Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-217

Az országgyűlés képviselőházának 217 számára ma megvan a vágómarha, azonkívül a zsírsertés terén, megfelelő arányban részesülnek-e a kisgazdák? Mielőtt erre a kérdésre nézve a magam véleményét röviden kifejteném, méltóztassék megengedni, hogy néhány szóval ismertessem azokat a kiviteli lehetőségeket, amelyek ma egyáltalában fennállanak. Mint métóztatnak tudni, ma a vágómarha tekintetében úgy állunk, hogy a legnagyobb a kiviteli lehetőség Olaszországba, ahol a kivitel mennyisége évenként 55.000 darab vágómarhában van megállapítva. Második az Ausztriába való kivitelünk, ahol az évi kivitel mennyisége az osztrák áilammai kötött szerződésünk folyf tán 11.700 darab. Ez akként van felosztva, hogy ebből hetenként 135 darab megy a bécsi piacra, 40 darab az úgynevezett fakontingensre esik, amely felett nem mi diszponálunk, 50 darab ímegy a bécsújhelyi piacra. A vágómarha harmadik kiviteli lehetősége az a 6000 darab, amelyre vonatkozólag Németországgal van szerződésünk, amely számból eddig csak 400 darabot tudtunk kivinni. Ami a zsírsertést illeti, itt az a helyzet, hogy a kivitel hetenként 1850 darabban van megállapítva. Nagyon jól tudjuk, mi volna itt tulajdonképen az első panasz, ezt azonban interpellációm keretében nem tehetem szó tárgyává, nem pedig azért, mert az interpelláció nem vonatkozik erre a kérdésre, hiszen ez közgazdasági kérdés, természetesen elsősorban állattenyésztési, , mezőgazdasági kérdés is, hogy tudniillik ezek a kiviteli lehetőségek egyáltalában olyan csekélyek, hogy a magyar mező gazdaságot a legkevésbé sem elégítik ki. Ez azonban most nem tartozik ide, interpellációm tárgya ma egészen más. A kérdés az — és ezt tettem interpellációm tárgyává — vájjon ebben a most meg; lévő kiviteli lehetőségben a kisgazdák eléggé részesednek-e vagy sem. Hogy ezt tudhassuk, be kellett szerezni a szakférfiaktól azokat az adatokat, amelyek rendelkezésre állanak. Meg kell azonban jegyeznem, hogy idevonatkozókig nincsenek egészen pontos statisztikai adatok, csupán hozzávetőleges és átlagos becslések vannak, amelyek szerint az ország sertésállományának 80%-a van a kisgazdák kezén és 20% van a többi gazdák kezén, viszont a marhaállománynak 75%-a van a kisgazdák kezén és 25% a többi gazda kezén. (Kallay Miklós földmívelésügyi miniszter: Az olasznak?) Általában az országban. Ha azt nézzük, hogy ilyen állomány mellett hogyan történt eddiö* az elosztás, akkor ezt sérelmeznünk kell s azt hiszem, többen lesznek képviselőtársaim közül, akik ebben a tekintetben egyet fognak érteni velem. Itt különösen szó tárgyává kell tennem az Ausztriával szemben való kivitelt, amely különösen a Dunántúlt érdekli, még pedig a Dunántúl északnyugati részét. Méltóztatnak tudni, hogy 1931 július l-ig Ausztriával szemben úgynevezett kontingensünk nem volt, tehát egészen eddig az időig a szarvasmarhák Auszt* riába teljesen szabadon mehettek. Amikor azután a kontingens államszerződésileg megállapíttatott, mint méltóztatnak tudni, a megállapított 750 darabból álló mennyiség fokozatosan csökkent, míg azután egy szerződésenkívüli állapotba kerültünk, amikor rövid iclőn keresztül teljesen pangott a kivitelünk. Már most abból a heti 225 darabnyi mennyiségből, amely Ausztriával szemben most rendelkezésünkre áll, a kisgazdák hosszú ideig hetenként egy vágón mennyiségben részesedtek, ami tehát nyolc KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 1933 november 22-én, szerdán. 159 darab állatnak felel meg. Ez később felemeltetett két vagonra. Legutóbb az utolsó napokban, három vagonra történt ez a felemelés, anélkül,, hogy szó tárgyává nem lenne szabad tenni azt most is, hogy a megelőző mennyiségek nem feleltek meg sem minőségileg, sem pedig mennyiségileg annak, ami tapasztala. taink szerint éppen a Dunántúl északnyugati megyéiben a kisgazdákat megilleti. Előre kell bocsátanom, teljesen az igazságnak megfelelően, hogy abszolúte téves lenne itt kizárólag a százalékos statisztikák és mennyiségek szerint menni, kétségtelen, hogy a kivital kérdésébe belejátszik a minőség is, és pedig elsősorban a minőség, de nagyon jól tudjuk, hogy éppen azon a vidéken, amelyet említeni voltam bátor, szakférfiak szerint a kisgazdák állatállományán minőség tekintetében sínes semmi kifogásolni való és ennekfolytán nekem az az érzésem és meggyőződésem, hogy ennek a mennyiségnek a megállapítása, az egy vágón, azután a két vágón, amely csak most legutóbb lett három vagonra felemelve, nem megfelelő és ezért fordulok a földmívelésügyi miniszter úrhoz, hogy méltóztassék ezt a kérdést kezébe venni és a rendelkezésére álló felügyeleti és ellenőrzési jogánál fogva odahatni, hogy a kiviteli intézet a kisgazdákat olyan mértékben részeltesse ezekben a kivitelekben, amely teljesen megfelel annak a számaránynak, annak a helyzetnek és minőségnek is, amellyel ők ebben a termelési ágban résztvesz tiek. Kérem a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék interpellációmra válaszolni. Elnök: A földmívelésügyi miniszter úr kíván válaszolni. Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! Az interpelláló képviselő úr általános gondolatmenetében osztozom, azzal egyetértek, de a statisztikai adatokat, mint ő maga is megemlítette, nem lehet teljesen irányadóknak tekinteni, mert ha áll is az, hogy az ország szairvasmarhaállományának úgyszólván háromnegyedrésze van a kisgazdák kezében, itt göbölyöknek, hizlalt állatoknak kiszállításáról van szó, ahol ez a statisztika már távolról sem ilyen, hanem túlnyomórészt a nagyobb gazdák, a hizlalással intenzivebben foglalkozó gazdaságok kezében van. A másik szempont, amely ehhez csatlakozik, az, hogy mi az osztrák piacra elsősorban csak a legkiválóbb minőségű állatokat szállíthatjuk, mert az ország szempontjából nem mindegy az, hogy ebbe a 225 darabból álló keretbe milyen súlyú állatok kerülnek be, mert a kontingensek nem súly szerint vannak megállapítva szerződéseinkben, hanem darabszám szerint, arra kell tehát törekednünk, hogy a darabszámba a legnagyobb súlyú állatok kerüljenek be. Mindezek után egészen természetes, hogy minden törekvésem arra irányul, hogy a kisgazdákat arra serkentsem, hogy ilyen megfelelő minőségű állatokat hizlaljanak és ha hizlalnak, akkor a jobb értékesítési lehetőségeket megkapják. Ezt mutatja az is, hogy a bizottság, éppen a földmívelésügyi minisztérium intése és figyelmeztetése után, egy vagonról — ahogy a jobb értékesítés folytán a kisgazdák rátértek a hizlalás! rendszerre — két vagonra, most legutóbb pedig három vagonra emelte fel a kontingenst. További törekvésem az, hogy ezt a kontingenst a kisgazdák részére tovább is emeljük. 24