Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

206 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1933 november 2U-én, pénteken. érdekeit vegyük figyelembe és csak másodsorban legyünk tekintettel azokra a nemzetközi relációkra, amelyeknek reálpolitikai, gyakorlati jelentősége Európa mai helyzetében csak egy vonatkozásban van: nem szabad semmi olyat cselekednünk nemzetközi értelemben, amit a külföld joggal kifogásolhatna, mint a külföld kijátszását, vagy a külföldi hitelezőkkel szemben vállalt obiigóknak nem becsületes kezelését. (Az elnöki székeit Czettler Jenő foglalja el.) De nekünk jogunk van arra, hogy ugyanazokat az intézkedéseket, amelyeket befelé, saját állampolgárainkkal szemben 'megteszünk, kifelé, a hitelezőkkel szemben is • általánosságban megtehessük. Ezt értem elsősorban a kama tredukciókra, értem a tőke-leszállításra, értem arra a helyzetre, hogy amikor külkereskedelmünk bruttó volumen je annyit tesz ki, mint külföldi adósságaink valutában való kamatszolgáltatása és tőketörlesztése, .akkor tőlünk fizetést a külföld nem követelhet. (Ügy van!) Evekig lesz még ez a helyzet és ennek a helyzetnek le kell vonnunk a konzekvenciáit abban a vonatkozásban, ami mindennél fontosabb, hogy a termelés folytonosságát ebben az országban biztosítani kell. Ez a legelső szempont. (Helyeslés.) A produkció kontinuitása az a mindenek felett álló érdek, amellyel szemben minden más eltörpül. Igen t. Ház! Ezzel a földteherrendezési javaslattal szemben sokszor szokták felhozni — és ez még mindig a premissziák közé tartozik — bankoldalról és kormányoldalról — régebben, ma már nem — azt az érvet, hogy az eladósodás tulajdonképpen nem is olyan nagymérvű és nem olyan életbevágóan fontos kérdése az agrártársadalomnak, hiszen az egész adósság kamatterhe alig tesz ki többet évi 70—80 milliónál, s ezzel ugyan rajtunk segítve nincs, még akkor sem, ha a teljes kamatelengedés álláspontjára tudna vagy akarna helyezkedni a kormány. Sajnos, abban, hogy a kamatkérdések rendezésével rajtunk segítve nincs, igaza van bárkinek, aki ezt állítja. De mikor a bajok kumulálódnak, akkor mena lehet azt a konzekvenciát levonni, hogy a bajoknak legalább abban a részében, amelyben megszüntethetők, ne törekedjünk azok legsürgősebb megszüntetéséire, sőt megfordítva, éppen az a kötelességünk, hogy amikor ma a bajok egyéb vonatkozásban is mérhetetlenül suit jak ta mezőgazda«ásri termelést, legalább azokban a vonatkozásokban, amelyekben nem lehet gyors és eredményes segítséget nyújtani, soronkívül megtegyük ezeket az intézkedéseket. S itt nem mulaszthatom el a kínálkozó alkalmat, hogy megkérdezzem az igen t. túloldalon ülő igen t. képviselőtársamtól, hogy miért nem lelhetett ezt a segítést korábban megcselekedni, miért nem lehetett korábban levonni azokat a konzekvenciákat, legalább is az elméleti konzekvenciákat, amelyeket ma ebben a javaslatban talán a praxisban helytelenül, de a lényegben helyesen vont le a kormány akkor, amikor végre belátta, amit mi éveken keresztül hirdettünk, hogy a földteherrendezés állami feladat, s hogy e teherrendezés során az adóst a hitelezőnek könny örtelenül kiszolgáltatni nem lehet. Igen t. Ház! A Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének bizonyos memorandumaiban azzal az állásfoglalással is találkoztam, hogy a gazdaközönség eladósodása nem nagymértékű és nem közelíti meg vagy alig haladja meg azt a mértéket, amely a békeidőben is fennállott. Álljunk meg ennél; a kérdésnél, mert tényleg van a gazdatársadalomnak bizonyos rósze, — egyesek szerint 40, mások szerint 60%-:,g megy ez a szám — amely ma még tehermentes. De hacsak 40%-ot, hacsak a legalacsonyabb számot veszem is, akkor is azt kell mondanom, hogy a mai rentabilitási viszonyok mellett a magyar földbirtok 40%-ának eladósodása is katasztrofálisan súlyos probléma. Mert mit jelent a magyair földbirtok 40%-ának a kataszteri tiszta jövedelem akárcsak tízszereséig terjedő eladósodása is? Csak arra akarok utalni. — s aki gazdálkodik, az személyes tapasztalatból bizonyára megerősítheti ezt a tételt — hogy a magyar föld jövedelmezősége például Juhos keszthelyi akadémiai tanár megállapítása szerint két esztendővel ezelőtt körülbelül 1-25%-ot tett ki csupán, pedig akkor 13— 14 pengős búzaárakkal lehetett kalkulálni és 90 > fillér körüli árakkal az élőmarháknál élősúlyban. A mai árak mellett igen magasan számítva 1%-ra lehet tenni a magyar föld rentabilitását. Mit jelent ez? Ha valamely földbirtok értékének csak 20%-áig van eladósodva és csak 5% kamatot kell • a törlesztéssel együtt fizetnie, akkor már kizárólag a bank számára dolgozik a gazda és családja megélhetésébe, fenntartására oedig már rem mairad semmi. Ma már a kataszteri tiszta jövedelem negyvenszerese az a maximális becslés, amelyet a magyar föld értékének lehet minősíteni. Ez azt jelentig hogy ha a negyvenszeres kataszteri j tiszta jövedelem egyötöde, vagyis a kataszteri ' tiszta jövedelem nyolcszorosa erejéig van eladósodva a magyar föld, akkor már kizárólag a bank számára, (Éber Antal: Nem a bank számára!) _ illetőleg a hitelezők számára dolgozik az a birtok és 'magának a birtokosnak, a birtok ffazdájának nem marad semmi. Hogy ez mit jelent in praxi, mit jelent számokban kifejezve, azt a Konkoly-Thege-féle igen kiváló statisztika világosan megmondja. Amikor a Konkoly-Thege-féle statisztika szerint az eladósodott magyar földbirtok számát 577.000-ben látom megállapítva, amiből 567.000 esik a kisbirtokra, a 100 holdon aluli birtokra és 10.000 esik a 100 holdon felüli birtokra, akkor azt látom, hogy a családtagokkal együtt a magyar népességnek körülbelül kétmilliónyi része, az összmagyar lakosságnak körülbelül legalább 20, de lehet, hogy 30%-a szenved az adósságterhek súlya alatt. És ha bankói daivól azt hosszak fel, hogy az eladósodás nem súlyos, akkor utalnom kell először arra, hogy a magyar föld jövedelmezőségéhez képest olyan súlyos ez az adósságteher, amilyen még sohasem volt, (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) de utalnom kell arra is, hogy a mai reménytelen értékesítési helyzetben az a bizonytalanság, az a nyugtalanság, amely a túlnyomó részben rövidlejáratú hitelek következtében állandóan ránehezedik erre a gazdaságra, az a rettenetes zaklatás, az a magyarán szólva levetkőztetésc, még pedig nemcsak a feleslegeiből, hanem a saját instrukcióiból, termelési eszközeiből való rendszeres kifosztása a gazdaközönsé<mek, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) olyan súlyos konzekvenciája az évek óta húzódó és rendezetlen földterheknek, ami senkit sem hagyhat közömbösen nemcsak szociális szempontból, de a termelés produkciója s az államháztartás szempontjából sem, mert nem közömbös az, hogy a magyar gazda milyen felszereléssel végzi a maga munkáját, hogy van-e instrukciója, hogy képes az a gazda megfelelő mun-