Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

28 Az országgyűlés képviselőházának delmi jóléti alap tulajdonában van és a tisztikár részére olcsó ruhát adni van hivatva. Természetesen, ha rám van bízva az Ori. érdeke, akkor kötelességem olyan vezetést inaugurálni, amely biztosítja a hasznot és a prosperitást. Megnyugtathatom azonban igen t. képviselőtársamat, hogy éppen az Ori. kérdésében kissé egyoldalú az álláspontja, még pedig azért, mert végeredményben nagyon sok munkásnak és iparosnak ad kenyeret az Ori, Itt csak arról van szó, hogy ki a tulajdonos. Miután pedig a tulajdonos egy altruista intézmény, nem találom abszolúte igazságosnak a támadást. Hegymegi Kiss Pál képviselőtársam felhívta figyelmemet a hadikölcsönkérdésre. Ezt ilyképpen a honvédelmi tárcába utalván át, elfogadom, bár szerintem a pénzügyi tárcához tartozik. Á kormánynak hivatalos álláspontja az, hogy az államnak erkölcsi kötelessége ezt a kérdést megoldani. (Elénk helyeslés és taps.) Az államhitel szempontjából fontos, hogy minden állampolgár bizalommal legyen az állam ígéretével szemben. (Friedrich István: Ezt még reparálni kell!) Igen, ezt reparálni kell. A pénzügyminiszter úr máris foglalkozik ezzel a kérdéssel és remélem, 'hogy az adott viszonyokhoz mért megoldást fog ebben a kérdésben is találni. (Elénk helyeslés és taps.) Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam a frontharcoskérdést is törvényben kívánja szabályoztatni, a rokkantkérdéshez hasonlóan. Ezt a két kérdést én néma kapcsolnám össze. A rokkantak ellátása minden körülmények között kötelességünk volt; a fronthareoskérdes inkább etikai probléma. En már az altiszti ellátási törvényben néhány mondatban honorálni kívántam annak idején a frontharcosok érdekeit, amennyiben az állami hivatalok számára előírtuk, hogy bizonyos állások betöltésénél elsősorban frontharcosokat kell igénybevenni, mert elismerem, hogy a frontharcosokkal szemben való gesztus határozottan hozzájárul annak az intenciónak erősítéséhez, amelyet t. képviselőtársam említett. Itt is azonban ugyanaz a hiba, ami a rokkantkérdésnél volt. A háború után 15 évvel már nem igen lehet frontharcosokról beszélni. Legyünk őszinték: mi, akik a háborúban voltunk, maholnap már veterának leszünk. Amennyiben azonban a. frontharcos-szervezet olyan javaslattal áll elő, amelyet elfogadhatónak minősíthetek, a magam részéről szívesen foglalkozom ezzel a kérdéssel is, mert súlyt helyezek arra, — és ebben is az egész kormány teljes összhangban van — hogy az etikát és az önzetlen munka elismerését vigyük bele a magyar közéletbe. (Helyeslés és taps. — Szilágyi Lajos: Csak a hátrányok kiküszöbölését kérem.) T. Ház! Ezzel megadtam a választ mindazokra a felszólalásokra, amelyek a vita során elhangzottak. Legfontosabb probléma maradt illetékes nemzetközi fórumok előtt bebizonyítani, hogy a békét és a leszerelést az egyenjogúság biztosítja. Ennek bizonyítása nemzeti feladat azért, mert nemzeti szuverenitásunk nem teljes mindaddig, amíg a nemzet, — bár nemzetközi megállapodások alapján — nem egyenrangú más nemzetekkel. Ez a kulcsa azoknak a feladatoknak és problémáknak, amelyek engem hevítenek és ez az, ami egyszersmind állandóan szomorít is. Elszomorít azért, mert nemcsak területétől fosztották meg ezt a nemzetet, hanem azt látom, hogy belső struktúráját, illetően is a Párizs körüli békék diktátoraira minden vonatkozásban igyekeztek a nemzetnek még az életlehetőségét is megne193. ülése 1933 június 6-án, kedden. hezíteni, (Ügy van! Ügy van!) és élet-útvonalaira a csonka test számára is olyan akadályokat gördíteni, amelyeknek elhárítása, vagy kiküszöbölése rendkívüli energiákat vesz igénybe. Én bízom az erkölcsi igazságok abszolút győzelemben, (Éljenzés és taps.) bízom abban, hogy a világ megérezte, hogy ez a nemzet ezeréven keresztül nemcsak magának élt, hanem az egész művelt Nyugatnak, az európai kultúrának és bízom abban, hogy megismervén ezt a nemzetet, alkalmasnak és méltónak találják a szebb jövőre. Ennek reményében kérem tárcám költségvetésének elfogadását. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) ' Elnök-* Az előadó úr nem kíván szólani. Szólásjoga többé senkinek nincs, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a honvédelmi tárca költségvetését általánosságban a részletezés tárgyalás alapjául elfogadni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) Többség. A Ház a honvédelmi tárca költségvetését általánosságban, a részbtes tárgyalás alapjául elfogadta. Napirendünk szerint következik a honvédelmi tárca költségvetésének részletes tárgyalása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni. Dinich Ödön jegyző: (olvassa az 1. címet.) Elnök: Szólásra fel van írva? Dinich Ödön jegyző: vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! Elnök: A képviselő úr nincs itt; jelentkezése töröltetik. Következik? Dinich Ödön jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! Néhány szóval akarok reflektálni Fráter képviselőtársamnak az én megjegyzéseimre vonatkozó bírálatára. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Többek között azt mondotta, hogy ha annakidején a magyar ellenzék megadta volna mindazt, amit a hadsereg részére kértek, akkor több ezer emberrel kevesebb esett volna el a háborúban. Erre vonatkozóan csak egy reminiszcenciát akarok felemlíteni. Amit elmondok, azt saját fülemmel hallottam 1915-ben egy ezredes ajkáról, akit nem ismerek, aki azonban nem magyar ember volt, hanem osztrák és nemzetiségi csapatokat vitt a harctérre. Amikor a tisztikar részéről ugyanezt a bírálatot mondták el és tisztjei azt mondták, hogy a magyar ellenzék, a magyar Képviselőház az oka, hogy ilyen bajban vagyunk, mint amilyen bajban voltunk 1915 elején, (Fráter Jenő: A hadvezetőség nem törődött vele, már mindent beszerzett.) ez az ezredes azt mondotta: uraim, maguk igazságtalanok a magyar ellenzékkel, a magyar Képviselőházzal szemben. Higyjék el nekem, ha megadták volna annakidején mindazt, amit kértek, akkor már elvesztettük volna a háborút, mert akkor már a háború első idejében felesleges nagy áldozatokat hoztunk volna. Tulajdoképpen hálával tartozunk r a magyar ellenzéknek, a magyar Képviselőháznak, hogy annakidején nem adták meg mindazt, amit kértek és így most mód van arra, hogy kijavítsuk mindazokat a hibákat, amelyeket a hadvezetőség annakidején elkövetett. Ézt mondotta annakidején égy tiszt, akinek a ' nevét nem tudom, de kötelességemnek tartót-