Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-201

Az országgyűlés képviselőházának 201. ülése 1933 június 20-án, kedden. 363 kelte. Amint mondotta, tudni és látni akarta, hogy Hitler az-e, akinek a német nép hiszi, vagy az-e, akinek őt a lapok, az európai lapok — mint mondotta — beállítják. Arról győződött meg, hogy Hitler az, akinek őt a német nép hiszi. (Farkas István: Tévedés!) Az. a, tiszteletteljes kérdésem, t. Ház, hogy a német népnek melyik részére gondol a miniszterelnök úr, mert a hitlerizmus uralomrajutása Németországban olyan helyzetet teremtett, hogy ott nem lehet egységes német népről beszélni, hanem két egymással szembenálló, nem is politikai ellenfélről, hanem egymással szembenálló két ellenséges táborról. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) És éppen ez a magyar miniszterelnöknek egyik legtragikusabb tévedése az ország szempontjából, amikor azt hiszi, hogy szolgálhatja ennek az országnak érdekeit akkor, ha egy olyan kormányzattal kezd: trafikálást, amelynek elinduló ja az, hogy egy nemzetet két táborra oszt, amely — mint mondottam — nem is mint ellenfél, hanem mint ellenség áll egymással szemben. Melyik rész tehát az, amely a miniszterelnök úr számára fontos? A hitleri választások ellenére 12 millió munkás szavazott a hitlerizmus ellen március 5-én, minden terror, minden véres üldözés ellenére. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a 12 millió nem számít a miniszterelnök úr előtt? Ötmillió katolikus szavazott a hitlerizmus ellen. Ez az ötmillió semmi egy miniszterelnök számára, aki állítólag egy keresztény kurzusnak az élén áll? Egynéhánymillió más német szavazóról nem is beszélek, aki a hitleri kurzus ellen szavazott március 5-én. Ez a 20 millió ember, ez a 20 millió felnőtt szavazó a magyar miniszterelnöknek, aki állítólag a demokráciára is ad valamit, ez a 20 millió ember Gömbös miniszterelnök úrnak bliktri, semmi és senki? És állítólag azért ment ki, hogy a német nép igazi hangulatát lássa és tanulmányozza. Azt mondotta a miniszterelnök úr, őt rendkívül érdekli az is, hogy állandónak mondható-e az a kurzus, amely ma uralomrajutott Németországban és amelyet Hitler képvisel. Ma délelőtti beszédében is erősen kihangsúlyozta ezt a tételt ennek a kurzusnak, ennek az, új német uralomnak állandóságáról. Istenem, hogyan lehet politikai állandóságról beszélni a mai időkben? Amikor trónok inognak, amikor

1 trónok omlottak össze, amikor évszázados birodalmakat tört össze a mai világfejlődés, a mai, világpolitikai helyzet, amikor napról-napra a legkataklizmásabb változásoknak és változtatásoknak van kitéve Európában és a világon minden, akkor éppen a nitlerizmus az, amelyben a miniszterelnök úr az állandóságot véli és tudja felfedezni? Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék talán ezt a témát kihagyni beszédéből, (Zaj.) Buchinger Manó: Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy harmadik oka utazásának az volt, hogy ki akarta tapasztalni, hogy Németországban az új irányzat, a nitlerizmus hogyan és miként akar elrendezkedni Európában. Erről leszek bátor beszédemben majd többet mondani, ezért ezt a részt most nem érintem, elhagyom, és csak arra szeretnék még megjegyzést tenni, amit a miniszterelnök úr ebben a rövid felszólalásában legsúlyosabb sérelem gyanánt hozott fel, hogy micsoda borzalmas dolog az, hogy őt valósággal hátulról ledöfték, amikor ezt a nemzetmentő utat megtette és erre vállalkozott. Senkinek nem volt szándékában őt hátulról ledöfni, még csak hátba sem támadni ezzel az úttal kapcsolatban. Ellenkezőleg, ő volt az, aki a legkínosabb meglepetést szerezte az ország számára ezzel az utazásával, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) olyan kínos meglepetést, amelybe nem lehet belenyugodni és amelyet főként nem lehetett izgalom nélkül elfogadni és tudomár sul venni. (Esztergályos János: Még minisztertársait is meglepte a repülés, azok sem számítottak rá!) Az a kérdés és az a probléma, amelyet a miniszterelnök úrnak ez a repülési improvizációja teremtett, sokkal messzebbmenő, sokkal mélyebb kihatású, semmint hogy egy ilyen felszólalással, pár ilyen hányaveti szóval elintézni lehetne. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez nem olyan probléma, amelyet el lehet intézni egy felszólalással, amely felszólalás csak egészen rosszul leplezi a miniszterelnök úrnak azt a felfogását, hogy neki az egész magyar parlament smarn, hogy ő voltaképpen nem törődik azzal, hogy ennek a parlamentnek mi a felfogása, mi a véleménye (Farkas István: Kaszárnyában képzeli magát! Káplárstílus!) ilyen messzemenő és súlyos kérdésekben. Egyáltalában lehetetlenül nehéz helyzetet teremtett a miniszterelnök úr az egész affér számára. Nehéz, helyzetet teremtett nemcsak a kritika számára, hanem a kérdés kezelése és elintézése számára. Ha nem akarom magamat brutálisan kifejezni arra vonatkozólag, hogy miket hoz fel a miniszterelnök úr ennek a lépésének indokolására, (Biüchler József: Mentségére!) akkor mX kell mondanom, hogy a miniszterelnök úr természetellenes kiindulást diktál ennek az egész vitának, mert azzal, hogy a miniszterelnök úr mindig a gazdasági vonatkozású kérdéseket állította előtérbe, igenis, szemben áll az a tény, hogy az egész országnak az az érzése, — és merem állítani, csalhatatlan, érzése — hogy a gazdasági indokok itt csak ürügyül szolgáltak. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalonj T. Ház! A gazdaságpolitikai törekvések vonalán röviden lehetne végezni. Hiszen ma Magyarország szempontjából — sajnos — az a helyzet, hogy a hitlerizmus olyan szélsőséges autarchikus gazdiasági célkitűzéseket proklamált, amelyeket ma már _az egész világ ismer, és, amelyekkel szemben a mi gazdasági törekvéseink teljesen kilátástalanoknak mondhatók. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) De feltéve, — ámbár meg nem engedve — hogy mégis csak a gazdasági kérdés volt a miniszterelnök úrnál itt a primer jelentőségű, akkor is az a tiszteletteljes megjegyzésem volna, vájjon taktikai szempontokból helyesnek fogadható-e el az, hogy valamely ország kormányelnöke az illető ország gazdasági rászorultságát annyira demonstrálja és kimutassa, (Büchler József: Hol van a nemzeti büszkeség?) mint amennyire ebben az esetben azt demonstrálták. Nem kell-e ezekután azt mondanunk, hogy egy ilyen, a megalázkodás határáig menő magatartás a mi gazdasági érdekeinknek egyenesen kárára van akkor, amikor a többi vevővel és eladóval állunk szemben (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és azokkal is valahogyan koordinációba kell hoznunk a mi érdekeinket. (Farkas István: Felajánlottak bennünket gyarmatnak Németország- számára! — Za}>) Ebben a kérdésben minden olyan argumentum, amely a gazdásági okokra utal, össze-