Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

w Az országgyűlés képviselőházának 219. csen pénze arra, hogy az alsó- és középfokú mezőgazdasági oktatást olyan mértékben fejlessze, amilyen mertékben azt fejleszteni szükséges volna. T. Képviselőház! Tekintettel arra, hogy beszédidőm lejárt, tisztelettel kérem a Házat, méltóztassék megengedni, hogy egy félórával tovább beszélhessek. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak^ hozzájárulni, hogy a képviselő úr beszédideje egy félórával meghosszabbíttassék? ((Igen!) A Ház a meghosszabbítást engedélyezi. (Esztergályos János: Hiszen oly szépen kérte!) Malasits Géza: Köszönöm. A legnagyobb csapást azonban azzal mérte a kormányzat a mezőgazdaságra, hogy — tudatosan vagy tudat alatt-e, azt nem tudom elbírálni, valószínűnek tartom, hogy tudatosan — lecsökkentette a városi lakosság fogyasztóké4 pességét. Hogy ezen a téren hova jutottunk, arra vonatkozólag legyen szabad csak egynéhány adatot elmondanom. 1933-ban — pedig még nem értünk az év végére — Budapesten lóhúsban 400.00Q kilogrammal kevesebb volt a fogyasztás, 200.000 liter a tejfogyasztás csökkentése, más tejtermékekben pedig 44.000 kilogrammal csökkent a fogyasztás. A Községi Kenyérgyár Budapesten egymillió kilogrammal kevesebbet adott el, mint tavaly. Hogy az elektromos áramból mennyivel fogyott kevesebb, az nem tartozik ide, de az kétségtelen, hogy ezek az adatok azt mutatják, hogy Budapest A népe a fogyasztás tekintetében elérte a mélypontot. Ha nézem a három nagy budapesti fogyasztási szövetkezetnek, a budapesti áruházaknak és detail-kereskedőknek forgalmi kimutatásait, azt látom, hogy értékben három esztendő óta több mint 50% a csökkentés, mennyiségben pedig az utóbbi két esztendőben agrártermékekben közel 35% a csökkenés. Ez azt jelenti, hogy Budapest főváros közönsége agrártermék ékben ma lényegesen kevesebbet fogyaszt, mint amennyit fogyasztott egypár esztendővel ezelőtt, (Farkas István: Nincs rá keresete, nincs jövedelme!) holott Budapest lakossága nem csökkent, (Farkas István: Sőt szaporodott!) ha nem szaporodott, mégis a szaporodás ellenére a kormány politikája következtében ma lényegesen kevesebbet fogyaszt agrártermékekben, mint a múltban fogyasztott, amit nem lehet csodálni, ha fiyelembe vesszük azt a rendszeres, szisztematikus destrukciót, amely Magyarországon a munkabérek és a fizetések ellen folyik. Magyarország valóban a filléres bérek országa. A Magyar Statisztikai Szemle októberi számában például közzétették annak az adatgyűjtésnek eredményeit, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal végzett a (minimális munkabérről szóló törvénytervezet indokolására. Ebben a statisztikában szörnyű adatok vonulnak fel arra vonatkozólag, hogy az ipari munkásság milyen (bérek mellett dolgozik. Ha nem látná az ember a hivatalos statisztikai kimutatást, nem hinné, hogy milyen bérek mellett kénytelenek ma, 1933-ban az emberek dolgozni. Például a fa- és csontiparban voltak olyan (munkások, akik 8 filléres órabérek mellett dolgoztak. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) De ez a 8 filléres órabér nem elszigetelt jelenség. A 'kalaposiparban, amely meglehetősen nehéz mesterség, — mert hiszen a kalapot ványolni, gyúrni nem olyan könnyű munka — 9 filléres órabérekkel találkozunk. (Farkas István: A kínai kulik is többet keresnek, azért nem vesznek kenyeret!) Az agyagKÉPVISELŐHÁZI KAPLÓ XVIII. ülése 1933 november 2h-én, pénteken. 219 ipari munkásoknál nem ritka a 10—11 filléres órabér. A textilgyárakban 8—10—11 filléres órabérekért robotolnak a munkásnők. (Farkas István: A jövő arái!) olyan viszonyok mellett, amilyen viszonyok mellett sehol a világon meg nem tűrnék ifjú munkások és munkásnők alkalmazását. 14 filléres órabérrel csiszolót, politurozót alkalmaznak a faiparban, (géplakatosokat találunk Budapesten és környékén 12 filléres óraJbérrel. így megy ez végig az egész vonalon, úgyhogy nem túlzás, ha azt mondom, hogy elérteik a Budapest-ikörnyékbeli munkabérek azt a minimumot, amelyen alul már nem a szegénység, hanem a legsötétebb pauperizmus kezdődik. Minthogy a Budapest-környékbeli fogyasztók legnagyobb számban a munkásokból és munkásnőkből rekrutálódnak, csak természetes, hogy ezek a munkabérek nem teszik lehetővé az agrártermékek olyan mértékű fogyasztását, amilyen mértékű fogyasztásra az agrártársadalom számítani. Emellett még figyelembe kell vennünk, hogy Magyarország a legdrágább élelmiszerek országa. Furcsa talán azt mondani, hogy a legdrágább élelmiszerek országa. A magyar gazdaközönség ugyanis azon panaszkodik — és elismerem, joggal panaszkodik, t

— hogy termékeiért nem kap semmit; mind azért, amit ! piacra visz, nem kap semmit, mindazt viszont, ; amit boltban vásárol, rettenetesen drágán kell • megvásárolnia. Mégis a munkabérhez, a kerej set'hez viszonyítva, Magyarország a legdrágább I élelmiszerek országa. Mert ha megnézem, hogy I mi bért kap egy munkás vagy egy munkásnŐ, I ha megnézem, hogy milyen fizetésért robotolnak az irodákban az irodai alkalmazottak, ha | megnézetni a magántisztviselők, sőt banktiszt! viselők fizetéseit és összehasonlítom a lakbéj írekkel, az élelmiszerárakkal, akkor arra a meg; győződésre kell jutnom, hogy Magyarország a legdrágább élelmiszerek országa. Noha az élelmiszerek pénzben, árban kifejezve olcsók, mégis a munkásság képtelen ezeket megvásárolni, tmert a bére olyan alacsony, hogy ezekből emberségesen táplálkozni, úgy táplálkozni, hogy az elvesztett a munkánál elhasznált munkaerőt pótolja, a magyar munkásság képtelein. Hogy csak a tejnél maradjak, mindenütt a világon törekednek arra, hogy a gyárban robotoló munkásoknak és munkásnőknek olcsó tejet juttassanak. Megjelentek ;

a fővárosban is a plakátok, a kurzus festőművésze, Manno Miltiadesz csinálta őket: «A tej élet, erő, egész; ség». Hiába nézi a munkás azt, hogy^ «A tej élet, erő, egészség», ha képtelen megvásárolni a munkabéréből azt az úgynevezett egalizált tejet, amely különösen a külföldön nem más, mint fehér, vizes zagyvalék. Tessék elképzelni, hogy a háború előtt egy napszámosember egyórai béréből két liter tejet vásárolhatott. Ezzel szemben ma a legjobb szakmunkás nem vásárolhat egyórai béréből egy liter tejet- Ha figyelembe vesszük, hogy békében a munkás keresetének körülbelül 20—25%-a volt a lakbér, ma pedig a munkás keresetének körülbelül a fele a lakbér, — amelynek fele kincstári részesedés természetesen, tehát nem mind a háziúré — tessék elképzelni, mi marad élelmezésre. Hiába olcsó a sertés, hiába siránkozik a gazdaközönség azon, hogy képtelen megélni, mert hiszen az a sertés többet megeszik, mint amenynyit kap érte, 50 fillért élősúlyban, — ha ugyan kap érte annyit, még azt sem kapják mindenütt érte — amikor a vágotthús, az abból a sertésből származó hús a városok által olyan rette32