Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-194
62 Az országgyűlés képviselőházának mind a belföldi tőke figyelme visszaterelődik az ilyen vállalatokra, uiert hiszen a fenti rendelettel megszervezett felügyelő hatóság rendelkezésére álló kiváló szakemberek, — érteim ez alatt leginkább ajhites könyvvizsgálókat — tiivatásuk magaslatán állva, igen értékes munkát fognak elvégezni. T. Ház! En, a színmagyar Alföld gyermeke, vallom — és velem együtt vallja az Alföldnek a demagógiát megutáló, a frázisokból kiábránduló népe —, hogy mindannyian ebben az országban, munkások és polgárok testvérek és ennek az ütött, tépett magyar nemzetnek egyenjogú gyermekei vagyunk. Mindnyájunkra csak egy feladat hárul, az, hogy ezt a ledőlt szobrot felemeljük. Aki ebben a munkában tehetséggel, jóakarattal, lelkiismeretességgel résztvesz, annak nem nézzük származásai, azzal testvéri lánoban forrunk össze. Az Alföld szimbóluma nem az internacionalizmus, hanem egy Petrovics nevezetű apának s Hruz nevezetű anyának Kiskunfélegyháza város horizontján felkelt^ Petőfi nevű csillaga. Ettől a szellemtől áthatva, bizalommal viseltetem a kormány iránt. Es minthogy látom, hogy a pénzügyminiszter úr éjjelt nappallá téve iparkodik mindent elkövetni, hogy ezt a gazdaságilag is már-már annyira tönkrement és elszegényedett magyar nemzetet felemelje, és látom, hogy a gazdák érdekében is mindent elkövet, ezért ő iránta különösen bizalommal viseltetem ós a pénzügyi tárca költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokát többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Dinich Ödön jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Ház! A pénzügyi tárca feletti^ kritikánkat, illetőleg bírálatunkat az egyes tárcák során meglehetősen alkalmunk volt már kifejteni, mert hiszen a pénzügyi tárca bírálatát úgyszólván minden többi tárca is magában foglalja s a pénzügyi tárca vitele kihat főleg a gazdasági tárcákra, a kereskedelmire és különösképpen a földmívelésügyi ' tárcára. Éppen a földmívelésügyi tárca vitájánál volt már alkalmam rámutatni arra, hogy az a mostoha elbánás, azt mondhatnám, a megértésnek az a teljes hiánya, amelyet a pénzügyminisztérium az agrárérdekekkel, a vitális, elsőrendűen fontos és minden más érdeket megelőző agrárérdekekkel szemben tanúsít, ez a rövidlátás, ez az elzárkózás, ez a mostohaság imilyen katasztrofális következményekre vezetett a magyar falusi társadalom, az őstermelő rétegek, az agrárnépesség szempontjából. T. Ház! Tegnap a pénzügyi bizottságban a londoni világgazdasági konferenciával kapcsolatban voltam bátor rámutatni néhány nem is kívánságra, hanem — úgy érzem — természetes, önként adódó és elkerülhetetlen követelésre. A pénzügyminiszter úr figyelmét felhívtam arra, hogy más külföldi államoknak — például Braziliának — már sikerült azoknak a kamatoknak, amelyeket külföldi hiteleik után fizetni tartoznának, a pénzben való effektív fizetése terhétől és súlyától kötvényesítés segítségével átmenetileg szabadulniuk. (Ügy van! tJgy van! balfelől.) Ugyanakkor pedig nálunk, Magyarországon még mindig csupán egyáltalán ki nem elégítő Stillhalte-egyezmények szabályozzák ideig-óráig a belföldi 19 U. ülése 1933 június 7~én 3 szerdán. adósnak a hitelezőhöz való viszonyát. Az alatt a rövid idő alatt, amíg a hitelező például a zálogleveles kihelyezések után effektíye egyetlen fillér pénzhez hozzá nem jut, még kamat fejében som, a magyar államhatalom előttem teljesen ismeretlen bölcseség tanácsára a belföldi adóst, ha kell, akár meg is nyúzza, végrehajtja, árverezi és a transzferkassza javára olyan fizetésekre kényszeríti, amely fizetések sem az áraknak időközben történt borzalmas leromlásával, sem a kötvényárfolyamoknak a külföldi tőzsdéken időközben bekövetkezett letörésével arányban nem állanak. Pénzügyileg tehát indokolatlan, gazdaságilag pedig teljesíthetetlen ez a fizetés, mert — ismétlésekbe nem akarok bocsátkozná, ide már ismételten volt arkaímam itt kifejteni — a magyar gazdának jövedelme, ha ilyenről egyáltalán lehet beszélni, de mondjuk inkább: bruttó bevétele oly csekély, hogy abból adót fizetni {Ügy van! Ügy van! balfelől.) kamatot fizetni, gazdaságát folytatni és megélni teljes képtelenség. Itt nem is az agrárszempontok védelmét kérem a pénzügyminiszter úrtól, hanem azt. hogy legalább az államháztartás érdekeit védje meg és tegye lehetővé, hogy olyan fizetésektől, amelyeknek terhétől legalább átmenetileg szabadulni lehet, mentesíttessék a magyar társadalom, mert csupán ebben az esetben remélhető, hogy az államháztartás viteléhez szükséges adóbevételek tényleg befolyjanak. Nyíltan felvetem itt a kérdést: (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) ha a külföldi adósságok kamatainak kötvényesítése révén a belföldi adósok mentesíthetnének három vagy öt éven át a rendkívül terhes külföldi adósság-kamatok fizetésétől, nem jutna-e több az adóbevételekre? Nem volna-e akkor könnyebb behajtani az adót attól a gazdától, akinek ma válogatnia kell aközött, hogy melyik fizetési kötelezettségének tegyen eleget, mert valamennyinek eleget tenni nem képes? Nem volna-e sokkal észszerűbb, helyesebb és a rideg fiskális szempontok figyelembevételével is célravezetőbb, ha ezekre a külföldi adósságkamatfizetésekre ilyen kötvényesítés formájában 3—5 éves elhalasztás lehetősége adatnék meg? Nem hiszem, hogy a, külföldi hitelezőknek ez ellen komoly észrevételük lehetne. A külföldi hitelező ugyanis kötvény formájában kamat helyett^ reális, a tőzsdén elidegeníthető, tehát pénzzé tehető értéket kap, míg ma a transzferkasszába befizetett pengő rendkívül problematikus, ezidőszerint rendelkezésére nem álló és a jövőben is ki tudja, miféle elszámolások vagy pénzügyi tranzakciók tárgyát képező, tulajdonképpen csak jelképes jövedelem, amelynek üzleti hasznát a hitelező nem láthatja. Ezzel a megoldással szemben a pénzügyminiszter úr tegnap a pénzügyi bizottságban arra hivatkozott, hogy a. kamatoknak ilyeténképpen való kötvényesítése fokozná az eladósodást. Ez papirosbölcseség. Papiroson tényleg így van: fokozza az eladósodást. De í«'<t kérdezem: van-e olyan ember nem itt a belföldön, hanem akár a külföldi hitelezők között is, van-e és lehet-e olyan optimista, aki azt hiszi, hogy az itt kihelyezett 4000 millió pengő értékű külföldi pénz valaha is teljes egészében visszafizethető lesz? A kötvények tőzsdei értékelésében, amely 15—30% között értékeli ezeket a magyarországi kihelyezéseket, kifejezésre jut a válasz, amiből nyilvánvaló, hogy az a külföldi hitelező is számolt már azzal, hogy magyarországi kihelyezésének legjobb esetben kéthar-' mad részét le kell neki írnia.
