Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-210

590 Az országgyűlés képviselőházának 210. ülése 1933 július 7-én, pénteken. Hát vájjon lehet-e ezek után kétely, lehet-e valakinek kétsége, hogy amíg ezt az utat be kell futnia a nemzetnek még sokáig, amíg .kiérlelődik a maga higgadtságában, a maga egyöntetű felismerésében az a köztudat, amelyben egyhangú lelkesedéssel állhat a kibontakozás problémájának megoldása elé, lehet-e, szabad-e most nyugtalanítani olyan kérdésekkel, amelyek személyi vonatkozásokat kevernek bele a problémába bármilyen messzemenően, vagy bármiképpen itt ebben a teremben? Nem lehet és nem szabad. T. Képviselőház! Ismerem a mélyen t. miniszterelnök úrnak azt a felfogását, hogy a multat nem kell hánytorgatni a jövő érdekében; én ezt aláírom, én nem akarok szemrehányásokat tenni és nem a kedélyeket akarom nyugtalanítani, amikor állítom azt, amit mondok, de kétségtelen, hogy hosszú-hosszú esztendők alatt a megelőző kormányok elmulasztották^ előkészíteni azt a kérdést, amely a magyar királyság alkotmányos problémáját megoldja. Mert azt csak nem lehet tagadni, hogy ezek más nemzetközi viszonyok, más belső viszonyok, más gazdasági és politikai viszonyok, csak egy nem más: a nemzet öszetételének, a nemzet azon erejének 'hangja, amely nemcsak itt benn a^ trianoni Magyarországon, hanem ott kün is ébren kell, hogy tartson minden magyarokat és ide vonzzon és amikor arról lesz szó, hogy mi legyen a végleges megoldás, akkor én itt szeretném tudni mindazokat, akiket erőhatalom tart távol, hogy ennek a kérdésnek megoldása egy szeretetteljes igazi egységben mutatkozzék meg. Ha ezt a mélyen t. miniszterelnök úr eléri, ha a mélyen t. miniszterelnök úr ide tudná vezetni a nemzetet, aikkor a nemzeti egység és az egybeforradás gondolata ebben a nagy integritási problémában okossággal, lendülettel, körültekintéssel, lelkesedéssel és óvatossággal a megoldás felé juthat, azt azonban, hogy addig eltöltsük az időt azzal, hogy szemrehányásokat teszünk ide, szemrehányásokat teszünk oda s apró politikai velleitásokat keverünk bele a nemzet örökéletűségébe vetett hitbe, én elhibázottnak tartóin, mert nem lehet igaz híve a szent korona életének az, aki múló szenvedélyeket és ezek viharait dobja bele a nemzeti örökéletűség garanciális elemeibe. Hiszen éppen ebben mutatkozik meg, éppen ebben rejlik felsőbb erő, amelyet mi az egész világon egyedül, az egész világon külÖnszerűen- egy magasztosságba emelve, egy szimbólumba felemelve, nemzeti és emberi gyarlóságoktól megtisztítva abba a fenségbe helyezünk, amely menedékvárunk nekünk minden támadással szemben. Ez az, ami a szent korona elméletének épségben tartásával^ a szent korona tanának fejlesztésével a con-' suetudot és az írott jogot egybeforrasztja, nem azért, mert — amint azt mélyen t. Illés képviselőtársunk tegnap kifejtette, akinek fejtegetéseit egyébként nagy tiszteletben tartom — az jogtörténeti emlék, mert az nem forrás, mint ahogy az empirikus tanulás és tanítás ezeket a kérdéseket felfogja, hanem az, hogy hogyan állunk nemzetközi vonatkozásban és benső jogi konstrukció tekintetében a végleges kibontakozás kérdésében. Es annyira fanatikus híve vagyok ennek a gondolatnak, amely a szent korona tanában és elméletében a magyar nemzeti erőt perszonifikálja, hogy mindent, ami ettől eltávolodik, mindent, ami ezen csorba ejt hibáztatok. Amikor pedig olvasom az előadó úr nagyszerű közjogi fejtegetéseit, akkor visszagondolok arra, hogy az az előadói beszéd némikép ellenétben áll egy törvénnyel, amelyet a mélyen tisztelt előadó úr mint igazságügyminiszter képviselt. Amikor én azt mondom, hogy a nemzeti szuverenitás foglalata a szent korona és annak hordozója és viselője, a Caput a szent koronától ráruházott jogán gyakorolja azokat a szuverén jogokat, amelyeket a nemzet másik szuverén tényezőjével, az országgyűlésével együttt ad, akkor azt kérdezem: miért kellett a szent koronát a végrehajtó hatalom egyik forrásává degradálni? Ezt kérdezem éppen a mélyen tisztelt előadó úrtól, akinek jogászi fejtegetéseit igen nagyra tartom és igen sok tekintetben vallom, hogy az a kérdés megvilágításához nagyban hozzájárult, de azért elhomályosítás volt részéről, hogy ugyan itt egy törvényt kellett hoznunk, amely a szent koronát az ítélkezési jog forrásává tette, amelyet pedig a királynak, az államfőnek kell betöltenie. Abban a helyzetben vagyok, hogy itt hivatkozhatom egy olyan előzményre, amely sokkal erősebb, mint a többi példa, mert történelmi tény. Hivatkozhatom arra, hogy Hunyadi János a maga neve alatt adott ki ítéleteket. Itt van tehát egy történelmi példa, arra, hogy a gubernátor ítélkezhet. Hogyan egyeztethető össze ez azzal a fogyatékos joggal, amely sebet ejtett azon a tiszta, nagy elméleten, amely a szuverenitást az államfő és a nemzet által gyakoroltnak mondja. A koronázás maga csak egy betetőzés, a forrás •mégis a nemzet által átruházott államfői hatalom. Minden jog a néptől, minden a nemzettől, a nemzeti akarattól származik, amely akarat nem egy akármilyen választójog alapján összegyűlt parlamentben mutatkozik meg, hanem a nemzeti géniusz mindig a sorsdöntő órákban, a sorsdöntő időkben -mutatkozik meg, a maga nagy elhatározását mutatja, kifejezi. Ez az Apponyi gondolkodásának a forrása, a legnemesebb forrás, amelyet el lehet kezelni, a legtündöklőbb közjogi tisztaság, amellyel a törvénytisztelet alapján állva, azt mondja, hogy ez a rend, amelyet a magyar nemzet kitalált, megérzett a maga egészében, amelyről megérezte, hogy így kell rendezni az államfői hatalmat, ahogy a törvényben rendeztetett, igenis fennáll. Ilyen körülmények között nem lehetséges, hogy ez a szuverén nagy betetőző erő, a szent korona az ítélkezések forrása legyen. Az ítélkezés végrehajtó hatalmi cselekedet, a kormányzó vagy az államfő lehet ennek a forrása, de a szent korona, amely minden jogok örök egyesítő hatalma, nem lehet. Hogy ez mennyire így van, a tekintetben legyen szabad hivatkoznom arra, hogy micsoda ellentét az, hogy az államfő az ítéleteket hatályon ki-' vül helyezi, kegyelmez, pert töröl, de azt a jogot nem ruházták rá, hogy ítélet, amelyet ő kasszálhat, amelyet ő felelőtlenül hatálytalanná tehet, az ő nevében hozható legyen. Ezt az elhibázottságot helyre kell hozni, mert amint ez a mostani törvény az államfői hatalom egészséges betetőzésének a kifejlesztője, úgy az a fogyatékosság, amellyel a jogokat elvették az államfőtől, az nem az az út, amelyen a kérdések megoldásához eljuthatunk. De van nekem még egy igen erős érvem arra, hogy ezt a törvényjavaslatot mindenkinek a szent korona tanának épségben tartása és a magyar integritás érdekében el kell fogadnia. Egészen mindegy, hogy valaki pro