Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

Az országgyűlés képviselőházának 193. ülése 1933 június 6-án, kedden. 27 jobb anyagi helyzetben van, — ezt elismerem .— mint a polgári tisztviselő. En a magam részéről ezt az előnyt indokoltnak tartom. (Erődi-Harraeh Tihamér: Ügy van!) Azt is kifogásolták, hogy vannak altiszti kategóriák, amelyeknek több fizetésük van, mint például az egyetemet végzett polgári fogalmazóknak. Mi állandóan beszélünk szociális igazságokról. Egy 35 vagy 45 évet szolgáló, továbbszolgáló altisztnek, akinek 5—6 gyermeke van, nézetem szerint logikus, hogy több fizetése legyen, akárcsak a hadnagynak is. Elő is fordul a honvédségen belül, tehát nemcsak a civil tisztviselőkkel szemben, hogy a hadnagy uraknak kevesebb fizetésük van, mint a nekik alárendelt altiszteknek. Ezt azonban én teljesen igazságosnak tartorm (Helyeslés jobb felől.) Annak öt gyermekéről kell gondoskodnia, az 35 évi szolgálati időre tekint visssza, a hadnagy úr pedig most kezdi csak a karrierjét, neki meglesz majd a lehetősége ahhoz, hogy a kellő anyagi szolgáltatást megkapja. Szó volt itt a tiszti utánképzésről. Figyelmembe ajánlották azt, amit már tavaly,^ azt hiszem, szegény Gaal Gaston t, képviselőtársam említett, vigyázzak arra, hogy nehogy kasztszellem jellemezze a tisztikart. A magam részéről teljesen helytelen politikának tartanám, ha a hadsereg tisztikarát kizárólagosan tiszti családokból egészítenők ki. Éppen az az elgondolásom, amely elgondolás szerint vezetem a honvédséget a hivatalos tényezőkkel együtt, hogy tudniillik a hadseregnek és elsősorban a tisztikarnak össze kell olvadnia az országgal és a társadalom vezető köreivel, késztetett bennünket arra, hogy a törvényes rendelkezések ellenére ott — ahol mód nyílik a törvény szerint — elsősorban olyan társadalmi rétegekből egészíttessék ki a ludovikás utánpótlás, amely társadalmi rétegek részvétele a hadseregben igenis kívánatos. örömmel állapítom meg, hogy a történelmi osztálynak egy része immár jelentkezik katonai szolgálatra; s kötelességet is ^teljesít a nemzettel szemben az az apa^aki ^i'iait arra készteti, hogy^ őseik nyomdokába lépve, uniformisban r élesítsenek szollá

1-ltot a nemzettel szemben. Ebben a tekintetben tehát nincs differencia és így nem szükséges, hogy újból inspirálni méltóztassanak, mert hiszen a magam elgondolása szerint is r helyesnek tartom, hogy minden társadalmi rétegből és elsősorban a vezető társadalmi rétegekből egészíttessék ki a hadsereg. (Helyeslés.) Fráter igen t, képviselőtársam f rendes szokása szerint felvetette a huszár- és a bakakérdést. (Derültség.) Szerencsémre vezérkari tiszt is voltam, bár baka^ voltam, (Derültség.) nem vagyok tehát pártoskodó. Szabályzataink szerint a hadseregben a gyalogság a fegyvernemek királynője, tehát még a huszárok előtt is áll. De még magasabb szempontból né^ve is hibának tartanám. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) ha ezt a — hogy így fejezzem ki magam — kissé ósdi huszár-baka mentalitást hoznánk be. Akik kint voltak a harctéren tudják, hogy a háborúban ' ez a differencia: huszár és baka, nem létezett, sőt, ha jól emlékszem, nagyon örült az a lovashadosztály — valószínűleg ő excellenciája hadosztálya is — ha egy gyalogzászlóalj megjelent az esti órákban és átvette a biztosítást éjjelre, (Derültség.) és nagyon örült a baka, nagyon örült a gyaloghadosztály, amikor megjelent egy lovasezred, vagy lovasosztag és jelentkezett felderítő szolgálatra, és mindketten örültek, ha ott volt a tüzér^ (Friedrich István: Ez így van. — Derültség.) ós örültek, ha ott voltak a huszárok. (Elénk, derültség, taps a jobboldalon. — Friedrich István: Jöttetek kérni, hogy pár gránátot adjunk! — Derültség.) A tüzért többek között igen t. képviselőtársam kedvéért is említettem, hiszen köztudomású, hogy tüzértiszt volt. (Fráter Jenő: A tüzér belénk lőtt! — Derültség.) T. Ház! Köviden tehát azt mondhatom, hogy a fegyvernemek egymásra vannak utalva, s mint az óra szerkezetében, az egyes szerkezeti alkatrészek kiegészítik egymást. (Ügy van! Ügy van!) Nem merném azonban azt_a konzekvenciát levonni, hogy a lovasság idejét multa. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ellenkezőleg, el tudok képzelni olyan feladatokat, amelyekre — megfelelő átszervezéssel és fegyverkezéssel — ma is csak a lovasság lesz alkalmas. Nem játssza azt a szerepet, amelyet a középkorban játszott, nem játszhatja a technika vívmányai következtében azt a szerepet, amelyet a XIX. század .elején játszott, szerepet játszik azonban és fő fegyvernem marad, bár jelentősége nem olyan teljes, mint volt az előbb említett időszakokban. Igenis helyes, amit Friedrich igen t. képviselőtársam mondott a technikusokról. En továbbmegyek. Technikusokra nemcsak a hadseregben, hanem az egész állami apparátusban szükség van. A XX. században a matematikusoké a jövő az én nézetem szerint; azoké, akik reálisan tudnak számítani, akik a logarléccel a kezükben állapítják meg a tételeknek az igazságait, akik igenis, énítő,-munkát végeznek, akik felfogják mindazt, amit a világ produkál és hasznosítják mindazt, amit a világ — átszámítva az illető nemzetre — produkál. En tehát igenis aláhúzom, hogy nemcsak a hadseregben, hanem az egész közéletben és a közigazgatásban is igenis fokozott mértékben szükség van a jogászi koponyák mellett a mérnöki koponyákra. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Friedrich István: Na végre! Akkor másképpen fogunk kinézni, mint ma kinézünk! — Derültség. — Fráter Jenő: Koponya kell oda!) Ebben a tekintetben a honvédséget nem vádolhatjuk mulasztással, mert a katonai akadémián éppen a műszaki tantárgyra nagy súlyt fektetnek; a matematikára, fizikára, az ábrázoló mértanra és mindazokra a technikai ismeretekre, amelyek egy modern katonától megkövetel tétnek, de nemcsak a. hidászoknál vagy árkászoknál, hanem az egyszerű közkatonánál is, aki kézigránátot dob, akinek gáz ellen kell védekeznie, mert annak a kiképzésénél abszolúte fontos, hogy technikai készséggel rendelkezzék, különben nem érti meg az egész kiképzés menetét. (Gr. Hunyady Ferenc: Katonai mérnökeink nagyon jók!) Köszönettel veszem tudomásul; éri is azt állítom, hogy katonai mérnökeink elsőrangúak. Az Ori. — Müller igen t. képviselőtársam — egy visszatérő görbe vonal, amely állandóan központjában áll a szabóiparosság sérelmeit alkotó kérdéskomplexusnak. Erről ma nem kívánok sokat beszélni. Ha egyszer összeülünk — ezt is felajánlom — és az urak módot adnak rá, hogy ezt a közüzemet likvidáljam, meg^ fogom tenni, ennek előfeltétele az, hogy módot méltóztassanak erre adni. Ez ugyanis a honyé4*