Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-210
594 Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1933 július 7-én, pénteken. hogy minél inkább,, minél hosszabb időre el lehessen altatni a parlamentet (Ügy van! Ügy van! balfelől.), és a parlament szétküldésével magát a parlamentarizmust is és vele a nemzet lelkiismeretét. Ne felejtsük él, hogy amikor azzal érvel a kormány, hogy csak olyan mértékig egészíti ki ezeket a kormányzói jogokat, amely a magyar alkotmány szellemének és az errvonatkozó tételes törvényeknek megfelel, valójában nem helyesen ítéli meg a dolgot, mert a magyar parlamentarizmuson olyan súlyos csorbák estek — mint részben már említettem is, — ezek alatt az esztendők alatt, hogy a kormányzati jogoknak ez a kitérjesztése — mert hiszen végeredményben a gyakorlatban az államfői jogok kiterjesztése mint a kormány jogainak kiterjesztése jelentkezik —, olyan megszaporítását jelenti a kormány jogainak, amellyel szembe kell szállnunk. Ne felejtsük el, hogy a régi országgyűlésben nem volt klotűr, ott nem volt harminc napban megszabva az országgyűlés költségvetési vitája, nem is szólva a zárszámadások vitájának korlátozásáról. A régi országgyűlésen akár félévig is eltarthatott ez a vita, most mása a házszabály csorbította mes" rendkívül súlyosan a parlament permanenciáját és ezzel együtt a nemzet jogait' Mi szükség van ilyen körülmények között arra, hogy a kormány széjjelküldhesse a parlamentet, ha éppen akarja, akár tizenegy hónapra is a tizenkét hónap közüli Méltóztassék nekünk megmondani — hiszen velünk lehet beszélni komoly érveléssel —, miért van erre szükség? Magyarország va] amikor nem csonka ország volt, hanem birodalom, s a magyar kormányok között voltak olyan nagy kormányok, mint ez a kormány. (Mozgás a baloldalon.) Azok el tudták intézni az ország dolgait a törvényhozás szinte állandó működése mellett és szépen, okosan meg 1 tudták találni az időt és az alkalmat a kormányzati ténykedésekre is. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Hiszen végre beszélgetünk erről a folyosókon és a parlamenten kívül, nem titok az, hogy tulajdonképpen azért volt szükség alkormányzó úr jogainak ilyen kiszélesbbítesere és azért kellett ezt a kormányzó úr neve mögött, tekintélye és népszerűsége mögött idehozni, mert a kormánynak kényelmetlen az, hogy súlyos, nagy fontosságú kérdések tárgyalására az országgyűlés együtt legyen és akkor is összehívhassa magát, ha önmagát elnapolja, mint ahogyan idáig megtörtént. Előfordulhat például egy másik berlini út, amely ellen nekünk tiltakoznunk keU és a kormánynak ez kényelmetlen. A kormány most szétküldi az országgyűlést, sajtószabadság igazán nincs, hol hallassuk tehát a mi lelkiismeretünk szavát? Ki ad nekünk módot arra, hogy tiltakozzunk a kormány helytelen politikája ellen, ha félesztendőkön keresztül nem adják meg a módot arra, hogy az országgyűlés együtt legyen és tanácskozzék az ország, a nemzet és egyúttal a mai Középeurópa legnagyobb problémáiról 1 ? (Ügy van! Ügy van! a, baloldalon. — Mojzes János: Mi lesz a jus murmurandival'?) A magyar parlamentarizmusnak amúgy is megvannak a maga alapvető, súlyos, nagy betegségei. Szerény megítélésem szerint már ott kezdődik a magyar parlamentarizmus nagy betegsége, hogy csodálatosképpen nem az ősi magyar rendi alkotmányból fejlesztettük ki a modern parlamentarizmust, nem tudtuk úgy megfogalmazni ezt a modern, általános európai, mondjuk angol származású parlamentarizmust, hogy kellő összhangban legyen az ősi magyar alkotmánnyal. Itt egy nagy törés történt és itt a mi őseink, a legkiválóbb államférfiak is, óriási hibát követtek el. Mert már ebben a korszakban, 1848-ban nem élt a magyar nemzetben az a belső öntudat, hogy önbagától, a maga erejéből is meg tudja csinálni az európai viszonyoknak megfelelő új intézményeket. De t. Ház, ezen a bajon még lehetett volna segíteni. Ehhez az alapvető bajhoz azonban hozzájárult a magyar parlamentarizmusnak az a betegsége, amely 1867-től kezdve folyton fokozódik, hogy tudniillik egy álparlamentarizmussá alakult át, tehát nemcsak, hogy nem volt magyar színezetű ez a parlamentarizmus, hanem később, mondjuk, az intézmények mögött egy olyan szellem fejlődött ki, amely még ezt a hibásan megkonstruált magyar parlamentarizmust is tovább rontotta és pedig az álparlamentarizmus irányában. Nem akarok most kitérni azokra a súlyos bajokra, amelyek 1867 óta ebben a kérdésben adódtak, hanem a magyar parlamentarizmus bajainak vizsgálatánál a Bethlen István rezsimjére teszem a pontot, amely már az 1867-es korszakban is álparlamentarizmussá vált magyar parlamentarizmust még tovább fejlesztette, ennek az álság-nak az irányában még tovább rontotta. Nem adta meg a titkos választójogot, amely pedig minden igazi európai parlamentarizmusnak alapvető intézménye. A kortesszellemet is továbbfejlesztette egészen lehetetlen méretekig. A költségvetési és a zárszámadási jogot jóformán elkonfiskálták, vagy legalább is nem engedték érvényesíteni úgy, ahogyan az alkotmány betűi és szelleme értelmében és a nemzet érdekében szükséges lett volna. Behozták a klotürt a Képviselőházba ezekkel a házszabályokkal, megtaposták a gyülekezési szabadságjogot, még a vacsorajogot is megszüntették az utóbbi időben. (Derültség.) Hogy még egyszer említést tegyek a 33-as bizottságról, megjegyzem, hogy egy olyan parlament, amely tudatában van a maga jogainak, a maga feladatának, azt sohasem szavazta volna meg. Még egyszer megemlítem a légsúly osabib aggodalmamat abban m irányban is, hogy itt a Németországból, ai nemzeti szocializmus felől áradó egypártrendszer gondolata kezd kísérteni. A kormány úgy rendezkedik be az országiban mindenfelé, hogy elhagyta a «párt» szót s azt mondja, hogy «nemzeti egység* és nem mondja, hogy nemzeti egyséig pártja. Ezzel^ tulajdonképpen már a nemzeti egységet beépíttette ebbe a pártgondolatba, amelynél még elhibázottabb és a magyar nemzet történelmével, a magyar alkotmány szellemével ellentétesebb elgondolást nem próbált megvalósítani egyetlen kormány sem, merem mondani, ezer esztendő alatt Magyarországon. (Gr. Sigray Antal: Ez így van!) A miniszterelnök úr valamelyik gazdasági szervezetnek gyűlésén azt mondta, hogy ő meg akarja valósítani az érdekképviseleti hálózatot. Ezt én is helyeslem, mert hiszen az'érdekképviseleti gondolat olyan kovásza ma az egész európai közéletnek, hogy azt kidobni nem lehet az életből. Helyes, valósítsa meg az igazi komoly érdekképviseletet alulról, mint a'hogy ezt pél-