Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-193
50 Az országgyűlés képviselőházának nosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. _ Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni. • Patacsi Dénes iegyző (olvassa az 1—3. címeket, olvassa továbbá a költségvetés L, II., III., VII. és VIII. fejezeteit, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad.) r Elnök: Ezzel a Ház a miniszterelnökségi tárca költségvetését és vele kapcsolatban a költségvetés L, II., III., VII. ós VIII. fejezeteit részleteiben is letárgyalta. Következik a pénzügyi tárca költségvetésének r esi vele kapcsolatban a költségvetés IV., V. es VI. fejezeteinek, továbbá az állami üzemek költségvetése XXIV. és XXV. fejezeteinek, valamint XXVI. fejezete 7. és 8. címeinek tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. A Temesváry Imre előadó: T. Képviselőház! A költségvetés tárgyalása során elhangzott felszólalások felölelték mindazokat a kérdéseket es kívánalmakat, amelyeket úgy kulturális, mint szociális, de talán legfőképpen közgazdasági életünk megjavítása érdekében megvalósítani óhajtunk. A szónokok teljes megértéssel voltak a kormány azon szilárd elhatározása iránt, hogy mai szűkös anyagi helyzetünkre való tekintettel, a költségvetés keretei csak addig a határig terjedjenek, ameddig egyfelől a polgárság szűkös anyagi helyzeteinek határat túl nem lépik, másfelől pedig hogy a kormánynak a költségvetés egyensúlyba hozatalara irányuló törekvése meg ne inogjon. De általában a napi politikától mentes, iarazán magas nívón mozgó felszólalások kellő tárgyilagossággal rámutattak mindazokra az okokra, (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) amelyek a világszerte érezhető gazdasági nyomorúságot előidézték és meg is jelölték azokat az utakat, amelyeken haladva, még mindig megtalálhatjuk a kibontakozás útját. Es csodálatos, hogy ugyanezeket az okokat és remédiumokat hangoztatják azokon a konferenciákon és kongresszusokon is, amelyeken a világ összes nemzeteinek képviselői megjelennek és keresik a kiegyenlítődés lehetőségeit, azt a kiegyenlítődést, amely megszabadítaná a világ népességét ettől a szörnyű és borzalmas lidércnyomástól. Es mégis mit látunk? Azt látjuk, hogy éppen azok a hatalmas nemzetek, amelyek minden politikai előrelátás nélkül előidézői voltak ennek a szörnyű világkatasztrófának és amely hatalmas nemzeteknek állana egyedül még módjukban, (hogy visszavezessék a felbomlott világgazdasági rendet helyes medrébe, megelégszenek a szomorú tények konstatálásával, de a kölcsönös megértés és kiegyenlítődés helyett fokozottabb mértékben rendelik alá a gazdasági észszerűséget a gyűlölködő politikai céloknak. T. Képviselőház! Az elzárkózás és az autarkia fokozódása, a leszerelési konferencia végnélküli vajúdása, mind olyan momentum, amely arra enged következtetni, hogy a gyengébb nemzetek jajkiáltásának addig egyáltalában nem lesz és talán nem is lehet foganatja, amíg a hatalmas nemzeteknél is állandóan f fokozódó elégületlenség rá nem fogja kényszeríteni őket a nemzetek közötti igazi szolidaritás és az évszázadokon át kialakult egészséges politikai és gazdasági rendszer visszaállítására. Látjuk, hogy a hatalmas anyagi erővel rendelkező államok, mint például Anglia, vagy az Egyesült Államok különböző kísérletekkel, minden gazdasági törvényszerűséggel ellenkező mód98. ülése 1933 június 6-án, kedden. szerekkel igyekeznek megakadályozni gazdasági és pénzügyi ^ életük válságának elmélyülését, további elfajulását. Ezek a kísérletek bizonyos irányban és talán bizonyos méretekben ideigóráig javulást is idéznek elő, de a végleges rendezésre annál kevésbbé lehetnek alkalmasak, mert a világgazdaság organikus bajai egymással összefüggő szerves Összekapcsolódás és egészséges nemzetközi munkamegosztás nélkül — szerény nézetem szerint — nem orvosolhatók. Lehet, hogy ezek az elgondolások és intézkedések, mint például a devalváció, a hatalmas aranytömegekkel rendelkező államoknál talán minden veszély nélküliek és az is lehet, hogy ezek a módszerek talán bizonyos fokú időleges gazdasági javulást is idézhetnek elő, igen nagy kérdés azonban, hogy ezeknek a módszereknek a mi nyomorúságos, szűkös anyagi helyzetünkbe való beillesztése nem zúdítaná-e ránk a többé már egyáltalán nem reparálható teljes gazdasági összeomlást. (Malasits Géza: A belső fogyasztóképességet mindenesetre erősen csökkentené az infláció!) Igenis, csökkentené, — erre voltam bátor hivatkozni, mert a devalváció következménye az infláció volna. Szerény nézetem szerint ezek a meggondolások azok, amelyek visszatartják a pénzügyi ^kormányzatot minden olyan kétes értékű intézkedéstől, amely intézkedések kezdeményezése talán még nem időszerű és amelyeknek kimenetele esetleg sokkal nagyobb bajokat idézhetne elő, mint amilyen kétes értékű reménységekkel vagyunk velük szemben eltelve. A mai viszonyok mellett tehát helyesnek és egyedül járható útnak kell elismernünk pénzügyi politikánknak azt az irányelvét, amely minden körülmények között igyekszik körülbástyázni a pengő belső értékállandóságán keresztül annak belső vásárlóerejét. A pénzügyi tárca előttünk fekvő költségvetése is, amely magában foglalja az egész.állami élet mozgatásához szükséges összes anyagi erőket, azt bizonyítja, hogy a kormány kerül minden olyan kísérletezést, amelynek kimenetele a bizonytalanság látszatát rejti magában és az állam kiadásait valamint az ezen kiadások fedezetét képező közszolgáltatási bevételeket a gazdasági élet várható hullámzásának gondos mérlegelésével a pengő vásárlóerejének biztonságához méretezte. A gazdasági viszonyok állandó romlása szükségesség tette, hogy a pénzügyi tárca költségvetését a pénzügyi kormány úgy méretezze, hogy az állampolgárok teherviselőképességét felül ne múlják. A bevételi változások úgyszólván a közszolgáltatások terén, tehát kizárólag a pénzügyi tárcánál jelentkeznek, de a kiadások csökkentése tekintetében is a pénzügyi tárca járt elől az összes kormányzati ágak között, amenynyiben a kiadások csökkenése úgy abszolút összegben, mint pedig százalékokban az összes közigazgatási költségvetések közt a pénzügyi •tárcánál a lehető legnagyobb. A pénzügyi tárca 1932/1933. évi kiadási előirányzata ugyanis még 105'6 millió pengő volt, ezzel szemben az 1933/34. évi előirányzat már csak 90*2 millió pengő, A csökkenés tehát itt 15'4 millió pengő. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy egész állami költségvetésünk közigazgatási részében 41 "3 millió pengő csökkenést látunk az elmúlt esztendővel szemben, akkor megállapíthatjuk, hogy maga a pénzügyi tárca 37'3%-ot abszorbeál ebből. A 15*4 millió pengőnyi csökkenésből kétmillió pengő esik a személyzeti kiadások csök-