Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.
Ülésnapok - 1931-213
12 Az országgyűlés képviselőházának lensége az, hogy az építőmunkások sztrájkba léptek. Az építőmunkások béréről nekem külön beszélnem nem kell, csak egy példát kívánok összehasonlításul elmondani. Magyarországon egy építő munkás annyit keres &EY napra, mint amennyit Zürichben egy építőmunkás egy óra alatt keres. Ennek ellenére Kürichiben 600 frankért kapni egy szobát — modern szobákat számítva — és Budapesten ih tfOO—650 penjgrőbe kerül ennek a szobának ára. Kérdezem, hol marad a differencia 1 ? Azt a szobát, , azt a házat ott olyan munkás építi, akinek nyolcszor annyi bért fizetnek, mint a magyar építőmunkásnak. A különibség ott marad a kartelleknél, ott marad anyagárakban, cementben, fában, vasban, meg a többiben. (Úgy van! Ügy van! Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Azt mondják, nem lehet kihasználni, nem lehet rentábilissá tenni az üzemet, mert a kapacitásnak osak 20%-a van kihasználva, dt» ennek ellenére, ha megnézném a bizalmas ada tokát és könyveléseket, egészen bizonyosan meglátnám, hogy a munkás heti három napot dolsrozik és három napra kapja fizetését, de a vezérigazgatói jövedelmek változatlanok maradnak, semmiféle csökkenés ezen a téren nem történik. (Ügy van! Ügy van! a bal- és széls'őbaloldalon.) Miért követelik attól az építőmunkástól, hogy a mai viszonyok között dolgozzék, amikor 57'7 fillér az az átlagos kereset, amelyet a munkaadók megállapítottak, tehát óránként 52 fillér, tényleg azonban a 48 és 40 fillér sem tartozik a ritkaságok kfö'zé szakmunkásoknál, sőt ez a túlnyomó. A napszámosoknál a kereset 28—32 fillér és nőknél — ez a felháborító szám! — egy órai bér 16 fillér, tehát egy szakaszjegy • áráért egy óráig cipeltetik ezekkel a szerencsétlen nőkkel — akik ma férjük helyett mennek el dolgozni — azt a nehéz malteros ládát emeletről emeletre. Olyan munkát végeztetnek a nőkkel, hogy ezért, ha ezt valaki Amerikában megtenné, azt hiszem, meglincselnék az illetőt. (Buehinger Manó: így védik a női erkölcsöket! — Zaj.) T. Képviselőház! Hogy erről a kérdésről mi a véleményük, — nem iá munkásoknak, hanem a munkaadóknak — errevonatkozólag «A munkaadó» című lap a következőket mondja (olvassa): «Hivatkozással azokra a válságokozta szomorú alacsony bérekre, amelyeket, — valljuk be — nem, egy lelkiismeretlen és szívtelen munkaadó is a kizsákmányolás révén remélhető nagyobb haszon reményében a végsőkig nyomott le» ... Tehát maguk a munkaadók elismerik azt, hogy a lelkiismeretlen vállalkozók a végsőkig nyomták le a munkabéreket. Mi a helyzet ma az építőiparban? Sehol olyan szennykonjunktúra; nem fejlődött ki, mint itt. Az, akinek alkalma van nyilvános versenytárgyalások alkalmával megnézni az árajánlatokat, nagyon gyakran láthatja, hogy száz és száz százalékkai nagyobb eltérések vannak a legalacsonyabb és a legmagasabb árak között, holott az anyag ára kartelírozva van. A cementnél, a téglánál és a vasnál semmiféle eltérés nem lehetséges, tehát egyedül a munkabér az, ahol ez a kalózkodás lehetséges. Ez az a terület, ahol egyik vállalkozó a másikat lenyomja csak azért, hogy még olcsóbban vállalhasson munkát és építhessen. T. Ház! Itt vannak előttem az építőmunkások követelései, amelyek a tárgyalások alapját képezik. Azt kérik, hogy a falazásnál alkalmazott kőmíves 90 fillért a díszvakoló 1 pengőt kapjon óránként, továbbá, hogy a vasbetonszerelő — tehát akinek szákértelmétől függ az ï 13. ülése 1933 október 24-én, kedden. egész vasbetonkonstrukció, óránként 1 pengőt kapjon, hogy a férfinapszámosok 56 fillért, a nők pedig óránként 40 fillért kapjanak. Kérdem, ezek azok a követelések, amelyektől meg kell ijedni? Ezek azok a követelések, amelyek miatt egyes polgári sajtóorgánumok teljesen az építtetők oldalára állnak és uszítják a kor : mányt a munkások ellen? A rendőrség minden egyes alkalommal megjelenik, ha egy kis öszszeszólalkozás történik és tucatjával viszi be a munkásokat a helyett, hogy azokat a lelkiismeretlen építési vállalkozókat csukná le, akiknek vállalkozása már nem' egy ember életébe került. Az állványoknál történt megtakarítások következtében és egyéb kiuzsorázás révén hány ember élete ment veszendőbe? Hány emberélet esett áldozatul az utóbbi években történt állványösszeomlások következtében előállt szerencsétlenségnek. Hónapokig, évekig eltart áz ezekre vonatkozó vizsgálat, míg végre találnak egy tót pallért, akit felelőssé tesznek a szeren 1 esétlenségért s akinek lelkén szárad — szerintük — az áldozatul esett munkás élete. Azt a hallatlan uzsorát, ami ebben a szakmában van, tetőzi még az, hogy a munkák nagy részét akkordban végeztetik el, pedig az építtető iparban építésrendészeti szempontból is el kellene tiltani az akkordmunka végzését, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalodalon.) mert az akkordmunka az építkezésnél silány, rossz munka, ahol kihasználva az embereket, összecsapják az épületet, pedig azokban a házakban emberek laknak. Hol a garancia arra, hogy az ilyen rosszul épített ház nem dől össze és nem temeti maga alá az ott lakókat? A másik rendszer, amely imég ennél is gyalázatosabb, az úgynevezett alvállalkozói rendszer, amikor is az egyes építővállalkozók a már amúgy is leszorított árakon vállalt munkát, akár a falazási, akár a vakolási, akár a betonmunkákat alvállalkozóknak adják oda. Ezek az alvállalkozók vidékről idecsődített emberekkel végeztetik el ezeket a munkákat a már említett béreknél is alacsonyabb bérekért. Végeztetik olyan emberekkel, akiket az éhség kerget ide, akiknek nincs sem lakásuk,, sem ruhájuk, sem otthonuk, de akik nem fizetnek semmiféle adót és nem fogyasztanak semmit, mert jönnek hétfőn reggel tarisznyával a hátukon s abban hozzák azt a kis elemózsiát, amelyet meg tudnak maguknak otthon szerezni. Ott dolgoznak az épületen, ott laknak az épületben és ott alusznak azokon a primitív priescseken, amelyeket összetákolnak maguknak az épületben,, egyik-unásik a pincében, vagy más helyiségekben. Ezekben az ügyekben nem találja szükségesnek a hatóság az intézkedést, de legutóbb, amikor egy textilgyárnál összeszólalkozott egypár munkásnő a gyár portásával, mert bérüket követelték, nyomban megjelent a riadóautó, olyan sebesen, hogy az úton egy gyermeket is elgázolt és megjelent a tolonckocsi és kilenc munkásnőt betettek a tolonckocsiba és elvitték őket a rendőrségre, mint valami gonosztevőket, mintha nem tudom, mit követtek volna el. Miért kell a munkásnőket úgy kezelni, mint a bűnösöket, miért kell azokat elvinni tolonckoosibanl Erre azt mondta a főkapitányhelyettes úr, hogy humanitárius szempontból vitték el őket tolonckocsin, hogy ne gyalog kísérjék be őket. A rendőrségnek és^ a kormánynak nem szabad ilyen egyoldalú álláspontot elfoglalni és a dolgozók védelmének ürügye alatt nem
