Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-208

552 Az országgyűlés képviselőházának 208. ülése 1933 július 5-én, szerdán. digi működése bizonyos mértékben kifogás alá e«ik. Jelenlegi felszólalásomban nem akarok most már ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ma tisztán és kizárólag ennek a rendeletnek üzleti részét leszek bátor ismertetni. Méltóztassék megengedni azt, hogy a földmívelésügyi miniszter úr kijelentése ellenére — ő azt mondotta, hogy akik azt állítják, hogy van tejkartell, azoknak közgazdasági tudománya egyenlő a nullával —, én állítom, hogy van tejkartell és ennek élénk bizonysága az, hogy ai Tejtermelők Szövetsége megvan, ennek alelnöke báró Szterenyi József, azonfelül az ipari tejvállalatok, akiknek a vajmárkázás mint privilégium osztályrészül jutott, Butilin név alatt egy vajértékesítő, vajelőállító részvénytársaiságot csináltak. Ennek a vajértékesítő részvénytársaságnak feladata az, hogy az ipari tejet vajjá feldolgozza. Körülbelül 20—25 liter tej kell ahhoz, hogy egy kilogramm vajat előállítsanak. Ez belekerül körülbelül 2-20 pengőbe. Ezek után aizt várnánk, hogy a magyar fogyaisztóközönséig a magyar vajat Magyarországon 2-5 pengős árban kapja. Ezzel szemben méltóztassék érdeklődni, ma a márkázott, csomagolt teavaj,, amely élelmiés exportcikk, 3*20 pengő a kereskedelemben. Emögött van a Butilin Ipari Tejvállalatok Szövetsége, amely feldolgozza ugyan & vajat, de nem adja 2'5 pengős áron a fogyasztóközönségnek, pedig bőségesen megtalálná a maga számítását, hanem üzletet csinál vele,, még pedig azt, hogy ezt a vajat zengzetes, jelszavak és minden egyéb más propaganda mellett kiviszi Párizsba és Londonba. Ott a londoni és párizsi piacokon ez a vaj a párizsi és londoni vajjal szemben kilogrammonkint csak 1*10 pengővel tud érvényesülni. Hogy pedig a Butilin és a Tejvállalatok Szövetsége ne fizessen ra, méltóztassanak tudomásul venni, itt van az árkiegészítő alap, az a négy fillér, amelyet minden Budapestre és Budapest környékére bejött tej után le kell fizetni a termelőnek. Azt a bizonyos spannungot, amely a 3-20 pengős magyarországi ós az 1Ű0 pengős londoni ar között mutatkozik, az árkiegészítő alapból, mint exoortprémiumot adják a tejipari vállalatnak. Elsősorban tehát ennek Butiril-nak. az ipari teivállalatok szövetségének érdeke tehát, hos-y minél több vajat tudjon feldolgozni es akkor odaálljon a kormány ele: nekem ennyi vajam van, tessék megengedni, hogy kivihessem. Igen ám, de ugyanakkor az árkiegészítő alap a fogyasztási tej árából létesül. Méltóztassanak megkérdezni a főváros vezetőit, akar Kozma Jenőt, akár Wolff Károlyt, akár Tabody Tibor ia-en t. képviselőtársamat, valamennyien tudják ezt. A főváros törvényhatóságában már szóvátétetett ez a kérdés és tárgyalták is, hogy, sajnos, a valóság az, hogy Budapest székesfőváros tejforgalma és tejfogyasztása napról-napra csökken. Csökken pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a magyar fogyasztóköizöniség, Budapest közönsége nem tudja megfizetni a 32 filléres tejárakat, Gsak a bürokraták és az elméleten lovagolok, a jogászok és nem tudom miféle, a gyakorlati élet ismeretét teljesen nélkülöző, úgynevezett mezei jogászok elméjében született elgondolás lehet az, amikor egy rendeletet arra alapoztak, hogy a 32 filléres tejár mellett Budapestnek, mint zárt területnek, fogyasztása megmarad. Én elismerném ennek a helyességét abban az esetben, ha ugyanakkor a kormányzat más rendelkezésekkel beavatkozott volna és azt a lehetőséget megadta volna annak a fogyasztónak, hogy annyi keresete legyen, hogy ezt a 32 filléres árat tudja is fedezni. Méltóztatnak látni, hogy a tejrendelet végeredményben egy üzletet szolgál. A tejrendelet nem kell a fogyasztónak, mert osak drága tejet vehet; ugyanis ha olosóbhan veszi, megbüntetik a gazdát, a termelöt. Amíg látszatintézkedések és ígéretek vannak, addig még megy a dolog, de amikor majd fizetni kell, akkor a fogyasztó nemcsak hogy 16 fillért, hanem 10—12 fillért sem fog tudni megadni. Ezek voltak a kifogásaim nagyjában, — erről órákig lehetne beszélni — amelyeket jelen alkalommal a miniszterelnök urat reprezentáló üres bársonyszékhez adresszálni bátor voltam. Ismételten felszólítom innen a kormány fejét, a miniszterelnök urat, hogy méltóztassék ebben a kérdésben revideálás alá venni a rendeletet, mert eltekintve a gazdasági lehetetlenüléstől, ez a tejrendelet ok és alkalom arra, hogy a magyar gazda tejesköcsögébe bizonyos izgatók és politikai akarnokok belekeverjék a maguk mérgét. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Azt interpelláció kiadatik a miniszterelnök úrnak. Következik Osváth Pál képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi, földmívelésügyi és pénzügyminiszter urakhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa): «1. A cséplés; nól használt hajtó-; és kenőanyagok ára a mai gabonaárakhoz viszonyítva a mezőgazdaságnak olyan megterheltetését jelenti, amely a termelés gazdaságosságának megszűnését nagyban előmozdítja és egyben a cséplőgéptulajdonosok anyagi romlásához vezet. Hajlandók-e a miniszter urak ezt az állapotot a hajtó- és kenőanyagokat terhelő vámok, illetékek és más kincstári terhek elengedésével és a túlmagasra szabott árak leszorításával megszüntetni.? 2. A cséplésért járó bér után kivetett forgalmi adó a mezőgazdasági termelés forgalmi adómentességének elvével összhangban nem áll, amiért is kérem a megfelelő intézkedést ennek a forgalmi adónak a megszüntetése iránt. 3. A 3500/1932. M. E. számú rendelet a cséplőgéptulajdonost termelőnek nyilvánítja, s ennek dacára úgy rájuk, mint a tőlük vásárló mezőgazdákra bírságot szabtak ki olyan gabona jegy nélkül eladások miatt, amelyeikkel terményüket mezőgazdáknak adták tovább. Tisztelettel kérem^ ezeknek a bírságoknak hivatalból való törlését.s Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Osváth Pál: T. Képviselőház! Közvetlenül a eséplések előtt a csépléssel kapcsolatos sérelmeket kívánom itt szóvá tenni. A cséplőgéptulajdonosok különböző szervezetei több beadvánnyal fordultak a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, amelyekben sérelmeik orvoslását kérték, mert^ hiszen ez már exisztenciális érdekeiket veszélyezteti, de a mezőgazdasági termelést is drágítja. Mind a mai napig ezekre a beadványokra válasz nem érkezett. Ezért tartom szükségesnek, hogy rövid időre a Ház figyelmét igénybe vegyem. Az első panasz a cséplőgépekhez szükséges hajtó- és kenőanvagok drágasága miatt támadt. A helyzet itt is ugyanaz, mint a gazdasási életnek más terein. Az állanotok tarthatatlanságát a mezőgazdasági és ipari termeivények árainak diszparitása idézte elő, csak-