Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-218

19.0 Az országgyűlés képviselőházának Èîê. mázni, amely igazolja, hogy a tervgazdálko­dájspn belül működő gazdától származik. i Olyan abszurdum, egy egész országot ilyen tervekkel felizgatni, azt a látszatot kelteni, mintha ezen a téren lehetséges volna a mezőgazdaság helyzetének javítása, hogy ezt igen nehezen tudnám Összeegyeztetni azzal a komolysággal, amellyel egy volt földmíve­lésügyi miniszter volt pozíciójának tartozik. Ha ±*urgly Emil volt földmívelésügyi minisz­ter úr Olyan jól tudja irányítani a mezőgaz­daságot most, amikor már nem miniszter, íniért nem irányította az elmúlt időben, ami­or kormányon volt, legalább annyira, hogy Z' Ausztriával való vámháború minden hát­rányát és bajait ne hozta volna a magyar mezőgazdaság terhére 1Î Ehhez nem irányítás kellett volna, csak felfogása annak, hogy Ausztriával mi vámháborúban nem mehetünk és akkor módja és alkalma lett volna ezeket az irányításokat igen egyszerű keretben, hi­vatali kötelezettségei keretében megoldani. A másik, amit itt mint szintén gazda­védelmi rendelkezést felhozott és megemlített Marschall Ferenc képviselőtársam, egy nagy­sZefrű kirohanás a gazdasági liberalizmus fo­galma eLen, egy rettenetes heroikus kirohanás Smith Ádám. Cobden és Ricardo tanításai ellen. A magyar gazdaközönségnek az volna az érdeke, hogy olyan hangon tárgyaljunk a közgazdasági tudomány halhatatlan klassziku­sairól, mint amilyen hangon Marschall Ferenc képviselő úr ezt a kérdést letárgyalta? Bocsá­natot kérek, ennek a Háznak tekintélye érdeké­ben tartozom kijelenteni, hogy ez semmi össze­függésben nincs a gazdaérdekekkel. (Ügy van! a baloldalon.) Ezt mint gazdaérdeket felhozni egyenesen a komikum területére tartozik. Azt mondja itt Marschall képviselő úr (olvassa): «Megállapítom, hogy nekünk ma nem kell a Smith Ádám, Ricardo és Cobden által hirdetett gazdasági liberalizmus.» Azt is mondja még (olvassa): «Érdekes, hogy egyik közéleti té­nyező — nem tudom csekélységem-e, mert mái­valóban megtettem egynéhányszor — emlékeze­tünkbe idézte Smith Ádám, Cobden és Ricardo tanításait.» Egymás jelző is elhangzott, amely azután a Naplóból kimaradt, de nem akarom ezt itt reklamálni. (Tovább olvassa): «Amikor ezeket a dolgokat olvastam, megfordítottam az újságot és néztem, hogy nem egy régi lappél­dány került-e a kezembe, mert 1906-ban írhat­tak ilyesmiket, amikor még gyakorlati igazsá­gok voltak a klasszikus nemzetgaadászok igaz­ságai.» Ebből el kell hinnünk, hogy ezek a tanítá­sok, amelyek akkor még igazságok voltak, ma már nem gyakorlati igazságok. El kell hin­nünk, hogy a gazdasági liberalizmus korszaka végleg lejárt és hogy a magyar mezőgazdaság­nak nincs más érdeke, minthogy ezeket a gyö­nyörű állapotokat, amelyek bekövetkeztek az­óta, amióta a gazdasági liberalizmus megszűnt, állandósítsuk, mert ez gyönyörűség, ez boldog­ság, míg ellenben az 1906 előtti korszak volt az a pokol, amelyben a mezőgazdaságnak szen­vednie kellett. (Tóth Pál: Más országhatárok kellenek hozzá!) En visszagondolok arra, hogy a nagy napóleoni háborúk után ugyan­ezek a viszonyok, mint amelyek ma vannak, ugyanez a kialakulása a válságnak, mint amely ma nálunk észlelhető, ugyanezekkel a jelensé­gekkel ment végbe. Akkor is úgy volt, hogy a mezőgazdasági termelést nem egészséges mó­don stimulálták a háborús konjunktúrák, ak­kor is az volt, hogy a búza ára — az angol ülése 1933 november 23-án, csütörtökön. jegyzéseket mondom — a háború előtti utolsó évtizedik 45 shilling volt, azután a háború alatt felemelkedett 122 shillingre, majd a húszas évek végén és a harmincas évek elején vissza­zuhant 43 shillingre, vagyis az előbbi búzaár harmadára. Azok az idők voltak azok, amikor Bessewffy, Széchenyi István nagy antagonis­tája azt írta 1821-ben Kazinczy Ferencnek (ol­vassa): «Minő fáradságos haszontalanság olyan országban gazdálkodni, hol a békesség káro­sabb a gazdának, mint a háború. Ne gazdál­kodjunk vénségünkre.» Ebben az időben, amikor a világot mére­teiben természetszerűleg kisebb — mert h*«er^ a világ gazaasági konstrukciója kisebb volt —, de jelenségeiben teljesen azonos válság pusz­tította, a kibontakozást ebből a válságból, mint az angol paaiament naplói megállapítják, az adta meg, hogy az angol parlament éppen ezeknek a Marscnall Ferenc által lekicsinyeli f gazdasági klasszikusoknak örök bölcseségű igazságait átvitte a gyakorlati gazdasági po­litika terére, átvitte a Smith Ádám által hir­detett nemzetközi munkamegosztásnak feltét­len szükségességét s a gazdasági szabadság­elveit. Ez a gazdasági liberalizmus,: a klasszi­kus közgazdaságtan tanainak a gyakorlati po­litika területére való átültetése hozta meg a napóleoni háborúk után azt a javulást, amely­nek most azért nem lehetünk részesei, mert ezek helyett a nagy klasszikus igazságok he­lyett ma a dilettánsok hozzá nem értő pepe­cselésekkel, lautarchikus kísérletekkel, vám- * határokkal, kontingensekkel, preferehs szerző­dlésekkel, Brocchi-féle szisztémákkal és ha­sonló dilettáns pepecselésekkel akarják ezt a kérdést megoldani, amelyet máskép, mint a gazdasági szabadság alapelveinek helyreállí­tásával nem lehet megoldani. (Simon András: De ezt az egész világra tkell vonatkoztatnia a képviselő úrnak!) Nekem szilárd az a meggyőződésem, hogy az az életstandard, amelyet a világ nagy or­szágai maguknak a gazdasági liberalizmus korszaka alatt a nemzetközi munkamegosztás elvére felépítettek, az a kulturális és szociá­lis fejlődés, amelyet a múlt század előidézett, nem lesz fenntartható akkor, ha a nemzetközi munkamegosztást újból helyre nem állítjuk; nem lesz fenntartható, ha az árucikkeknek, a jószágoknak, az emberi munkának, a szolgál­tatásoknak, a hitelnek szabad forgalmát a nemzetek között újból megvalósítani nem fog­juk. S amikor ennek valóságát nemcsak a klasszikus tudomány, hanem sajnos a mostani idők rettenetes, tragikusan szomorú tapaszta­latai is igazolják, nem értem, hogy egy agrár ország, mint Magyarország, amelynek legna­gyobb baja, majdnem azt mondhatnám, min­den bajunknak szülő oka az, hogy amit terme­lünk, azt külföldön elhelyezni nem tudjuk, agrár szempontok ürügye alatt helyezkedjék szembe a nemzetközi munkamegosztás elvével, a gazdasági liberalizmus elveivel és itt kigú 7 nyoljuk azokat, akik pontosan a legnagyobb tudományossággal halhatatlan érdemeket sze­rezve maguknak az emberiség előtt,^ hirdették azokat az igazságokat, amelyeknek érvényesü­lése és csakis azoknak érvényesülése hozhatja meg a magyar agrártársadalom bajai számára azt az orvoslást» amelyet semmiféle minisz­teri rendelet, semmiféle törvény, semmiféle irányított és tervgazdaság szabadság nélkül meghozni nem lesz képes. (Simon András: Kár, hogy a világ nem szívleli meg azt, amit a képviselő úr mond!) . ' A

Next

/
Oldalképek
Tartalom