Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-213

Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1933 október 24-én, kedden. 11 kratapárt magyar lapjának, a Világszabadságnak legújabb számában megjelent cikkben írják azt, hogy (olvassa): «Mint szociáldemokratáknak az a véleményünk, hogy a kornak megfelelő demokráciában nincs helye a százalékos kulcsnak és mindenütt, ahol kisebbségi népcsoportok vannak, azok élhessenek nyelvjogaikkal.» (Rassay Károly: Nagyon korrekt!) Gustav Winter, a «Právo Lidu» párizsi tudósítója a következőket írja (olvassa): «A szociáldemokrácia felfogása szerint a nyelvkérdést mindenféle politikai és imás szempontoktól mentesen, csupán a célszerűség szabályai értelmében kell megoldani. A jó kisebbségi politika abban áll, hogy a kisebbségek az államban otthonosan találják magukat és ne ütközzenek minden pillanatban abba a tudatba, hogy kisebbségi sorsban vannak. A 20%-os klauzulához való ragaszkodás akkor is ártalmas volna, ha a (magyarul beszélő lakosság száma valóban olyan hatalmasan esett volna is egyszerre. Azonban ez nem áll és a mi népszámlálásunk ezt nem is állítja. A kisebbségek megelégedettsége fontosabb, mint a formulák. Az a bizonyos 20%-ról szóló klauzula nem; szent klauzula. Az a meggyőződésünk ugyanis, hogy a nyelvi jogokat nem lehet százaléklkai mérni. Ha itt-ott csak féltucat magyar maradt volna, amíg az ottani hivatalban van valaki, aki ért magyarul, bizonyára célszerűbb és okosabb lesz ezen féltucat embernek (meghagyni azt a jogot, hogy magyar nyelven érintkezzék a hivatalnokkal. A köztársaság külső és belső megszilárdításának csak használhat, ha azt a bizonyos rendeletet a lehető legliberálisabban kezelik és a magyar kisebbségekkel nem éreztetik, hogy kisebbség.» Ehhez Schulcz ottani magyarpárti vezető a következőt fűzi hozzá (olvassa): «Mennyivel különb, európaibb, államalkotóbb, minden féktelen agitációval szemben döntőbb érv volna az, ha a kormányzat, dacára a népszámlálási eredménynek, (változatlanul fenntartaná az eddigi állapotot és nem alkalmazná a paragrafusok élettelen utasításait.» Ez a csehszlovákiai magyar szociáldemokratapárt álláspontja. Nekem ehhez semmi hozzáfűznivalóm nincs, ez az álláspont világos és tiszta. Csak egy ténybeli tévedésre vagyok kénytelen rámutatni, amire úgy Eckhardt képviselő úr, mint Kenéz képviselő úr hivatkozott. Eckhardt képviselő úr azt mondotta. hogy a demokrácia levetette álarcát. Kenéz képviselő úr pedig azt mondja, hogy a demokrácia köpönyege alatt követték el ezeket a sérelmeket. Nem a demokrácia védelme alatt, nem a demokrácia szellemében, hanem a túlzó nacionalizmus szellemében követték el ezeket, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) mert éppen a demokrácia az, amely követeli a jogokat és a legdemokratikusabb államban, Svájcban három nemzetiség, a német, francia és olasz, teljes békességben él egymással s ott nyelvrendeletek és a kisebbségi kérdés sohasem voltak vita tárgya. (Egy hang a jobboldalon: Hazug demokrácia!) Éppen a demokrácia irtja ki ttíhát ezeket a visszaéléseket és a túlzó nacionalizmus az. ami ezeket megteremti. T. Képviselőház! A Képviselőház hónapokon keresztül nem tartott ülést és ezalatt a gazdasági helyzet nem javult. (Fábián Béla: így van!) Kénytelen vagyok rámutatni azokra a súlyos állapotokra, amelyekben jelenleg^ a munkásosztály él. A munkásosztály sorsa és helyzete a múlt évben sem volt valami rózsás* akkor is számtalan panasz hangzott el innen, amelyek rendesen süket fülekre találtak. A kormány programmjában, amelyet kormányrajutása alkalmával különböző szózatában közreadott, 'munkát ígért, a segélyezéssel azonban a legnyiltabban szembehelyzekedett

; mondván, hogy segélyt pedig nem ad. Mi vártuk, reklamáltuk azóta is a munkát, de nem igen jelentkezett s ha volt is munka, olyan siralmas béreket fizettek a munkásoknak, hogy azokból megélni nem lehet. A munkásság tűrte ezt a helyzetet, mert a viszonyok hatása alatt kénytelen volt tűrni, de legyen szabad rámutatnom arra, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal adatainak összeállítása szerint Magyarországon, ahol az élelmiszerek ára a közhit szerint alacsony, sőt egyesek állítása szerint a legalacsonyabb, ha átszámítjuk az egyes munkások órabérét, annak ellenére, hogy ezt az órabért itt 86 fillérben vette be a hivatalos statisztika, ami nem igaz, de ha ezt az órabért veszem is i alapul, akkor is kitűnik, hogy Magyarországon egy órabérért sokkal kevesebb kenyeret, zsírt,. cuk> rot, tejet és burgonyát vásárolhat a munkás, mint ahogy vásárolhat azokban az országokban, amelyek velünk ^szomszédosak s amelyeknek munkaviszonyai és életviszonyai- azonosak a mieinkkel. A munkaadók részéről sokszor^ hangzik el az a kijelentés, hogy nem a pénz értéke dönti el a kérdést, hanem az, hogy a munkás mit vásárolhat érte. Ha átszámítom,, hogy mit vásárolhat érte, akkor kitűnik, hogy Magyarországonvásárolhat érte 2 kg kenyeret, Ausztriában pedig vásárolhat 2*2 kg kenyeret. Ausztriában, ahova a magyar búzát vámmal és egyéb illetékkel terhelve viszik be, mégis 2"2 kg kenyeret vásárolhat, Magyarországon meg 2 kilót! Magyarországon vásárolhat 40 deka zsírt, Ausztriában 46-ot,, Magyarországon vásárolhat 66 deka cukrot, Ausztriában vásárolhat 1*07 kg cukrot, vásárolhat Magyarországon egy órabérből 2'5 liter tejet, Ausztriában több mint 3 litert. Ezek a számok mutatják, hogy milyen alacsony a magyar munkás életszínvonala és milyen baromi türelemmel — ezt a szót kell használnom — húzták végig ezeket a rettenetes állapotokat. Nagyon érdekes, hogy az utóbbi időben különös helyzet alakult ki: Magyarországon, majdnem azt lehet mondani, eltűntek a közepes fizetések. Megmaradt az egyik oldalon az alacsony fizetése a munkásnak és tisztviselőnek egyformán és ma nem tartozik egyáltalán a ritkaságok közé a 60 pengős havi fizetés» sőt ínég ennél alacsonyabb fizetés sem. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) A másik oldalon ellenben változatlanul megmaradtak a nagy, hatalmas vezetői fizetések úgy, hogy eltűntek a köizépen lévő rétegek. (Ügy van! balfelől.) Ma nem tartozik a ritkaságok közé, hogy egy vezérigazgatói állásban lévő ú'r, akinek szakértelme nem mindenkor áll arányban a fizetésével. 500 munkás évi keresetét kapja saját személyére. (Griger Miklós: Gazság! — Ügy van! Ügy van! a bal-és szélsőbaloldalon.) Igazságos rendszer eml Tűrhető az, hogy egy ember 500 családnak évi keresetét kap,ia jövedelem fejében? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Sőt, ha nagyon lelkiismeretesen _ utánaszámolnék és megállapítanám az illetők jövedelmét, kitűnnék, hogy talán hatszáz is kikerülne belőle. Ez az állapot vezetett részben ahhoz, hogy a tavaszi hónapokban egyes szakmákban bérmozgalmak törtek ki. Ezt a tűrhetetlen helyzetet nem bírták tovább és ennek egyik je2*