Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-210

596 Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1933 július 7-én, pénteken. Az lehetetlen dolog. (Zsitvay Tibor előadó: Ott van Szilágyi Mihály esete!) Amint később leszek bátor rámutatni, ez a felfogás nem állhat meg- (Zaj.) Végül ami a főkegyúri jog későbbi külön törvényben való szabályozását illeti, ebben még többet méltóztatik kérni, mint amennyi a jelen törvényjavaslatban foglaltatik. (Őrgróf Pallavicini György: Hogyne! Természetes!) Ebből* az következik, hogy a javaslatot Önmagában jónak méltóztatott találni és egyetlen hiányossága, hogy kevésnek méltóztatik találni. (Őrgróf Pallavicini György: Abban a pillanatban, amint királyi helytartóról van szó, megszavazom.) Mi nem kérünk többet, hanem csupán azt, amennyit a javaslat körülír, és ennek elfogadását tartjuk helyesnek és indokoltnak. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre t. képviselőtársam felszólalásában azt a történelmi tényt állapította meg, hogy az' 1848 :IV. te, és az 1867:X. tc> a király és a nemzet között létrejött kompromisszum eredménye és nem vitatható az a megállapítása^ hogy a nemzet más körülmények között talán kevesebbet adott volna, mint amennyit ezek a törvénycikkek megállapítottak. Ha azonban ez áll, amint megengedem, hogy áll, akkor az következnék belőle, hogy ma a kormányzó úrnak, aki nem olyan viszonyok között viszi az ország főhatalmát, mint 1848-ban, vagy 1867-ben a Habsburg-uralkodó, több bizalommal és több nyugalommal, ha nem többet, de legalább annyit egészen jó lélekkel lehet megadni, (Elénk helyeslés a jobbés baloldalon.), mint amennyit abban az időben a nemzet megadott a Habsburg-dinasztiából való királynak. Nem hagyhatom megemlítés nélkül azt a megállapítást sem, hogy a nemzet soha olyan kicsinynek nem mutatkozott, mint most, hogy a magyar középosztály letette a vizsgát: gerinctelen volt. En pedig azt állítom, hogy a magánembert is, a nemzetet is, a balsorsban, a nyomorúságban lehet megismerni, és értékelni, és éppen azt vitatom, hogy soha a történelem folyamán ez a nemzet nem bizonyította be annyira nagykorúságát, nagyratermettségét, nagylelkűségét, emelkedett szellemét, és életrevalóságát (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a, baloldalon.), amit az átmeneti rossz idők nem tudtak letörni., mint most és híven hagyományaihoz, öröklött lelkületéhez: megmaradt magyarnak, igaznak, emberinek, és rongyokban ugyan, szegénységben vagy éhezve is, de megőrizte azokat az erkölcsi örökségeket, amelyeket az ősök sértetlenül haervtak az utódokra. (Elénk helyeslés és taps^ jobbfelől és a, középen. — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Száz év előtt a nemesi középosztály minden tekintetben sokkal különb volt, mint a mai időkben!) Gál Jenő igen t. képviselőtársam határozati javaslatát első hallásra nem tudtam téliesen megérteni; én iigy értettem, hogy a királyi szuverenitás kérdését óhajtja előkészíteni. Ha tévedtem, méltóztassék kijavítani, de első hallásra nem tudtam máskép érteni. Az a tiszteletteljes meggyőződésem, hogy a királyi szuverenitást nem kell és nem lehet körülírni. A királyi szuverenitás lényege — magvar királyról lévén szó — nem lehet más, minthogy amikor újból magyar király lép a magyar trónra, ugyanazok a jogai és kötelességei legyenek, mint dicső elődeinek az évszázadok során. Ezeket mi előírni nem tudjuk; ha előírnók, akkor a szuverenitást megcsorbítanók és ellentmondanának a törvénynek. (Gál Jenő: Szóval ugyanazt az esküt tegye le, mint az Ausztriával való közös uralkodás idejébenl) Hogy milyen esküt tegyen le a király, azt majd később fogják megállapítani, erre nézve törvényjavaslatot, vagy indítványt nem lehet beadni, mert furcsa volna, ha a királykérdésben az eskü megvolna és minden elő volna készítve, éppen csak az hiányoznék, hogy király legyen, aki az esküt letegye. Áttérve a javaslat érdemére és megemlítve, hogy más felszólaló képviselő urak nyilatkozataira előadásom során leszek bátor kitérni, elvként vagyok bátor kiemelni, hogy amikor közjogi természetű kérdésekről van szó, akkor mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy a javaslat megfelel-e a magyar közjog szellemének, beilleszthető-e abba a rendbe és rendszerbe, amelyet ősi törvényeink és törvényerejű szokásaink hosszú évszázadokon keresztül hihetetlen áldozatokkal, végtelen önfeláldozással, egészen a mártíromságig terjedő szenvedésekkel megteremtettek és vérük hullatása árán is megtartottak. A közjogi kérdések mindig bizonyos emelkedett szempontot tételeznek fel. Itt nem napi kérdésekről van szó, nem a konjunktúra változatairól, nem a magánélet piaci harcairól, hanem azokról az erkölcsi javakról, amelyek felette és előtte állanak mindennek és mindenkinek, amik a nemzet erkölcsi vagyonállományát jelentik. Már a római jogban Ulpiánus azt mondotta: Jus publicum est, quod ad statum rei Eomanae spectat, tehát a közjog már a rómaiaknál is Róma egyetemes érdekét, a népek felett álló univerzális jogot és a legmagasabb érdeket jelentette. A magyar közjogban pedig a közjogi szellem betöltötte a magyar nemzet egész valóját, a közjogi gondolkodás, miként az előadó úr tegnap gyönyörű beszédében kifejtette, valósággal domináns eszméje és eszménye volt a magyar közönségnek, mert a történelem arra tanította a magyar nemzetet, hogy anyagi javakban károsodhatik, a változó sors szeszélyei máról holnapra rosszabb vagy jobb helyzetbe hozhatják, de mint a hajónak az iránytű, kell, hogy változatlanul egy irányba mutasson a, közjog szelleme a magyarság irányában, a magyar élet irányában, a magyar múltból kisarjadzó magyar jövendő felé, mert a magyar történelem egy egységet alkot, elválaszthatatlan, összefüggő, a sors által összekalapált egysésret és olyan, mint bolognai üvegcserép, amely kiáll ütéseket, de ha megkarcoljuk, akkor összeomlik és porrá lesz. A történelem tanúsítja, hogy ez a nemzet mindig csak aztt fogadta el és tette magáévá, ami a magyar közjog hagyományaival és szellemével megegyezett. II. József uralkodásának története csak egy kiragadott példa a sok közül, amellyel bizonyíthatjuk, hogy a magyar nemzet visszautasított minden olyan kísérletet, amely akár szándékosan akarta a törvényes helyzetet felborítani, akár mulasztások által akarta az élő törvényt figyelmen ^kívül hagyni. Közjogi" kérdésekkel áhítattal és ihlettel szabad csak foglalkozni, úgy, amint azt tegnap Wolff Károly igen tisztelt képviselőtársam klasszikus beszédében olyan igazsággal és olyan helyesen állította elénk. Az alkotmánynak ezek a kérdései olyanok, mint a bibliai csipkebokor; ezekhez csak ihletett lélekkel szabad közelednünk és a párttekintetek elválasztó, külön vagy önös érdekeit le kell szaggatni, mert csakis ilyen^ tiszta lélekkel, az egyetemes magyar sors iránt való szerelmes, önfeláldozó, igaz érdeklődéssel és együttérzéssel tudunk helyesen és teljesen magyar