Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-210

Áz országgyűlés képviselőházának 210. szabni, hogy a magyar szent koronának mikor jöjjön el a méltó és hivatott viselője. Amikor rövidesen koronaőröket fogunk választani, áhitattal és hivő lélekkel fogjuk megejteni a választást, mert a magyar élet stabilitásának áldozunk ennél a választásnál. Mi .tudjuk azt, hogy a magyar szent korona fogalmában mi rejlik, milyen örökség, milyen erő és milyen reménység ez. Kár nevetni a mi szimbólumainkon, a mi még nem teljesült reményeinken. Mi tudatosan és igaz lélekkel a magyar élet teljessége felé törekszünk. Ezt a célt szolgálja a tárgyalás alatt lévő javaslat is. Azt mondotta Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam, hogy ezt a javaslatot lényegileg a többség ellen méltóztatott a kormánynak benyújtani, mert ha nem jól viseljük magunkat, (Ülain Ferenc: Házi ügyük kérem!) akkor ez az elnapolás bennünket fog sújtani. Nagyon köszönjük ezt az aggódását és ezt a szeretetteljes féltést. (Ulain Ferenc: Házi ügyük! — Kun Béla: Nem fogják akarni leszavazni a kormányt!) Ez azonban a mi belső ügyünk és végre, ha mi nem félünk, akkor ne méltóztassék nekünk félelmet szuggerálni. (Zaj.) Ha viszont olyan meleg bizalommal, olyan őszinte, megérdemelt tisztelettel és rajongással méltóztatott a kormányzó úr magas személyéről nyilatkozni, akkor már ez a körülmény maga is megnyugvást ad a tekintetben, hogy végre is a kormányzó úr nem fogja a végtelen elnapolás jogát minden korlát és szükség nélkül gyakorolni, hanem csak azokban az esetekben, amikor tényleg az adott helyzet kategorikus imperatívusza fogja megkövetelni. (Ulain Ferenc: Kemélhetőleg nem lesz olyan adott helyzet!) Másrészt azonban éppen ebből a tiszteletből és hódolatból kell folynia, hogy méltóztassék megadni a kormányzó úrnak azt a jogot, amelyet minden elődje élvezett és semmiféle ok sincs arra, hogy éppen az ő nagyrabecsült és hódolattal, rajongással körülvett személyével szemben ragaszkodjunk ahhoz a 30 napos elnapolási joghoz, amely, mint említeni bátorkodtam, az előző törvény hibája és hiányossága volt. (Kun Béla: Megadjuk!) Szó volt még úgynevezett rejtett diktatórikus törekvésekről is. Méltóztassék azonban megengedni, a diktatúra nem szorul kendőzésre, sem álruhára és ha a hatalom elszánja magát a diktatúrára, akkor nem nézi, hogy pallosa sterilizálva van-e, hogy vérmérgezést ne kapjon az az áldozat, hanem egyszerűen odasújt, (Derültség jobbfelől.) úgyhogy ebből a szempontból kár ezt a törvényjavaslatot olyan veszedelmesnek, olyan rejtelmesnek, olyan sejtelmesnek tartani. Ennek a törvényjavaslatnak nincs semmi rejtett célja; ez egyszerűen a múlt mulasztását akarja pótolni, megfelel az ősi alkotmánynak, megfelel az adott helyzet közjogi és ténybeli követelményeinek és mivel meggyőződésem, hogy a kormány ezzel csak az állam épületét akarja teljesen kiépíteni, a törvényjavaslatot őszinte meggyőződéssel fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosán üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Eassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Hulljuk! Elnök csenget.) Az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amint azt már a közjogi bizottságban is

# a magam és politikai barátaim nevében kifejtettem, elfogadom. Megvallom őszintén, hogy erre az ülése 1933 július 7-én, pénteken. 599 elfogadásra engem nem a javaslathoz fűzött indokolás és nem a javaslat tárgyalása során elhangzott támogató beszédek vezetnek. (Halljuk! Halljuk! Zaj a jobboldalon.) Sem az indokolás, sem azok a beszédek, amelyek a javaslat mellett elhangzottak, nem tudtak előttem felhozni olyan objektív indokokat, amelyek engem arra a meggyőződésre vezettek volna, hogy erre a javaslatra szükség van és éppen most van szükség rá. Kerestem az indokolásban. Ami az indokolásban felhozatott, hogy a kormányzat kerülhet olyan helyzetbe, amikor a parlament együttnemléte az ország érdeke, előttem nem lehetett olyan döntő, hogy ezt a javaslatot elfogadjam. Nagymértékben hiányoltam ezt, mert meggyőződésem az, hogy ha a kormány elszánja magát ilyen kényes természetű javaslatnak^ a törvényhozás elé terjesztésére, akkor aktuális indokokkal kell alátámasztania. Előttem szólott . tisztelt képviselőtársam, a végén reasszummálva az indokait azt mondotta, hogy a javaslatot el kell fogadni, mert hiszen abban semmi ártalmas dolog nincsen, a javaslatot el kell fogadni, mert az megfelel az ősi alkotmány szellemének, egy hiányt pótol és el kell fogadni azért, mert az államfő személye iránt hódolattal és tisztelettel viseltetünk. En nagymértékben osztozom azoknak a felfogásában, akik a kérdésnek ezt a szubjektív vonatkozását kikapcsolandónak tartják ennél a kérdésnél. Mindig tiszteletlenség az államfő személyét bármilyen vonatkozásban is a parlamenti vita tárgyává tenni, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) mert a dicséret kritikát vonhat maga után és azért bölcs intézkedése az alkotmányos törvényeknek, az alkotmányos berendezéseknek, hogy az államfő személyét kikapcsolják a vitából. En, megvallom, nem is tudnók erre a térre menni; nem azért, mintha az én lelkemben is nem volna tisztelet és történelmi érdemek iránti elismerés, de bevallom őszintén tehetségtelenségemet, hogy hatalmon levő emberek felé nyilvánítsam az elismerést. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem szeretem, ha a hatalom felé tömjéneznek, mert önkéntelenül feltámad az emberben az az érzés, hogy a tömjén füstje nemcsak megtiszteltetési célt szolgál, hanem sokszor elpalástolja az érdekeket és ambíciókat is. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ha tehát eltekintek a loyalitás momentumától, marad az az argumentum,, amelyet Illés József mélyen t. barátom is kifejtett itt, hogy a Háznak az alkotmány szerint joga van ilyeii rendelkezést tenni, és hogy erre jogtörténeti precedensek is vannak. E felett nem kell vitatkozni. Nem hiszem, hogy akad komoly jogász, aki kétségbevonná a törvényhozásnak azt az alkotmányos jogát, hogy az állami közhatalomban, a királynak, a királyt helyettesítő kormányzónak, vagy ha úgy tetszik, kormányzónak^ és törvényhozásnak egymásközötti működését joga van az alkotmányos faktoroknak korlátozni és szabályozni. Ez természetes, ez olyan kérdés, amely felett vitának sem lehet helye. Hogy jogtörténeti precedensek is voltak rá, azt mindannyian tudjuk. Ebből semmi különleges, semmi fontos argumentum nem keletkezik, mert hiszen,, hogy precedensek voltak, az lehet egy jogtörténeti értekezés, egy elmefutatás tárgya, de nem ok arra, hogy az adott viszonyok között hogyan szabályozzuk az ál-