Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-219

Az Országgyűlés képviselőházának £19. ülése 1933 november H-en, pénteken. 207 kával megművelni a maga földjét, nem kénytelen-e az intenzív gazdálkodási rendszerről az extenzív gazdálkodási rendszerre áttérni, mert minden egyébtől eltekintve, van ebben az országban legalább másfélmillió olyan lakosság is, amely mint földmunkás, mint nincstelen ember a föld műveléséből él meg. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) És hacsak ez az egy sízempont volna, hogy a belterjes gazdálkodás irányából az eladósodás visszatéríti a magyar mezőgazdaságot a külterjes gazdálkodás felé, a pénzgazdálkodás irányából visszazökkenti a natural gazdálkodás felé^ ez azt jelenti, hogy annyi ezer, tízezer és százezer munkáskéz marad megé-hetés és kenyér nélkül. Ennek eleven példáját láttam tavaly egy rossz termés idején, de látom az idén is egy jó termés idején. Amikor a vidéket járom s amikor sok tájékozatlan ember azt képzeli, hogy a jó termés mellett, amikor ilyen horribilis mennyiségű el, lieiyezhetetlen feleslegeink vannak, akkor az ország nincstelenjeinek élelmezése nem oko^ problémát. Nagyon súlyos gondot okoz, mert annak az embernek,

; aki neim jutott aratáshoz, aki nem jutott mezőgazdasági munkához teljesen mindegy, hogy milyen termés van országosan, mert az ő termese tavaly is nulla volt a rossz termés idején és nulla az idén is, amikor nagy termése van az országnak. A földteherrendezés egy kardinális fontosságú gazdasági, szociális és államháztartási kérdése ennek a nemzetnek, amelyet a legnagyobb gonddal, a legnagyobb szeretettel, odaadással és szakszerűséggel vizsgálat tárgyává kell tenni. « Igen t. Ház! Amikor én ezeket a problémákat vizsgálat tárgyává tettem., az első lényeges disztinkció, mely a szemembe ötlöt, az volt, hogy itt tulajdonképpen többféle problémával állunk szemben. En a kisbirtok-kategóriában a problémát elsősorban szociális kérdésnek látom, mert az a család, amely nem rendelkezik több földdel, mint amennyi az Ő legszűkebb értelemben vett megélhetését biztosítja, a megélhetés lehetőségétől semmi körülmények között sem fosztható meg az én meggyőződésem szerint, még akkor sem, ha akár a kataszteri tiszta jövedelem 100%-ig adósodott el, mert ebben az esetben abból a minimális létalapjából kitelepített magyar családnak az eltartása nyilvánvalóan megint mint közteher fog jelentkezni, ha csak a teljes szociális könyörtelenség álláspontjára nem akarunk helyezkedni, megkockáztatván ezzel a belső rend felbomlását és egy szociális forradalmat is, amit — azt hiszem — ebben a Házban senki sem óhajt. Ha így áll a kérdés, mint ahogy nyilvánvaló, hogy így áll, akkor a kisbirtokkategó'riában a földteherrendezést elsősorban szociális szempontból kell vizsgálnunk s az első követelés, amelyet fel kell állítanom, az, hogy ha már az igen t. kormány — nemcsak a jeleníegi, hanem ez a szemrehányás főleg az elődeire vonatkozik — nem talált módot és lehetőséget arra, hogy egy átfogó telepítési politika kapcsán a nincsteleneknek megfelelő okos, átgondolt és pénzügyileg is alátámasztott telepítési politikával a földhözjutását elősegítse, a minimum az, amit különösképpen Gömbös Gyula kormányától el kell az országnak várnia, —• aki belevette programmjába, nagyon helyesen, a széleskörű telepítési akciót — azok után a szavak után, amelyeket tegnap Kállay földmívelésügyi miniszter úrtól is hallottunk, aki a magyar földnek elsősotrhan a kisemberek kezére való juttatását tartja nagyon helyesen követendő célnak, a legelső posztulátum, amelyet feltétlenül és minden körülmények között^ biztosítani kell, az, hogy ha már nem méltóztatnak telepítési politikát csinálni, hát legalább a kitelepítéseket ezekben a kicsiny kategóriákban ne méltóztassék lehetővé tenni. Az 567-000 száz holdon aluli kisbirtokos problémáját ebből a szemszögből nézem, én ezeket megmentendő magyar családoknak tartom, elsősorban azért, mert az országnak értékes eleme, amelynek igen jelentékeny százaléka önhibáján kívül jutott ebbe a nehézségbe és bajba, sőt ha az igen t. pénzügyminiszter úr elődei a kezüket a szívükre teszik, nagyon gyakran arra is rájöhetnek, hogy jórészt az ő tanácsaik, az ő pénzügyi politikájuk juttatta a gazdatársadalomnak nem a leghitványabb, hanem talán a leghiszékenyebb és a legtörekvőbb részét ebbe a helyzetbe, akik belementek a gépgazdálkodásba, akik belementek a drága hitelek igénybevételébe. Emlékszem, hogy 1924-ben vagy 1925-hen a pénzügyi bizottságban az akkori pénzügyminiszter, Bud János nagyon önérzetesen jelentette be, hogy sikerült neki 13%-os kölcsönt szerezni a gazdák részére. Az én akkori bírálatom egyetlen mondat volt; azt mondtam, hogy remélem, nincs olyan esztelen gazda, aki ezt a kölcsönt igénybe veszi. Hát, sajnos, voltak elég nagy; számmal. Az egész akkori gazdasági politika a, magyar mezőgazdát, néha 30—40 holdas kisgazdákat is traktorakcio formájában traktorvásárlásokba, oséplőgépvásárlásokba, hitelben való vásárlásokba szédítette be, egyesztendős kamatmentes kölcsönök és egyéb kedvezmények kilátásba helyezésével. (Klein Antal: Faluszövetség! — Ulain Ferenc: Műtrágya!) A vetőmagakciók közül csak egyre akarom felhívni az igen t. jelenlevő pénzügyminiszter úr figyelmét, mint jellemző, elég beszédes példára. A múlt évben Tiszabábolna községben már negyedik esztendeje nem teremvén semmi, az ottani gazdák a földmívelésügyi minisztériumtól zabvetőmagot kaptak jótéteményként. Most, a folyó év őszén követelték vissza tőlük ezt a zabvetőmagot. Méltóztatnak tudni t. Ház, milyen áriban? Métermázsánkint 22 pengőt követelnek azért a zabvetőmagért, amelyet ma Tiszabábolinán 2 pengő 50 filléren felül értékesíteni nem lehet. (Rakovszky Tibor: Borzalmas!) 8—9 métermázsa zabot kell annak a gazdának eladnia, hogy visszafizethesse ezt az állami jótéteményt. íme, ez az adósvédelem kútforrása, igen t. Ház. (Eber Antal: Ez az irányított gazdálkodás.) Amikor nem akartam és nem voltam hajlandó elhinni, hogy ez lehetséges, személyesen győződtem, meg róla. Kétízben is intéztetett felterjesztés a földmívelésügyi minisztériumhoz és a földmívelésügyi miniszter úr mindannyiszor a pénzügyminiszter úrra való utalással utasította el azt a kérést, hogy a gazda másfél, vagy akár két métermázsa zab visszaadásával természetben törleszthesse ezt a kölcsönt. (Rakovszky Tibor: Magyar testvérek!) mondván, hogy a pénzügyminiszter úr nem járult hozzá a természetben való visszafizetéshez. Igen t. Ház! Felhoztam pár ilyen példát, hogy azokat a túlnyomórésziben városi és tájékozatlan oldalról jövő észrevételeket, amelyek sokszor a rideg kapitalizmus elvi álláspontján áll via, azt hirdetik, hogy adós fizess, arra a jobb belátásra iparkodjam reábirni, hogy az adósságcsínálásnak a magyar gazdatársadalom részéről számos, sőt a legtöbb esetben nem az