Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-210

Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1933 július 7-én, pénteken. 597 közjogi kérdésekkel foglalkozni. (Ügy van! jobbfelől.) Amikor közjogi kérdésekkel foglalkozunk, akkor mindig az örök magyar élet van előttünk; mindig előttünk van Nagy-Magyarország tradíciója és Trianon börtönében is a magyar feltámadásnak kiolthatatlan reménye. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ugyanez a helyzet a jelen törvényjavaslattal szemben is, amellyel kapcsolatban nem szükséges részletesebben bizonyítanom, hogy a kormányzói állás és a kormányzói hatalmi jogkör nem új és nem ismeretlen valami a magyar történelem során. Már II. Géza és IV. László kiskorúsága idején kormányzó vezette az államügyeket. II. Endrének 1216-ban és Zsigmond királynak 1414-től 1418-ig az országból való távolléte alatt szintén kormányzó vezette az ország ügyeit. (Rassay Károly: Kormányzók; kettő is volt.) Volt kettő is, rátérek erre is. Voltak kormányzó-tanácsosok is. (Rassay Károly: Ez más!) Ugyancsak kormányzót választott a nemzet 1446-ban, amikor a várnai csata után — amint már az imént szó volt róla — bizonytalanná vált, vájjon a király nem tűnt-e el, nem halt-e meg a csatában. Továbbá 1707-ben és 1849-ben — erre még élénken emlékezünk — szintén kormányzót választott a nemzet a főhatalom ideiglenes gyakorlására. Azután — helyesen méltóztatott megemlíteni — voltak kormányzótanácsok is, amikor testületileg, kollektíve gyakorolták az országos főhatalmat. Nevezetesen 1401-ben, amikor a rendek Zsigmondot megfosztották trónjától, akkor a nádor, az esztergomi érsek és az országbíró elnöklete alatt az ország nagy zászlósurai kezelték közösen a legfőbb állami hatalmat. Majd 1445-től 1446-ig, I. Ulászló eltűnése idején, a nádor elnöklete alatt ugyancsak az ország nagy zászlósai vitték az ország főhatalmát. Farkas Tibor igen t. képviselőtársam nagyon értékes beszédében egyebek között azt mondotta tegnap, hogy a régi kormányzói állasokra nem lehet hivatkozni, mert — úgymond —, Hunyadi a király névében járt el. Már bátor voltam erről az imént is nyilatkozni. Egyelőre azt válaszolom, hogy igenis lehet, szükséges, sőt nélkülözhetetlen a régi jogra és a régi állapotokra hivatkozni közjogi kérdésekben, mert ez adja meg a jogfolytonosság láncolatát, és ez bizonyítja, hogy a legrégibb időktől a mai napig hitelesen, törvényesen, és helyesen igyekszünk a múltból fakadó szerves jogot megtartani, és a jelenbe átültetni. A múltra való hivatkozás bizonyítja tehát egyúgyattal azt is, hogy a kormány mostani janem valami új közjogi helyezetet akar rendezni, hanem a régi közjogi helyzetet, amelyet az 1920:1. te. — megengedem, az akkori viszonyok nyomása alatt —, nem helyesen és nem teljesen rendezett, most a múltnak, a tradíciónak és az adott viszonyoknak megfe. lelően helyesen akarja rendezni. Ami pedig azt illeti, hogy Hunyadi János a király nevében gyakorolta volt a főhatalmat, erre nézve azt mondom, hogy ő a nemzet nevében gyakorolta a főhatalmat, éppúgy, mint az előbb említett kormányzói tanácsok hivatalos irataikban —, méltóztassék ezeket is megtekinteni —, mindig azt mondották,, hogy a magyar közönség nevében, tehát a nemzet nevében gyakorolják a főhatalmat. A kormányzótanácsok — pedig ott elég jogtudó előkelő vezető úr volt, mint -a nádor, az esztergomi érsek, az országbíró és az ország zászlósai, akik tudtak disztingválni —, hivatalosan és hitelesen mindig azt mondották: a magyar közönség nevében, aminthogy természetes is, hogy nem létező király nevében lehetetlen az állami főhatalmat gyakorolni. Közjogi kérdésekben, amint tegnap tudós képviselőtársam, Illés képviselő úr nagyon bölcsen mondotta, csak nagyon szabatosan szabad és kell nyilatkozni, mert itt minden szónak elvi jelentősége, deklaratív, sőt konstitutív értelme lehet, aminek igen súlyos következményei lehetnek. Tegnap méltóztatott említeni azt, hogy megtörtént, hogy nádor létében is választottak kormányzót. (Rassay Károly: Illetőleg kormányzó létében választottak nádort!) Bocsánatot kérek, Illés professzor úr úgy mondotta — és az ő szavainak ő a hivatott interpretátora —, (Derültség jobbfelől.), hogy nádor létében választottak kormányzót, . ami össze is fér és mutatja azt a párhuzamosságot, amely a jogok terén fennáll, mert a jogban is úgy van,, mint a geometriában, hogy a párhuzamos vonalak egymásmellett haladnak, de egymást sohasem metszik- A nádornak egészen más hatásköre, állása volt, mint a kormányzónak, a nádor igenis a király nevében és a király jogának forrásából gyakorolta funkcióit, míg ellenben a kormányzó a nemzet bizalma folytán vezeti ideiglenesen a legfőbb állami hatalmat. Wolff Károly igen t. képviselőtársam tegnapi beszédében nagyon helyesen mutatott rá hogy az 1446. évi VI. te. már megállapította, hogy a kormányzót ugyanaz a hatalmi ; jogkör illeti meg, mint a királyt. Azt is böl; csen és a történeti valóságnak megfelelően emI lítette meg, hogy ezeket a dekrétumokat a Cor; pus Iurisba inkorporálták, az 1446 : VI. törvériyI cikkben. Azonban az 1446. évi I., VII., VIII. és I IX. dekrétumokat szintén törvényekként inkorj porálták, amiből később kifejlődött az a tan. amelyet a múltkor a 33-as bizottsági javaslatról szólva Zsöigöd-Grosíschmid Benő idézetéből mondottam el, hogy tudniillik a ius decretale j teljesen részesévé lett a magyar törvénytárnak I és ezek a dekretárius jogok, amelyeket az emj lített törvény megállapított, azóta is mindig j változatlanul, teljesen és épen megmaradtak a I magyar törvénytár kebelében. Az is tény, hogy a kormányzói hatalmi kört mindig bizonyos korlátozásoknak vetették alá, épp úgy mint az 1920:1. te, tehát az 1920. évi törvény ebből a szempontból is megfelel a múlt tradícióinak. Viszont azt jelenti a megszorítások felsorolása, hogy, ha és amennyiben bizonyos korlátozásokról nem szól a törvény, úgy és annyiban a kormányzó teljes királyi hatalmat gyakorol az ideiglenesség jellegével. Kétségtelenül hibája és hiányossága volt az 1920. évi I. tc.-nek, hogy ugyanakkor, amikor meg. adta a kormányzó úrnak a házfeloszlatási és j az ülésszakberekesztési jogot, akkor a kisebb és kevesebb jogot, az elnapolás jogát nem adta meg. Sokszor szó volt itt tegnap is, ma is arról, hogy az 1848. évi TV. és az 1867. évi X. te. a királynak korlátlanul megadták az elnapolási jogot, tisztán azzal az időbeli korlátozással: annyi idő maradjon, hogy a költségvetést és a zárszámadást le lehessen tárgyalni. Azt mondotta Farkas Tibor igen t. képviselőtársam eszel kapcsolatban, — bocsánatot kérek, hogy névbecsülésből sűrűbben foglalkozom tegnapi I beszédével — hogy a német császár csak egy hó1 napra napolhatta el a német parlamentet. Ez