Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. még pedig nem egyedül az agrártársadalomnak az adójából, hanem az ország egész társadalmának adóhozzájárulásából, önként felmerül az a kérdés, hogy mi lesz ennek az országnak egyéb foglalkozású társadalmával, mi lesz ebben az országban az úgyneveett intelligenciával, amely csak a múlt emlékeiből él? Mi lesz ebbe az országban az orvosokkal, ügyvédekkel, a tanárokkal, mi lesz az írókkal, újságírókkal, mi lesz a kereskedőkkel, iparosokkal, művészekkel és munkásokkal? T. Képviselőház! A t. miniszterelnök úr nyilatkozataiból állandóan azt olvassuk, hogy éhben az országban egy nagy nemzeti egységet kell teremteni. Nemzeti egységet kell teremteni a mi meggyőződésünk szerint nemcsak a szavakban, de a jogokban és a kötelességekben is. Egy nagy nemzeti . egységet kell teremteni a terhek viselésében és nagy nemzeti egységet kell teremteni a kedvezményekben. T. Képviselőház! Amikor ennek az országnak polgári társadalma a maga részére nem kért és nem kapott kedvezményeket, amikor ennek az'országnak polgári társadalma hosszú évtizedek óta állandóan a legnagyobb nehézségekkel küzd és kénys'zerkölesönökön és súlyos adókon keresztül az élet minden nyomorúságát viselte, amikor keresetének lényeges részét elvesztette, amikor ebben az országban az ügyvédek, akik ellen a Képviselőházban annyi sok indokolatlan felszólalás hangzott el, ma az éhkoppal küzdenek és a Budapesti Ügyvédi Karmára tagjainak 75%-a nem keresi meg a mindennapi kenyeret, amikor az orvosoknál a páciensek 80%-a be van sorozva a különféle társadalmi: biztosító intézetekbe, és amikor az úgynevezett szabadorvos azért nevezheti magát szabadorvosmak, mert egész nap szabadon szaladgálhat az után a kenyér után, amely feléje nem integet; amikor a kereskedőnek és iparosnak a legnagyobb katasztrófák mellett kel] küzdenie a hitelnélküliséggel ebben az országban; araikor az iparosnak és kereskedőnek a legnagyobb mértékben küzdenie kell a munkanélküliséggel; amikor ebben az országban a kereskedő és iparos a Mabi. és Oti. szempontjából és a kereseti adó szempontjából mint munkaadó szerepel, de a tényleges helyzete az, hogy munkanélküli munkaadóvá változott, — akkor kérdem, miként lehetséges, az, hogy amikor ez a kormányzat 170 millió pengő kedvezményt ad egyik oldalon a gazdatársadalomnak, amit tőle senki nem sajnál ebben az országban, mert mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ezt a gazdatársadalmat, mely — ahogy a-z urak mondani szokták — az ország gerincéhez tartozik, s ahogy mi mondani szoktuk, az ország polgári társadalmának védgátján védőrségi szolgálatot teljesít, meg kell menteni, de ugyan0 aklái>r, amikor 170 millió pengőt kap az ország bajbajutott gazdatársadalma és ugyanakkor ráadásul adóhátralékára 10 esztendei kamatmentes fizetési lehetőséget kap a védett birtok, kérdem, miként lehetséges az, ha már financiális szempontok iis vezetik a kormányt, nem gondol r arra, hogy ezzel egyidejűleg ezt a küzdő, kínlódó, igazán kínlódások verte városi polgárságot is meg kell annyira segíteni, mint a gazdatársadalmat?! Meg kell segíteni úgy, hogy a hátralékos adóinak törlesztésére, az Oti. és Mabi. tartozásaira adjanak neki tíz esztendőre szóló kamatmentes kedvezményt, 'akkor, ha az idei adóját megfizette. T. Képviselőház! Méltóztassék megérteni, az én felfogásom és meggyőződésem szerint a t. pénzügyi ikormány is jó üzletet csinálna, ülése 1933 november 22-én, szerdán. 149 mert abban az esetben, ha ennek az esztendőnek egész adóját befizeti a kereskedő, az iparososztály és a városi lakosság s akkor nyújt nekik részletfizetési kedvezményt kamatmentesen az adóhátralékukra, ebben az esetben a kincstár nemcsak jót tett ezzel a polgári társadalommal s nemcsak exisztenciákat mentett meg. hanem jót tett önmagával is. a budgetjével is, mert megíkapja azt az adóhátralékot, amelyet különben nem tudott volna megkapni. (Vazsonyi János: Háromszor indítványoztam, háromszor leszavazták!) T. Képviselőház! Most itt állunk ezzel a kérelemmel a t. kormány előtt. Én ismerem azt a régi kormányzati elvet, amely elv szerint mindig annak a kívánságát teljesítik, aki a legnagyobb mértékben gyakorol nyomást a kormányzati rendszerre. Természetszerűleg a gazdatársadalomnak inkább van módja a kormányzatra nyomást gyakorolni, mint annak a kisiparos- és kiskeresikedőtársadalomnak, amelynek vezérei aranyérmet és hódoló zászlókat vittek a kormány táborába. Ugyanakkor azonban, amikor ezelk a hódoló zászlók az iparosok élén megjelenteik; a kormány táborában, a t. miniszterelnök úr azt mondotta, hogy majd a kereskedelemügyi miniszter úr a legközelebbi minisztertanácson elő fogja terjeszteni mindazokat a javaslatokat, amelyeikkel segíteni lehet a magyar kisiparon, a kiskereskedelmen. Itt állunk tehát a minisztertanács után. A miniszterelnök úr pedig, akinek szavában nekem semmi okom nincs kételkedni, azt mondotta a vezérek előtt a zászló Skíbontása alkalmával, hogy «a legközelebbi minisztertanácson». Hát azt a minisztertanácsot mi is figyeltük, az a minisztertanács megvolt tehát azon a minisztertanácson a' t. kereskedelemügyi miniszter úr a miniszterelnök úr óhajának eleget téve. bizonyára előterjesztette azokat a javaslatokat. (Fabinyi Tihamér Jcereskedelemüayi miniszter tapadóan int.) Sajnálom, nem tudom, mikor méltóztatik akkor előterjeszteni. Én reméltem, hogy már elő méltóztatott terjeszteni; ha. nem, kérem, hogy ne sokára legyen ez a minisztertanács, hanem rövid időn belül méltóztassék ezeket a kérdéseket előterjeszteni. ' Szabad egvszer annak is adni valamit, aki nem nagyon hangosan kér, szabad egyszer azoknak is adni valamit, akiknek a háta mögött nem áll nyomaték. (Vázsonyi János: Csak a hátán van nyomaték!) Szabad lesz adni valamit azoknak is, akik nem saját hibáinkból. hanem az ebben az országban felgyülemlett szörnyű közterhek súlva által nyomya jut-ottak el ahhoz a katasztrófához, amelyrőb. # állítom, hogy nem csak azoknak katasztrófája, akik így az örvény szélére jutottak, hanem egyszersmind az orszáff polgári társadalmának is halálos katasztrófája, amely katasztrófában a kormány felé tekintve, ezek az emberek nem 170 milliókat kérnek a masnik részére, mert tudják nagyon jól, hogy 170 millió ilyen kis súllyal, ilyen kis erővel, ilyen kis szervezettséggel bíró társadalmi rétegek részére nem terem a kormány trezorjaiban, de legalább egyet kérnek, azt. hogyha már pénzt nem adnak nekik, legalább ne vegryék el tőlük a pénzt olyan áron, amely saját exisztenciájuk bukását jelenti. Azt kéri az a budapesti lateinertársadalom, az a budapesti tegnapi, elbukott intelligencia, az a múlt embere, aki ma már intelligenciájában nem tesz egyebet, mint a múlt emlékeinek él, aki intelligenciájában nem tesz