Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-196
18o Az országgyűlés képviselőházának : a legtisztább meggyőződés vezet és aki, igazan mondhatni, népi ember, a népből való vér,, akinek nagy, nemes szívében a mag*yar nép öröme, búja, szenvedése — fájdalom, ma csupán a búja és szenvedése —• felzokog, igen érdekes beszédében az én igénytelen véleményem szerint igen téves megvilágításba helyezte ezt a kérdést. Először is a négyszázéves Habsburg-uralomról állított össze egy mérleget, (Büchler József: Passzív az nagyon!) olyan mérleget, hogy én sötétebbet nem merészeltem volna öszszeállítani, bár egy kis merészségért, egy kis bátorságért éppen nem megyek a szomszédba és nem megyek kölcsönkérni Ulain Ferenc t. barátomhoz sem, bár úgy érzem, hogy ebben a tekintetben ő is teljesen egyetért velem. Mondom, olyan színekkel, a valóságnak megfelelő színekkel állította a Habsburg-ház 400 éves uralmát a Képviselőházon keresztiül a magyar nemzet elé, hogy azt gondoltam: nini, a Paulusból Saulussá változott, pedig ő akart engem. a hitetlent Saulusból Paulussá változtatni. (Derültség.) Azt gondoltam, hogy mint logikusan gondolkozó ember azt mondja a végén: «Nekem pedig ebből az uralkodócsaládból, amely 400 éven keresztül ezt meg ezt cselekedte, nem kell.» Ellenkezőleg, azt méltóztatott neki mondani, hogy a jogfolytonosság, a revízió, az integritás, stb. megkívánja hogy igenis, a Habsburgház restaurációja minél előbb bekövetkezzék. Közbevetőleg még elmondom, hogy összehasonlította a detronizációs törvényt a Rákóczit gyalázó 1715. évi vagy melyik törvénnyel, nem tudóin, méltóztassanak utánanézni, vagy kisegíteni. Igaz ságérzetem sugallja megemlíteni, hogy I. Ferenc József uralkodása alatt kitörölték ezt a szégyentörvényt a Corpus Juris-ból. Ezt méltóztatott összehasonlíani az úgynevezett detronizációs törvénnyel. Erre csak azt felelem : én nem mondom azt, hogy ez a detronizációs törvény, az 1921 :XL VII. teikk, a letiport, elárult, elárvult és önmagával is meghasonlott nemzet akaratából, szabad akaratából jött volna létre, hogy egyéb gondja sem volt annak a szegény, szerencsétlen, mélységes ájulásban heverő magyar oroszlánnak, hogy a detronizációs törvényt meghozza, de figyelmeztetem a t. képviselőtársamat arra, hogy a detronizációs törvény meghozatalát megelőzőleg jó két esztendővel — haló poraiban is tisztelettel említem, 5 — IV. Károly, utolsó koronás királyunk önként lemondott uralkodó jogainak gyakorlásáról, (Felkiáltások: Űav van! tfaii <"/» ? , *} tehát tulajdonkeppen, amikor ez az úgynevezett trónfosztó törvény meghozatott, nem volt tényleg uralkodó királya Magyarországnak. Másodszor igen t. képviselőtársam azt kérdezi a magyar közvéleménytől: akarjuk-e hogy a horvátok megint idejöjjenek, hogy elszakított területen lakó nemcsak magyar testvéreink, — ami természetes — idevágyódjanak. hanem az oláhok, tótok, szerbek stb., akik a Kárpátok koszorújában, a történelmi Magyarország területén laknak és élnek mert ha akarjuk — hát ki ne akarná? — akkor azt mondja, minél előbb töltsük 'be a. trónt, azt nem ejtette ki, hogy az örökös királlyal, mert örökös királyról a magyar közjog szerint csak az beszélhet, aki nem mint elsőéves jogász, hanem mint negyedik elemista, elégtelent kapott a magyar közjogból és alkotmánytörténetből. Örökös király nincs nem volt, nem is lesz; volt választás alapján, volt a pragmatica sanctio alapján. Erről a pragmatica sanctioről is sokat le96. ülése 1933 június 9-én, pénteken. t hetne beszélni, mert Ballagi Aladár (híres történettudós'unk kimutatta hiteles okmányokkal, hogy a pragmatica sanctio — az 1723. évi L, II., III. te. — sem valami ^ felbuzdulásból, & dolgozó magyar nép millióinak akaratából és jószántából jött létre, hanem — bizony elég szomorú, elég szégyen — hogy ki mennyit kapott érte, meg tetszik találni Ballagi Aladár tudós történetírónk könyvében, ahol olvasható, hogyan kenték meg az akkori törvényhozókat, a karoknak és rendeknek egynémelyikét, hogy a császár és király kedvéért megszavazzák ezt a törvényt. (Derültség.) Itt tehát az igen t. legitimisták logikája már csütörtököt mond. Azt kérdezem Griger Miklós t. barátomtól és az úgynevezett legitimista igen t. képviselőtársaimtól, akiknek jószándékát, önzetlenségét s a történelmi Magyarország helyreállítására irányuló törekvését magam is átérzem, hogy honnan tudják, csak olyan tudat alatt való dolog ez. bennük, vagy csak sejtik azt, hogy ha ma megkoronáznánk mondjuk az utolsó apostoli magyar királyunk legidősebb fiát a nemzet újabb megkérdezésével, a nemzet alkotmányos tényezőinek 'meghallgatása és konszenzusa, beleegyező akarata alapján, hogy másnap már rögtön keblünkre omolnának az elszakított területeken lévő összes nemcsak magyar, hanem nemmagyar ajkú testvéreink is? Hiszen ha t. barátaim ezt bizonyítani tudnák, llia előttem bebizonyítanák, vagy valaki bebizonyítaná előttem azt, hogy — csak példaképpen mondom — (felemel egy itatóstömböt) ha ennek a tárgynak, amely a kezemben van, fejére teszem holnap a magyar Szent Koronát — mert a. személy mellékes itt — a történelmi magyar nemzet egyesítése, a, történelmi Magyarország helyreállítása a legelső kérdés, mondom: ha erre a tárgyra ráteszem Szent^ István dicsőséges, minden magyar eniiber előtt szentségként tisztelt és látott koronáját, akkor a történelmi Magyarország területe azonnal helyreáll: akkor nem volna olyan magyar ember, nemcsak törvényhozó, de olyan ember ebben az országban, aki tárt karokkal és hozsannával ne üdvözölné azt a szent pillanatot, amikor akár az utolsó apostoli magyar király árvájának fejére teszszük a Szent Koronát, akárkinek a. fejére teszszük, akár az, én ősz fejemre teszik is. (Derültség.) Komoly és nagy dolog ez, t. Képviselőház, egy nemzet sorsa, egy nemzet élete forog itt szóban és a legkomolyabban ós a legnagyobb lelkiismereti gonddal kell erről a kérdésről beszélni. En, t. Képviselőház, azt mondom, hogy azok a felelős férfiak, akik a magyar nemzet sorsát irányítják és akiknek élén a nemzet nagy többségének vezére, Gömbös Gyula miniszterelnök úr áll (Éljenzés a jobboldalon.) tudják, hogy mit tesznek és mit kell cselekedniük. Ók számolnak a tényleges viszonyokkal, ők nem hivatkoznak hangulatokra, nem is tehetik ezt, mint lelkiismeretes és a nemzet sorsát intéző kormányférfiak, nem hivatkoznak hangulatokra, hogy ezekben a körökben, meg azokban a körökben mi a hangulat, meg mi a nép hangulata, ők tudják, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni, és megbántanám az ő magyar lelküket, lelkiismeretüket, önzetlen hazaszeretetüket, amelynek feláldozzák még az egészségüket, nyugalmukat, családi otthonuk csendjét, békéjét is, ha azt tételezném fel róluk, hogy nem tudom micsoda okból nem akarnák ezt a kérdést inkább ma, mint holnap megoldáshoz juttatni, hogyha ez az integritással, a történelmi Magyarország helyreállításával egyet jelentene, De felelősségük tudatában,
