Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-201

364 Az országgyűlés képviselőházának omlik annak a ténynek a láttán és tudatában, hogy most van kint a londoni konferencián a magyar kormányzatnak a gazdasági kérdések elintézésénél voltaképpen valóban illetékes embere, kint van Londonban Imrédy Béla pénzügyminiszter, aki ott az illetékes konferencián a legilletékesebb és legaktuálisabb alkalommal kívánja ezeket a problémákat feltárni és képviselni. Erre a magyar miniszterelnök most valósággal hátbatámadtai őt ezzel az utazásával. (Úgy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Mert hiszen az a helyzet, — ezt megállapíthatjuk, ismerve a valódi helyzetet — hogy ilymódon a pénzügyminiszter minden munkája, minden fáradozása teljesen kárbavész, odakünn. Nem értik meg őt és — merem állítani — kinézik, kinevetik őt a történtek után. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem értik meg Londonban, de nem értjük meg mi sem a miniszterelnököt. Sőt minél több kommentár kíséri ezt a kirándulást, minél több magyarázatot, ilyen természetű magyarázatot ad a miniszterelnök, annál kevésbbé érthető ez az egész akció és ez az egész lépés. (Ügy van! a szétsőbaloldalon.) De nekem valahogy az is az érzésem, hogy talán félig-meddig rossz helyen kereskedünk akkor, ha a miniszterelnökön reklamáljuk ezt a repülési akciót. Voltaképpen eszünkbe kellene hogy jusson, hogy nekünk van egy külügyminiszterünk is. (Büchler József: Miért nem repül az?) Fel kellene vetnünk azt a kérdést, hogy tulajdonképpen tudja-e ez a Kánya, hogy miről van itt szó? (Esztergályos János: Vájjon ő mikor fog repülnil — Zaj.) Egész komolyan azt kell kérdeznünk, hogy vájjon ő készítette-e elő ezt az akciót. (Büchler József: Ö a náci-vezérügynök!) Hiszen neki, mint külügyminiszternek, ez is volna a feladata és hivatása, és azonkívül ő az alatt az alapos gyanú alatt is áll, hogy tulajdonképpen a Hitlerékkel való kacérkodás és kacsingatás az ő stílusa, (Büchler József: Már nem is kacérkodás, szeretkezés!) úgyhogy az embernek kedve volna feltenni a kérdést, vájjon nem ő utazott-e Mecsery álnév alatt Gömbössel? (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ha nem ő az a titokzatos Mecsery vagy Mecséry, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mindegy!) akkor tényleg tévedtem, de akkor, bocsánatot kérek, (Jánossy Gábor: Megbocsátunk!) úgy találom, hogy a külügyminiszter úrnak egész létezése — hogy úgy mondjaim

1 (Farkas István: Feh sleges!) —kissé indokolatlannak látszik. Kissé indokolatlan az, hogy ő néhanapján 5--10 percre ^e szokott ülni ide ebbe a bársonyszékbe. be\ ..rja, amíg valaki felszólal külpolitikai kérdésekben és akk *• minél előbb kimegy. Véleményem szerint ez em olyan szerep, amelyért egy külügyminiszteri állást kellene betölteni, ezt olcsóbban is meg tudnók kapni (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez igaz!) és talán kevesebb költséget és kevesebb kárt vonna maga után. T. Háiz! Egy momentumot itt még ki kell ragadnom, ameíy igen fontos. Tegnap a LLoydban azt olvastuk, hogy nyilván az a helyzet, hogy még nincs itt az ideje annak, nincs itt az alkalom arra, hogy ennek az afférnak titokzatosabb fázisait felfedjük. Azt hiszem, hogy ez az alkalom egy ilyen kormányzati rendszer mellett, amilyen itt Magyarországon ismeretessé vált és amilyen gyakorlatot ez a kormányzat is folytat, nem is fog egyhamar elkövetkezni, mert úgylátszik, hogy azokat a dolgokat, amelyek az országot, az ország közvéleményét, de az ország törvényhozását is el201. ülése 1933 június 20-án, kedden. sősorban érdekelnék, nem hajlandók az orrunkra kötni. így érthető csak, hogy megtörténhetett az, hogy amikor például tegnap itt <i Házban Rassay igen t. képviselőtársunk brilliáns beszédében ezt az egész affért felgöngyölítette, szemben ült vele a miniszterelnök és nem tartotta érdemesnek, hogy tegnap, vagyis az első félórában, miután megérkezett, a magyar törvényhozóknak, a magyar törvényhozásnak ezekről a kérdésekről számot adjon. (Propper Sándor: Elment a Labriolába! Fontosabb volt neki a Labriola!) , A parlament most egy felhatalmazási javaslatot tárgyal. Ebben a javaslatban a kormány diktatórikus jógákat követel. Diktatórikus jogok ezek, amint azt azon két esztendő óta, mióta ez a felhatalmazási törvény megvan, tapasztalhattuk. Jó lesz a parlamentnek, amikor ezt a javaslatot tárgyalja, tudomásul venni azt a szuverén semmibevevést, amelyben neki része van, amelyben része van akkor, amikor fontos kérdésekkel kíván foglalkozni. Azt fogják talán egyesek mondani, hogy csak külpolitikai kérdésekben van ez így. Éppen ezek a külpolitikai kérdiésok azok, amelyek a mi korunkban a nemzet, az ország és a nép élethalál-kérdései, élethalál-problémái, és ezekben nem kapunk felvilágosítást. Talán a külügyi bizottságokban? Hát, t. Ház, a külügyi bizottságok dolga úgy áll, — emlékszem rá — hogy amikor egy esztendővel vagy nyolc hónappal ezelőtt érdeklődtünk a miniszterelnök úr római útjának lényegéről, akkor kaptunk magyarázatot arról, milyen baj az, hogy a magyar gabona- és egyéb exportőrök roszszul szortírozzák a babot és egyéb veteményeket, és nem azt kapják a kundschaftok, amit kellene. Pedig, t. Ház, annál a római útnál sem volt babról szó, mint ahogy ma sincs babról szó. Ho°"v miről van szó. azt természetesen nem tudjuk még a felszólalás után sem. Egy a német birodalommal kapcsolatos kérdésről és afférról van szó. T. Ház! Éppen a napokban volt alkalmam a német népnek mai tragikus helyzetét, a német népnek 12 esztendő óta kialakult helyzetét tárgyaló könyvben lapozgatni és ott olyan fejezeteket olvasni, amelyek arról szólnak, hogyan keletkezett például Németországban 1918 végén a nagy felfordulás, hogyan jutott el Németország például a forradalomig és köztársaságig. Lehet, hogy ez a kérdés, speciell a forradalom és köztársaság kérdése a mi t. miniszterelnök urunkat nem érdekli olyan szempontból, mint amilyen szempontból érdekel bennünket, azonban nagyon fontos mégis, hogy egy-két szempontot, egy-két részletet és momentumot erre vonatkozólag a t. Ház elé idézzek egy könyvből, amely — amint mondottam — a német forradalom és a német köztársaság okait kutatja és tárgyalja. Hogy én egy olyan könyvet idézek, amely nem elfogult, hanem amely legalább is igyek^ik elfogulatlan lenni, annak bizonyítására engedjék meg, hogy ennek a könyvnek csak a következő pár — ritkaságszámba menő — szavát citáljam. Azt mondja, hogy (olvassa): «II. Vilmos és Bethmann-Hollweg nem akarták a háborút és azt nem isSo készítették elő». Ugyebár, szabad egy író véleménye iránt érdeklődnünk, aki az ő tárgyilagosságának és elfogulatlanságának ilyen szavakkal tud radikális pártállása ellenére kifejezést adni? Ebben a könyvben olvassuk többek között ezeket (olvassa): «A r 'met birodalmi gyűlés