Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. \ fel, a vitézek szövetkezetét. Nagyon érdekes volna tudni, hogy ennél a szövetkezetnél is mennyi pénzt veszített a kormány. (Farkas István: Levitézlett ez a szövetkezet!) A Horticultura és az ehhez hasonló intézmények, a Gyümölcs- és Szeszértékesítő Szövetkezet, mind megszámlálhatatlan milliójába kerül a magyar adózóknak és ezeket mind úgy állították be itt nekünk városi képviselőknek, hogy ezek a mezőgazdaság felsegélyezésére szükségesek. Ha hébe-hóba mégis egy-egy intézkedés ' ellen felszólaltunk, akkor hizonyos ledorongolásban volt részünk, így a gyufakölcsönnél. A kormány azzal jött, hogy a gyufakölcsönre azért van szükség, mert a földhözjuttatottak nem tudják kifizetni a túlságosan magasan megállapított földárakat, egy intézményt kell tehát teremteni, amely azoknak a birtokosoknak, akik kénytelenek voltak a, földreformeljárás folyamán földeket a nincstelenek részé€ re átadni, ezek tartozásait kifizesse, ezért kell a gyufakölesön. Mi rámutattunk akkor arra, hogy az az előny, amely ebből a kölcsönből származik, elenyészik amellett a rettenetes teher mellett, amelyet az ország népének viselnie kell a gyufakartellel szemben. Rámutattunk arra, hogy ebből« a szerencsétlen, koldus országból évi tízmillió pengőt fog ez a gyufakairtell kivinni; rámutattunk arra, hogy a gyufakartell nem fogja betartani azt a szerződést, amelyet kötött. Bud miniszter úr felállt és kijelentette, hogy ő vállalja a, felelősséget a szerződésért és biztosítja a t. Házat arról, hogy a gyu% fakartell egy gyárat sem fog bezárni, nem fog munkásokat elbocsátani és nem fog a gyufával csalni. Azóta százszázalékig igazolva vagyunk, a gyufakartell igenis bezárt egy pár gyárat, a munkások százait tette kenyértelenné és sehol, egyetlenegy országban Európában nem fosztják ki olyan szemtelenül a gyufafogyasztó közönséget, mint n'álunk. Magyarországion, ahol silány gyufát, kevés gyufát drága pénzért sóznak a magyar adózóra. A gyufakartell azonban tovább megy és nemcsak a gyufafogyasztókat sarcolja meg, hanem megsarcolja a közvetítő kereskedőket is, akiknek még annyit sem juttat, amiből költségeiket rendesen fedezni tudnák. Ami a gyufakartell munkáspolitikáját illeti, ott is teljesen igazolva vagyunk, mert, mint mondtam, a gyufakartell gyárakat zárt be, munkásokat bocsátott el, a meglévő munkásokalt, hivatalnokokat pedig olyan siralmasan fizeti, hogy ezek ebből a pénzből, amit a gyufakartellnél keresnek, csak a legszükségesebb élelmiszereket tudják maguknak megvásárolni. Az a gyufakartell, amely, mondom, tíz millió pengőt visz ki ebhől az országból egy esztendőben, a közönséget, a munkásokat, a saját alkalmazottait, a közvetítő kereskedelmet a legszemérmetlenebb módon zsákmányolja ki és a kormány minderről hallgat és amikor ez ellen felszólaltunk, akkor az volt a válasz, hogy mindez a mezőgazdaság felsegélyezése érdekében történt. (Farkas István; Nagyon megsegítették a mezőgazdaságot!) "Van egy másik intézkedés, amely ellen ugyancsak élesen felszólaltunk és^ ez a nemzetközi cukoregyezmény, az úgynevezett Chadbourne-egyezmény. Akkor azok, akik tervgazdasággal már akkor foglalkoztak, nemcsak ma. felálltak a Házban és dithirambusokban. mollban és tremoloban magyarázták meg nekünk, hogy milyen nagyszerű egyesség ez a nemzetközi cukoregyesség, milyen nagyszerűen meg fogja védeni a cukorrépatermelő gazdák Ülése 1933 november 2h-én, pénteken. 215 érdekeit, megvédi természetesen a gyárak érdekeit is, főleg azonban a cukorrépatermelésnél foglalkoztatott munkások érdekeit fogja ez a nemzetközi egyezmény megvédeni. Akkor is mi voltunk az egyetlen kemény és kíméletlen 'kritikusai ennek a javaslatnak, le is szavaztak bennünket. Nos, azóta az eredmények nekünk adnak igazat, mert ez a nemzetközi egyezmény még nemzetközi vonatkozásban sem tud megállani. Éppen a napokban- olvastam egy előkelő angol közgazdasági folyóiratban, hogy a Chadbourne-egyesség nem vált be, mert igaz ugyan, hogy az egyességhez tartozó államok csökkentették répával, vagy náddal bevetett területeiket, tehát kevesebb cukrot termelnek, azok az államok ellenben, amelyek nem. tartoznak az egyességhez, fejlesztették cukortermelésüket; közben, ha nem is lényegesen, de mindenesetre leszállott a cukorfogyasztás is és így ennek következtében ez az egyezmény majdnem teljesen elveszítette hatását. De még katasztrofálisabb ennek az egyezménynek a hatása hazai viszonylatban. Itt ma helyzet hogy a kincstár a cukorkartell ré^szese, • partner a cukorüzletben — úgylátszik — amétában van a cukorkartellel maga a kormiány. Mert hiszen a kincstári részesedés, a forgalmi adó és egyéb terhek sokkal nagyobbak, mint az egész cukor értéke és így történhetik meg az, hogy a cukorfogyasztás, míg pár évvel ezelőtt a világviszonylatban is nagyon alacsony — 12 kg volt fejenként Magyarországon, ma leszállt 9 kg-ra. (Magyar Pál: Hét kg t. képviselőtársam! Ez az 1932-es adat!) Köszönöm a figyelmeztetést. Tehát 7 kg-ra szállott le pár év alatt 12 kg-ról, holott Lengyelországban 14, Ausztriában 26-3, Csehszlovákiában 28, Angliában 46, Dániában pedig 48-5 kg a fejenkénti cukorfogyasztás. A Chadbourne-egyességnek tehát a fogyasztás szempontjából az volt az áldásos következménye, hogy ^sem a betegek, sem a gyermekek, sem a felnőttek nem tudnak cukrot fogyasztani. A cukor fogyasztása a falun ma a minimumra zuhant le. Képtelenek a cukrot megvásárolni és ehhez az igen hasznos tápszerhez, amely nemcsak édesítő, hanem tápszer is, a legszegényebbek egyáltalán nem tudnak hozzájutni. De nézük a dolog másik részét. Ennek az egyezménynek a létesítését annak idején azzal indokolták, hogy annak megkötése a mezőgazdaságnak, főképpen pedig a cukorrépatermelő gazdáknak a felseg*élyezése céljából szükséges. Hogy ez az egyezmény a gyakorlatban mit jelent, azjt a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara legutóbbi ülései egyikén mondotta el egy gazda. Azt mondta Matusz Tamás győrszentiváni kisgazda, hogy a cukorgyárak kisgazdaellenes magatartást tanúsítanak, 20% -ot levonnak a répasúlyból, drága a vasúti fuvar, a mérleg és^kövezetvám, úgy, hogy a gazda csak 70% répája után lát fizetést, ezt is elkésetten. (Farkas István: Pedig a cukorgyárak is leginkább a gazdák kézéiben vannak !) Az a helyzet, hogy az egyezmény létesítése óta lényegesen csökkent a cukorrépatermelésnél alkalmazott munkások száma. Oda is bevonult a géptechnika és különösen annál a munkánál, amelyet ifjúkorban levő munkásokkal végeztettek el és amely egyébként igen könnyű munka, ma lófogatú, lóvontatású gépeket alkalmaznak, úgy, hogy nagyon erősen csökkent a répatermelésnél foglalkoztatott