Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

Az országgyűlés képviselőházának 1 közterheket, hogy azok arányban legyenek az agránproduktumok értékével. Harmadszor ajánlatos volna az adósságok bizonyosfokú átértékelése még akkor is, ha a hitelező az állam, az Okh. vagy egyéb más bel- és külföldi érdekeltek. Természetesen nem önkényesen, hanem egyezkedés útján kellene ezeket az átértékeléseket az áreltolódások szerint megcsinálni. Az átértékelésre nézve van már precedens is, — gróf Esterházy Móric képviselőtársam is megemlítette előbbi felszólalásában. — amikor a földhöz juttató ttak érdekében a váltságot szenvedettek kárára a kormány rendelettel életbeléptette az átértékelést és pedig olyan esetekben is, amikor a megegyezés bírói úton történt és az ítélet is bíróilag hozatott meg, tehát ez a kényszerátértékelés a jogbiztonság dicsőségére hajtatott végre. Ha ilyen átértékelést a föld tulajdonosaival szemben meg lehetett tenni, akkor ebből az következik, hogy bizonyos átértékelést a pénz hatalmasaival szemben is, — mint mondottam, kölcsönös megállapodás és megegyezés alapján — hizonyos mértékben okvetlenül meg kell cselekedni. A pénzügyminiszter úrnak londoni útjával kapcsolatban szeretném a lelkére kötni, hogy tanácskozásainál gondoljon komolyan az átértékelés problémájára, mert leiheteitlen, hogy minden érték devalválódjék, csupán a pénz értéke legyen egyedül értékálló, a pénz privilegizált helyzetben uralkodlhassék továbbra is az összes földi javak felett. Amikor a pénzügyminiszter úr tudásálban bízva és az 6 erélyéhez folyamodva ezt a kérdést inltézem Ihozzá, egyúttal a költségvetést is elfogadom. {Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Dinien Ödön jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy előttem felszólalt igen t. képviselőtársam beszédének befejező , részével foglalkozzam legelsősorban. T. képviselőtársam a Londonba menő It. pénzügyminiszter úrnak kívánt a maga beszédében egyik oldalon jószerencsét, a másik oldalon pedig (bizonyos tanácsokat adott neki. Engedje meg az én igen t. képviselőtársam, hogy az ő felszólalásával és többi tanácsokat adó igen t. képviselőtársaimmal szemben csak egyetlen tanácsolt adjak a pénzügyminiszter úrnak. Egyetlen tanácsot adok neki és az egész magyar kormánynak, azt, hogy legyen teljes mértékben tudatában annak, hogy Londoniban mem fog semmi sem történni. (Ügy van! balfelől.) Mi, egészen egyszerű magyar polgárok, már annyi sok konferenciát megetitünk. Elmentek Párizsba 'agrárkonferenciára, elmentek Varsóba, elmentek Stresába és Rómába agrárkonferenciára. (Gryömörey Sándor: Ezek csak (megállapítások, ez nem tanácsadás!) T. képviselőtársamnak joga van tanácsot adni, én is adok tanácsot. A magam részéről csak arra az álláspontra helyezkedem, hogy ezek a konferenciák tulajdonképpen mem valók, sajnos, egyébre a mai európai ímentalitás melleltt, mint hogy az egyik oldalon megtanulunk pár földrajzi nevet, — mert például Stresa sohasem lett volna híres abban az esetben, ha ott konferenciára nem ültek volna Össze — a másik oldalon pedig-az emberek lassanként megtanulják, hogy a nemzetközi konferenciákban nem nagyon lelhet hinni. Amikor az. egész ország, mondhatni egész Európa agrártársadalma olvasta, hogy Varsóban ült össze az agrárkonferencia és amikor olvastuk, hogy Prónay földmívelésügyi államig, ülése 1933 június 7-én, szerdán. 85 titkár úr Rómában mi mindent mondott az európai agrárérdekek közös frontjának megalkotása tárgyában, megvallom, egészen őszintén, nagyon dobogott a szívünk és azt gondoltuk, hogy az a sok európai kebel, az a sok diplomata, aki Magyarországgal szemben az agrárérdekek szempontjából elzárkózott volt, mondom, az a sok kebel most mind ki fog nyílni, az európai szívek egymásra fognak dobbanni, a magyar termékek ára egyszerre a levegőbe fog szökenni és az a sok szegény ember, Vargha államtitkár úr örömére, aki itt mint adóalany az utóbbi időben nagyon kevéssé tudja megfizetni adóját, mind egyszerre a legnagyobb mértékben szolvenssé változik át; azt hittük, hogy Magyarország ismét olyan tejjelmézzel folyó Kánaán lesz, amilyen Kánaán volt a háború előtt, amikor bizony nem nagyon kellett az embereknek azon gondolkozniuk, hogy mi lesz a tavaszi főzelékkel, vagy mi lesz a kecskeméti gyümölccsel, amikor nem kellett a Képviselőházban a képviselő uraknak felállniok, hogy jaj, sok barack lesz, mi lesz a barackkal. Az még az a boldog idő volt, amikor az egész Képviselőház állandóan azzal foglalkozott, hogy mi lesz a zászlóval, mi lesz a vezényleti nyelvvel, hogy egy káplár ezt vagy azt mondta. Nem akarom ezeknek a dolgoknak jelentőségét csökkenteni, de mégis méltóztassék elképzelni, milyen boldog lehetett ez az ország, amelynek akkor nem azok voltak a legfőbb problémái, hogy mit fognak nekünk Rómában vagy Varsóban kompenzációs lehetőségképpen nyújtani. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy a kompenzációs lehetőséggel kapcsolatban rátérjek arra, hogy itt napok óta az egész ország keresztrejtvényeket fejt, különösen a pénteki bizonyos éjszakai ülés óta. Mert mi a legutóbbi félesztendőben gróf [Károlyi Gyula szótlansága után nagyon hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy itt nagy optimista nyilatkozatok hangoznak el, hogy az ország ilyen jól áll külpolitikában, hogy ilyen remek a helyzetünk a külkereskedelemben, hogy ilyen jól állunk a belső politikában. Mindennek csak betetőzése volt az a nyiltakozat, amelyet Kállay igen t. földmívelésügyi miniszter úrtól hallottunk, mely nyilatkozatában a t. földmívelésüjgyi miniszter úr, ráduplázva minden eddigi nagy optimizmusra; azt mondotta, hogy a németekkel olyan megállapodást kötöttünk, amely minden reményt meghalad. Erre az emberek az egész országban azt mondották: nahát a Kállay miniszter úr, az tud valamit, amit még mi nem tudunk, a németekkel való megállapodás szövegét és azóta az egész ország várja, szeretné végre hallani, hogy milyen lehet az a megállapodás, amelyet a németekkel megkötöttek. Nagyon nehéz ezt megtudni, mert példának okáért a magam részéről a pénzügyi bizottságban kérdést intéztem a t. pénzügyminiszter úrhoz, legyen olyan szíves, hogy az országnak legyen egy kis öröme, mondja meg, milyen megállapodást kötöttek a németekkel és erre a pénzügyminiszter úr egy lepel mögé húzódva vissza, azt mondotta, úgylátszik, nem tudom én a magas diplomáciának azt a szokását, hogy csak akkor lehet valamit közzétenni, ha a t. kormány a közzétételben megállapodott és egyidejűleg történik a közzététel. Azóta sem tudunk semmit^ .mert, úgylátszik,, a németek még nem határozták el magukat rá, hogy közzétegyék, miben állapodtak meg a magyar kormánnyal. Igazán mondom, szeretném már csak azért az egyért is