Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. más ember ezen ki nem ismeri magát és így a gazdaközönség csak a legnagyobb nehézségek árán tudja, majd kitölteni azokat az iratokat, amelyeket itt ki kell tölteni. Elismerte azt, hogy ez a gazdavédelmi rendelkezés nem gyökeres reform, de hát — mondotta — mégis jó. Előadását azzal fejezte be, — mint a hivatalos kommüniké mondja — hogy «a rendelettől nem lehet csodákat várni, mert hiszen egymagában nem oldhatja meg a gazdatársadalom összes problémáit. A gazdatársadalom végső konszolidálását a jobb áraktól, — micsoda bölcsesség ez — a kiadósabb piacoktól, — ' még nagyobb . bölcsesség — a tágabb értékesítési lehetőségektől, — amelyeket^ a kormány tizenötször elmulasztott már — végül a belső fogyasztás emelésétől várja». Végre valaki, aki közel áll a kormányhoz, el meri mondani, hogy szükséges a belső fogyasztás emelése. Kájött erre a bölcsességre, f amelyet mi ezekről a padokról, amióta csak itt vagyunk, 10 év óta, állandóan hangoztatunk, hogy a mezőgazdaságnak legnagyobb baja, hogy Magyarország az alacsony fizetések országa (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és így a lakosság fogyasztóképtelen, vásárlóképtelen és bármennyire szeretne is burgonyát, káposztát és egyéb mezőgazdasági termékeket vásárolni, képtelen ezeket megvásárolni. T. Képviselőház! Azt hiszem, a képviselőház agrárius tagjai nem veszik zokon tőlem, ha párhuzamot vonok Magyarország és Svájc között. Svájcban egy kantonban most nemrégi4 ben volt népszavazás. A népszavazás tárgya az volt: leszállítsák-e a tisztviselők fizetését, igen vagy nem? Mit tetszik gondolni, mi történt

1

? Ennek -a kantonnak a lakossága túlnyomórészt agráriusokból, svájci szerény földmívesekből áll s ezek a földmívesek és kisparasztok óriási többséggel vetették el a kantonkormány javaslatát és a népszavazás eredménye az volt, hogy nem szállították le az alkalmazottak, a tisztviselők fizetését. A svájci mezőgazdák bölcsen látták, hogy a tisztviselők fizetésének leszállítása egyúttal fokozza és kiszélesíti azt az agrárválságot, amely alatt ők szenvednek. Magyarországon minden tiszt viselőfizetés, minden munkásfizetés, minden 'alkalmazott: fizetés szabad prédája a kapitalistáknak. Itt azután nincs védelem. Amikor a szegény építőmunkások most nemrégiben sztrájkba léptek azért, hogy ne fizessenek nekik 28—30 filléres órabéreket olyan munkáért, amelynél a ruha leég, lerongyolódik róluk, olyan munkakörben, ahol a munka hat hónapig tart egy esztendőben s hat hónapig munka nélkül vannak a munkások, akkor az államhatalom ahelyett, hogy elősegítette volna ezeknek a munkásoknak a törekvését és így közvetve hozzájárult volna ahhoz, hogy ezek a munkások vásárló;; képesebbek legyenek, minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezett megakadályozni azt, hogy ezek a munkások igazukhoz jussanak. Ilyen politika és ilyen agrárpolitika mellett nem szabad csodálkozni azon, hogy a mezőgazdaság ilyen nyomorúságos helyzetbe jutott, mint amilyenben ma van. Néhány szót még a Magyar Nemzeti Bank politikájáról is, t. Képviselőház! En nem tartozom az infláció hívei közé s az a párt, amelyhez szerencsém van tartozni, szintén nem inflácionista párt- De mégis meggondolásra késztet bennünket az, amit a Nemzeti Bank körül taj pasztalunk. Nevezetesen 1931-ben még 560 millió pengő értékű bankjegy volt forgalomban. A ülése 1933 november 2U-én, pénteken. 221 bankzárlat idején rövid idő alatt 600 millió pengő kölcsönt vontak ki és ezt a Nemzeti Bank úgy ellensúlyozta, hogy a forgalomban levő bankjegyek mennyiségét csökkentette. Ma 280—300—320 millió értékű bankjegy van forgalomban. Nézzük csak meg egyszer a fejkvótát. Magyarországon egy főre jut 38 pengő értékű bankjegy, ezzel szemben Csehszlovákiában 84 pengő, Jugoszláviában 84 pengő, s még Komániában is 42 pengő. Mindenki tisztában van azzal — hiszen ősi kapitalista törvény .— hogy a pénz is áru. A gazda, ha adót akar fizetni, vagy ha adósságot akar fizetni, akkor áruért pénzt vásárol, el kell adnia egy ökröt vagy egy borjút, vagy ami termett neki, hogy pénzt vásároljon, hogy így ki tudja fizetni adóját, ki tudja fizetni tartozását. Ha a pénz áru — mint ahogy áru, — akkor követi a kereslet és kínálat törvényét: minél több van belőle és minél kevesebben keresik, annál olcsóbb és viszont minél kevesebb van belőle és minél többen keresik, annál drágább. Annak következtében, hogy a bankjegyforgalom 280— 300 millió pengőre zsugorodott Össze, a pénz ritka lett. Nem mondok újságot, amikor azt mondom, hogy igen szép, nagy falvak vannak, ahol egy 50 pengőst nem lehet felváltani, olyan pénzszűke van. (Egy hang balfelől: öt pengőt sem lehet felváltani!) Ebben a pénzszűk világban a Nemzeti Bank politikája egyenesen a mezőgazdaság ellen dolgozik. Mert, hogy az a mezőgazda ki tudja fizetni adóját, hogy ki tudja fizetni a bankban hátralékát, hogy váltóját ne óvatolják, hogy ki tudja fizetni egyéb tartozását, kénytelen piacra vinni áruját és kénytelen a piacon eladni. Es így bizony megtörténik az, hogy a drága pénz leszorítja a termények árát. Ha ma a gazdaközönség azon panaszkodik, hogy semminek sincs ára, hogy ha valamit elad, nem kap érte semmit, akkor nem utolsó sorban az is oka ennek, hogy a Nemzeti Bank poi/tikája következtében a bankjegyforgalom ilyen nagymértékben összezsugorodottMég csak egy dolgot kívánok említeni és ez az, hogy ha így állanak a dolgok, mi a segítség? Hol mit lehet még csinálni, hogy a helyzet jobb legyen? Mert hogy azt, amit én mondottam nagyjában mindenki tudja, azzal én is tisztában vagyok; ha nem is vonja le mindenki úgy a konzekvenciát, mint én, akkor is mindenki tisztában van azzal, hogy az állapotok tovább így nem állhatnák fenn, hogy a rendszer tovább így nem mehet. Mit kell tehát tenni? Ma az a helyzet, hogy ma mindenki az államhoz fordul segítségért. Ha egy malomigazgató külföldön búzát vásárol és a spekulációja nem vált be s a inalom^ tönkremegy, akkor jön a nagybácsi, az állam és^ szanálja a malmot. A Viktória-konszern szanálása a magyar közönségnek 150 milliárd papirkoroj nájába került. Ha egy bankigazgató nem eléggé óvatos és az intézetet veszélybe dönti, akkor megint az állam az, amelyhez fordulnak és az állam odaáll támogatni. Lásd a Fővárosi Takarékpénztárt, a mai Községi Takarékpénztár elődjét, amelyet állami 1 ámogatással, állami pénzből szanáltak. Ha valahol valamiféle vállalat bajbajutott, akkor a* államnak kell előállania. A gazdaközönség egészen természetesnek találja, hogy az állam az, amely őt kárpótolja az alacsony búzaárért, az állam az, amely megvédi őt attól, hogy a burgonya ára ne szaladjon le mértéken túl. T. államimádó urak, le32*