Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-209
§60 kz országgyűlés képviselőházának 20 többek között a következőket mondotta (olvassa): «Átmeneti korszakok mindenütt, különösen ahol nem tabula rasa-k működnek, ahol nem forradalom intézkedik, igen sok nehézségekkel járnak.» Majd a továbbiakban a következőket mondotta, (olvassa): «Az átmeneti korszakok sajátsága és talán átka az ideiglenesség, amelyből nehéz lesz rögtön kivergődni. Ha körülnézünk, mennyi az ideiglenes nálunk. r Ha mindent azonnal törvénytelennek nyilvánitanánk, valóban az ország alkotmánya, szabadsága, jogi érdekei és minden viszonyai fel lennének forgatva.» Majd beszéde további folyamán egy új megállapítást tett, amely így szól (olvassa): «Az ideiglenes törvények fogalmával operáí.» Azt hiszem, hogy a haza bölcsének ezek a szavai megszívlelendők és azt hiszem, hogy, ezeknek égisze és vezérlete alatt talán nem olyan szép hangzatos jelszavakkal, talán nem az ősi alkotmány dicsőítésével, amelyben hallunk neveket, amelynek lényegét azonban nem érezzük, talán j obiban meg tudnók magyarázni a mai állapotot és talán az igazságnak, a reális jognak megfelelőbb megállapításokat tehetnénk. Azt hiszem, annak ellenére, íhogy az igen t. miniszterelnök úr a bizottságban Rassay Károly t. képviselőtársam felszólalására megmagyarázta azt a kijelentését, azt a nyilatkozatát, amelyet az egységespárt ebédjén e javaslatra vonatkozólag tett, hogy tulajdonképpen a javaslat beterjesztése azt is, akarja dokumentálni, hogy, a közjogi stabilitás itt van, azt hiszem, helyesen magyarázta meg, hogy a stabilitást nemi az államfői állásra, hanem a jogkörre értette. A jogkör stabilitására vonatkozólag azt hiszem, alkalmasabb az, amit éppen előzőleg Deák Ferenc beszédéből citáltam és kétségtelen, hogy ha ilyen átmeneti korszaknak megfelelő jogszabályozás történt, amelyre hivatkozott annakidején az 1920 : 1. te. is, — mert hiszen az 1920 : 1. te. az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről szól — ennek a törvénynek 12. §-a, amelyről az indokolás nem beszél, a következőket mondja (olvassa): «A nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntjét véglegesen rendezi és ennek alapján az államfő tisztét ténylegesen átveszi, az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ.* Itt tulajdonképpen disztingválnunk kell, mert hiszen szigorúan véve a tör vény szavainak helyes interpretálásával még azt sem mondhatjuk, íhogy mai Magyarországnak a törvény teljes egészében államfője van, mert hiszen a törvény világosan azt mondja, hogy «míg átveszi a tisztét az államfő, az államfői teendők ideiglenes ellátására.. » Kétségtelen, hogy aiz ideiglenesség ebben a törvényben benne van és ez az ideiglenesség meg nem szüntettetett. Már most ebből kifolyólag azt hiszem, hogy nem egészen indokolt, még hogyha történelmileg meg iis felelne, — amit nem egészen hiszek — mindig a múltra, az ősi alkotmányra, a precedensekre hivatkozni. Azt hiszem, azokat az eseteket, amikor Magyarországnak kormányzója volt, nem lehet ezzel a mai helyzettel egy elbírálás alá vonni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Sem Hunyady János kormányzóságát, — eltekintve attól, hogy Hunyady János a király nevében intézkedett, amint azt az okiratokból tudjuk, — sem pedig Szilágyi Mihály kormányzóságát, amelyről pedig nincsenek egészen autentikus történeti dokumentumok 9. ülése 1933 július M-án, csütörtökön. és amelynek lényegét és tényét ma elbírálni nagyon nehéz volna, nem lehet példának felhozni, eltekintve attól, hogy nem tartom^ egészen applikábilisnek azokat a múlt eseményeket, amelyek egy olyan korszakban zajlottak le, amikor parlamentarizmusról és általában modern alkotmányról beszélni nem lehetett. Akármennyire hangoztatjuk ugyanis mi az ezeréves magyar alkotmány ezerévessógét, azt, hogy ez a magyar alkotmány végeredményben minden évszázadban más és rnás volt, az, akinek egy kis érzéke van a realitások iránt, el nem tagadhatja. Koncedálom azt, hogy bizonyos stabilitás tapasztalható. Helytelennek tartanám azonban, hogy ha mi azokkal a törvényhozási intézkedésekkel, amelyeket most itt célozunk, egyúttal olyan látszatot akarnánk kelteni, mintha az. amit mi itt teszünk, illetve, amit a Ház el fog határozni, tulajdonképpen azt a célt szolgálná, hogy az ősi magyar alkotmány szellemét állítja helyre, mert ami most van. az az ősi alkotmány szellemét sérti. Én elismerem és nyíltan megmondom: érzem, hogy az, ami ma Magyarországon van, sérti a régi magyar alkotmány szellemét és kívánatos volna, hogy ebből az állapotból kikerüljünk. Ebből az állapotból azonban egy ilyen incidentaliter tett javaslattal, amely semmi körülmények között sem szolgálja azt a célt, amelyet mi sokszor hallottunk, vagyis az államfői hatalom kiterjesztését és egy vélt sérelem eliminálását, nem kerülünk ki. Ez a javaslat, szerény véleményem szerint, elsősorban a mindenkori kormány hatalmának, megerősítését célozza. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) Az pedig, felfogás dolga, hogy erre szükség van-e, vagy nincs. Csak néhány szóval akarok rátérni az előadó úr beszédében említett arra a tényre, hogy az elnapolás mindenkor és mindenhol mint államfői, illetve mint királyi jog szerepel. Nagyon érdekes összehasonlításokat tehetünk, ha összevetünk néhány alkotmányt az elnapolás kérdésének rendezésével kapcsolatban az előttünk fekvő javaslattal. Annak idején, amint méltóztatnak tudni, a német császárnak, — aki pedig elég előkelő állást foglalt el — nem volt nagyobb hatalma a Keichstaggal szemben, minthogy egy hónapra elnapolhatta. Azonkívül^ ugyanez a hatalom illette meg a porosz királyt. A francia köztársasági elnöknek megvan az elnapolási joga, amelyet a szesszióban 30 napra, vagy mondjuk: egy hónapra, legfeljebb kétízben gyakorolhat. Méltóztatnak tudni, hogy az angol királynak sincs meg az a joga, hogy a parlamentet elnapolhassa, sőt megtörtént x esetben az, hogy az angol király tulajdonképpen annak az óhajának adott kifejezést, hogy a parlament napolja el magát és arra is volt precedens, hogy ezt az óhaját nem teljesítették. — Mindenesetre tehát nagyobb óvatosságot szeretnék látni a határozott és indokokként felhasznált kijelentések megtételénél. Nézzük azonban a dolog lényegét. Ha öszszehasonlítjuk a külföldi alkotmányok rendelkezéseit a mi alkotmányos szokásainkkal, látjuk, hogy a legtöbb alkotmányban intézkedés történt arra nézve, hogy a parlament legalább mennyi ideig ülésezzék. A francia parlamentnek legalább egy rendes öt kónapos szessziója, ülésszaka van; ezenkívül van intézkedés a svéd alkotmányban, amely, úgy tudom, négy hónapi időt szab meg. Van intézkedés a belga alkotmányban és
