Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-219
214 Az országgyűlés képviselőházának 219. "ülése 1933 november 24-én, pénteken. lyet ebben az országban 1919. óta a változó kormányok csináltak. Amikor valamelyes konjunkturális fellendülés mutatkozott s a terményeknek ára volt, a kormány kiadta a jelszót: többtermelés. A gazdaközönség szótfogadott ennek a jelszónak. Többet kell termelni, mondották a gazdáknak és minden gépügynök kinevezte magát mezőgazdasági szakértőnek, nyakába vette az országot és mindenre való tekintet nélkül igyekeztek a gazdákat rábeszélni arra, hogy vásároljanak gépeket, vásároljanak modern berendezéseket és lendítsék fel gazdaságukat, mert sokat kell termelni. Az eladósodás ebben az időben kezdődött, hiszen a magyar gazdáknak akkor sem volt elegendő pénzük arra, hogy^ készpénzzel fizessék meg ezeket a gépeket és berendezési tárgyakat, hanem egyszerűen adósságra, váltóra vették meg azokat, abban a jó reményben, hogy a 30 pengős búza tovább is meg fog maradni és tovább is 3 pengőt, 3 pengő 50 fillért lehet majd kapni az élősertés kilogrammjáért és tovább is olyan vidáman lehet majd élni, mint amilyen vidáman a kurzus nászheteiben az egész magyar társadalom élt. (Mozgás ű szélsőbaloldalon.) Alátámasztotta a gazdaközönségnek ezt a vélekedését, hogy ez az állapot sokáig fog tartani, az is, hogy a népszövetségi kölcsön felvételével megnyílt Magyarország számára a külföldi kölcsönök felvételének lehetősége és a kormány igyekezett ezt a lehetőséget a^ legbővebben kihasználni, egyre-másra csinálták az adósságokat. Hogy többet nem említsek, itt van a Speyer-kölcsön, amelynek különösen a vidéki városokra lettek végzetes következményei s itt vannak egyéb kölcsönök, amelyeket a közép- és nagybirtokosok vettek fel abból a célból, hogy birtokukat újra felszereljék és a többtermeíés szolgálatába állítsák. Mi ezekről a padokról- már 192á j ben figyelmeztettük a kormányt arra, hogy lásson egy kissé előre, mert tisztában voltunk azzal, hogy az az alkonjunktúra, amely az összeomlást követő esztendőkben mutatkozott, nem fog soká tartani, hogy meg fognak telni Európa magtárai árukkal, hogy a tengerentúlról mind több áru fog Európáiba jönni, hogy Oroszország is meg fog mozdulni és hatalmas búza és egyéb terménytömeggel fogja elárasztani Európa piacait, hogy lehetetlen lesz fenntartani azokat az árakat, amelyekkel a mezőgazdaság akkor számolt. Elneveztek minket aszfaltagráriusoknak, vészkuvikoknak s még nem tudom minek. talán ostoba fajankóknak is, mert mertünk előrelátni, sőt mi több, maga a miniszterelnök úr jelentette ki ebben a Házban, hogy ő nem versenyez velünk a prófétai foglalkozásban, mert mi a múltban is, de még inkább a jelenben, nagyon rossz prófétáknak bizonyultunk. Pedig nekünk lett igazunk, mert alighogy ez az álkonjunktúra egy pár esztendeig tartott, már mutatkoztak a bajok, már kezdtek az árak lemorzsolódni s az árak lemorzsolódásával egyidejűleg megindították az adóprést is s a budget feltornászását is olyan tempóban, amilyen tempót a magyar mezőgazdaság, általában a magyar nemzetgazdaság egyszerűen nem bír meg. Ma rengeteg sokat beszélünk hitelválságról. Tudjuk azonban, hogy a népszövetségi kölcsönt követő esztendőkben egynéhány évig minden esztendőben jóval több adóbevétel volt, mint amennyit előirányoztak, pénztári feleslegek voltak, az adókat kíméletlenül hajtották be, akkor ínég volt miből fizetni, tehát az emberek fizettek. Nos, ha akkor az adózásnál a kormány kíméletesebb lett volna, ha az adózást és az egész államháztartást a kormány szerényebb alapokra helyezte volna, akkor az adózók zsebében, vagy akár a Wertheim-kasszájukban, akár a szalmazsákjukban, vagy a harisnyájukban ma több pénz volna és ha volna is gazdasági válság, ha volna is mezőgazdaisági válság, ha volna is értékesítési nehézség, nyugodt lélekkel merem azonban állítani, hogy olyan hitelválság, mint amilyen ma van Magyarországon, nem volna. Mi ezekről a padokról a kormányt előre figyelmeztettük arra, hogy a budget égig való felhajtása, a pénztári feleslegek rendszere katasztrófába fogja kergetni a kapitalista állam alapját képező hitelrendszert. Mi, szocialisták, nem a kapitalizmus védelmében, hanem azért, hogy figyelmeztessük a kormányt, hogy'mi lesz ennek a következménye, eleve megmondottuk, * hogy ennek megjön a keserves böjtje. Mindez nem használt semmit sem, évről-évre magasabb és magasabb összegekkel állították be a költségvetést, évről-évre több pénzt pumpáltak ki a közösségből, amelyet azután elköltöttek, amire még rá fogok térni. Amikor egy magánbeszélgetésben az egyik miniszter urat figyelmeztettem arra, hogy ennek az adókipumpálási rendszernek milyen katasztrofális következményei lesznek, akkor gavalléros eleganciával azt felelte nekem: hogyha mi nem veszszük el tőle a pénzt, akkor elkölti Monte Carlóban. Ennek a miniszter úrnak egész látóköre * a kaszinói baráti körére szorítkozott, azontúl nem látott semmit és azt hitte, hogy miként az ő kaszinói baráti köre akkor, ha felesleges pénze van, kimegy Monte Carlóba, úgy Magyarország minden adózója, ha nem fizeti be a pénzét adóba. egészen bizonyosan Monte Carlóban költi el. Azt, hogy csak igen kevés embernek jut , az a szerencse, hogy Monte Carlóba utazzék és hogy a többi ember inkább takarékoskodik és félreteszi a garast (Farkas István: Nincs ma miből takarékoskodni!) olyan napokra, amikor az jobban szükséges, a t. .miniszter úr nem vette figyelembe. így azután az adózóktól kipumpált öszszegből megindult többek között a mezőgazdaság felsegítése is. Még a legelfogulatlanabb agrárvezér sem tagadhatja azt, hogy a magyar társadalom a mezőgazdaság bajai iránt mindenkor kellő megértéssel viseltetett, még a legelfogulatlanabb agráryezér sem tagadhatja azt, hogy ez a Képviselőház és ennek a Képviselőháznak az elődje, a nemzetgyűlés, mindig megszavazta azokat az összegeket, amelyeket a •kormány a mezőgazdaság felsegítésére szükségesnek tartott. De azok az akciók, amelyeket a mezőgazdaság felsegélyezésére indítottak, mindenre jók voltak, csak a mezőgazdaság felsegítésére nem. Sohasem felejtem el, hogy a jelenlegi miniszterelnök úr írt egy fulmináns cikket egy lapban a Leghorn-tyúkokról, akkor jöttek a Leghorn-tyúkok divatba, akkor kezdődött meg a tyúkkölosön kiosztása. Gömbös Gyula^ jelenlegi miniszterelnök úr akkor még ellenzéki vezér volt és egy hatalmas vezércikket eresztett meg arról, hogy milyen nagyszerű dolog az a Leghorn-tyúk és mennyire kötelessége a kormánynak a gazdaközönséget segíteni abban, hogy minél több Leghorn-tyúkot tudjon tenyészteni. Megindult ezeknek a subsidiumoknak, ezeknek a segélyezéseknek valóságos áradata, a tyúkkölcsön, takarmánykölcsön, vetőmagkölcsön, sertéshizlalási kölcsön, álszövetkezetek gründolása. Éppen most számolnak egyet
