunk, hogy parlament nélkül, egyszerűen egy rendelettel ' léptetnek életbe ilyen fontos és súlyos javaslatot és azután csak azért jönnek a képviselőházhoz, hogy — mint régen, Mária Terézia idejében — megkapják azt az összeget, amely ennek a rendeletnek a megvalósításához szükséges. (Magyar Pál: Csekély kis összeget!) T. Képviselőház! Azt állítom, hogy odajutottunk, hogy a képviselőház ma csak formaságokkal foglalkozik. (Felkiáltások a baloldalon: így is van!) Megvan a joga, hogy beszéljen, beszéljen, az urak is beszélhetnek a végtelenségig, változtatni azonban ezeken a dolgo35