Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-209
Az országgyűlés képviselőházának 209, szintén ehhez az alaphoz térek vissza. Meg;- F szorítást tartalmaz elsősorban a birtokadományozás terén. A birtokadományozás kérdésénél a mértékre és a minőségre nézve tartalmaz megszorításokat. Vagyis koncedál a kormányzónak olyan királyi jogkörbe tartozó jogot, amely bizonyos korlátókon belül alkalmazandó és van olyan jog is, amely utólagos jóváhagyással alkalmazható. A birtokadományozásnál a dekrétum megállapítja a mértéket, hogy mekkora kiterjedéssel történhetik adományozás, a minőségre pedig azt mondja, hogy faluknak, mezővárosoknak adományozásánál szükséges, hogy később a királyi felség elé terjesztessék ez az adományozás és a királyi felség jóváhagyásával lássa el. Ez benne van a dekrétumban. Korlátozást tartalmaz továbbá az egyházi javak adományozásánál. Elsősorban az érsekségeket és a nagyobb apátságokat emeli ki. A továbbiakban most itt nem akarok vitatkozni ebben a kérdésben, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.), mert hiszen az 1920. évi I. törvénycikk szintén levonta ezt a konzekvenciát akkor, amikor a főkegyúri jogot kikapcsolta a kormányzói hatáskörből, ki kell jelentenem, közjogilag feltétlenül bebizonyítható alapon. Itt a nagyobb apátságok adományozása kérdésében lehet valami vitáról szó, de ezt a vitát lezárta az 1920. évi I. törvénycikk. A nemesség adományozása szintén kizárólag királyi jog lévén, az 1920. évi I. törvénycikk ezt is kivette a kormányzói hatáskörből. Világos tehát, hogy ősi alkotmányunk egy általános jogelvet állítva fel, kivételeket statuált törvényeiben. Ez a mi rendszerünk fennáll az 1920. évi I. törvénycikknél is. Amikor tehát a kormányzót megilleti a királyi felség jogköre minden egyéb vonatkozásban, igen természetes, hogy ennek az ősi, alkotmányos rendelkezésnek megfelelően a Ház elnapolásának és feloszlatásának joga olyan mértékben illeti meg a magyar kormányzót, mint amilyen mértékben megilletné őfelségét, a királyt. (Ügy van! a jobboldalon.) Ebben a tekintetben tehát a mi törvényünk semmiféle különbséget nem statuál, úgyhogy én a jogfolytonosság, az orthodox közjogi tételek és az alkotmányosság jegyében is megállapíthatom, hogy amikor a jelen törvényjavaslat az 1920. évi I., illetve XVII. te. rendelkezéseit ilyen értelemben módosíja, csak visszatér ősi, eredeti alkotmányos rendelkezéseinkhez. Nem nóvummal állok tehát szemben ennél a törvényjavaslatnál. Szemben állok ennél a törvényjavaslatnál a régi magyar alkotmány rendelkezéseivel. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ezen a jogi alapon bírálva tovább a kérdést, kétségtelen dolog, hogy a költségvetési év naptári időtartama szempontjából különbség van az 1867:X. te. idejében fennállott és a . ma fennálló naptári beosztás között. Kétségtelen tehát, hogy a költségvetési és most megállapított naptári időtartama befolyásolja a kormányzói elnapolási vagy feloszlatási jog gyakorlatát. így jön összefüggésbe az 1867 :X. te. a kormányzói hatáskör megállapításának kérdésével, amikor a királyi elnapolás, illetve feloszlatás jogát ahhoz a kritériumhoz köti, hogy az olyképpen gyakorlandó, hogy a nemzet költségvetés- és zárszámadásmegállapítási joga ne tétessék lehetetlenné, az elnapolási, illetve feloszlatási jog gyakorlásával. A királyi jogkörrel szemben tehát felállítja^ ezt a korlátozást, amint ez a korlátozás fennáll ma is. Ez a törvényjavaslat azonban — teljesen KÉPVISELŐHÁZI 2ÍAPLÓ XVII. ülése 1933 július 6-án, esütörtökön. 573 hűén az eddigi közjogi rendelkezésekhez —, megint csak felállítja ezt a korlátozást a kormányzóval szemben, vagyis ma ismét ott vagyunk, hogy ennek a törvényjavaslatnak elfogadása esetén az 1867 :X. tc.-ben megállapított korlátok között fog a királyi jog a kormányzói jogkörben érvényesülni. Már most arra vonatkozólag is lehetséges bizonyos kérdések felvetése, amit az 1920: 1. t,-c. statuált például a vádaláhelyezés vagy a 33-as bizottság öszehívásának kérdésében, illetve a 33-as bizottság ama jogának kérdésében, hogy appellálhat az országgyűléshez. Én azonban ezeket az intézkedéseket az 1920: L tc.-kel kapcsolatos intézkedéseknek tartom, fejtegetéseimben pedig kizárólag csak a régi közjogi rendelkezésekre támaszkodom. Már most idáig jutva fejtegetéseimben, felvetem azt a 'kérdést, indokolt-e az 1920:1. tc-hen statuált, vagyis a régi alkotmányos rendelkezésektől eltérő megszorítás további fenntartása. Értem ez alatt a három hónapot, illetve a 30 napot. — Mólyen t. Ház! Csak lelkiismeretem és meggyőződésem jegyében szoktam állást foglalni minden kérdésiben. Ezúttal is kénytelen vagyok kijelenteni, ha elhagyom a szigorú közjog terrénumát és átmegyek egy politikai célirányosság argumentációjára, hogy ezt a korlátozást, ezt a megszorítást, amelyet az 1920. évi I. te. az ország kormányzójával szemben törvénybe iktatott, politikailag sem tartom indokoltnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Amikor én a magyar kormányzóra gondolok, mindig az a momentum lebeg előttem, amikor ez a nemzet az ő tragédiájának legnagyobb megpróbáltatásai közepette ólt, amikor, saját csonka országában nem tudott himnuszt énekelni, (ügy van! Ügy van!) mert idegen jöttment fegyveres erő gátolta a nemzetet saját érzelmi világának nyilvánításában, — én végigéltem és nem felejtem el azt a benyomást — ;amikor a magyar lelkekről legördült a rettenetes kő, amikor kitört a fohász az ajkakról, amikor a templomokban zokogva elmondhattuk a Himnuszt. (Taps a jobboldalon és a középen.) Ilyen szent pillanatok azok, amelyeknek ihlete vagy áhítata kell, hogy befolyással legyen egy nemzet további sorsának kiépítésére (ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) és nem szabad a mindennapi élet véres, verejtékes szenvedéseiben, a jajok és panaszok idejében elfeledkezni azokról az áhitatteljes szent pillanatokról, (ügy van! Ügy van!) Amikor én ezt a törvényjavaslatot tárgyalom, látom Őt, aki bejött (és legördítette azt a sziklát a mi lelkűnkről. Engem nem vezet bizantizmus ennél az ügynél, engem a meggyőződés vezet és azt mondom hogy nem indokolt, hogy amikor a múltban laz országgyűlés megadta a korlátlan királyi jogkört ebben a tekintetben a mindenkori kormányzóknak, akik szintén válságos időkben vették at az uralmat, ezt most ne adjuk meg a kormányzónak; mert elolvasom az indokolását azoknak a dekrétumoknak, látom, hogy ugyanaz a sorsa volt a nemzetnek, amelyben ima vergődik, s az önálló nemzeti királyság keretében is jogbizonytalanság, felfordulás, panasz, szenvedés, a nép jajjá töltötte be a levegőt. Hogy mi ma jogállam vagyunk, hogy itt ma (közjogi vonatkozású törvényt tárgyalhatunk, hogy vitán felül létezünk, amikor a lenni nagy jelen tőségű tényező, (Ügy van! Ügy van!) akkor az összes külföldi hatalmaknak minden (argumentációjával szemben azt mondom, hogy a leg~ 88 ^