Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-208

540 Az országgyűlés képviselőházának 20 széről bizonyos sajnálkozás, de van bizonyos regard, bizonyos elnézés is, mert hiszen jóhiszeműleg is meg lehet botlani. Nem szabad azonban továbbvinni a dolgot és egy ilyen közéleti patentírozott névnek a tisztességével fedezni azt az akciót, amely szerintem az ország fogyasztóközönségével szemben nem jelenti azt, amit jelentenie kellene, hogy a közerkölcsnek, a köztisztességnek jegyében működjék^ Kérem tehát őt, hogy az ilyen akciótól lépjen vissza, mert remélem, hogy akkor a tisztelt kormánypárt és az a minisztérium, amelynek mégis csak a kormánypárt akaratához kell igazodnia, le fogja tudni nyesni, le fogja tudni vágni annak a hidrának a fejét, — a kartellalakulatokról beszélek itt — amely száz és száz alakban fojtogatja a magyar közgazdasági életet, jelen esetben pedig a tűzifamonopólium révén akar megfojtani ebben az országban mindent, ami a konkrét kérdésben a kisemberek érdekével egyező érdeknek mondható. De tovább is van dolog. Ebben a kérdésben r egypárszor felszólaltam már és sohasem említettem nevet, de mindezt azért mondottam el, mert kezembe vettem azt a memorandumot, amelynek eredeti fogalmazványa most is itt van a kezemben és amelyet pár nap múlva be fognak nyújtani a t. miniszter úrhoz az ország nagybirtokosai a 'kisemberek érdekében és védelmében. Lehetséges-e az, hogy előálljon itt egy konzorcium és azt mondja: a kisemberek érdekének legázolásával keresztülviszciü a magam önző akaratát; lehetséges-e, hogy egypáran kettő, három vagy tíz ember, évente millós hasznot vágjanak zsebre, amikor az másképpen nem lehetséges, csak úgy, hogy ugyanazokat a tömegeket, a máris túlontúl sajtolt és megnyomorított kisembereket, kisexisztenciákat juttatják a közeli gyors tönkremenésbe? Azt mondotta a múltkor a t. földmívelósügyi miniszter úr, hogy neki oly mindegy, hogy Rottmannok, Schwarzok, vagy pedig Kiéinek teljesítik-e a tűzifaellátást. Ne beszéljünk itt szójátékokról bizonyos zsidónevekkel kapcsolatban, beszéljünk arról, hogy a legális fakereskedelem tagjai és egyedei éveken keresztül hazafias szempontból is tisztességgel és becsülettel megállották helyüket. Beszéljünk arról, hogy azok, akik előre megszaglászták, hogy tűzifamonopólium készül, és volt készpénzük, azok vásároltak maguknak magyar fát s azt le is szállították. Tudok olyan kereskedőről vidéken, akinek 200 vagon magyar fája van begyüjtvc raktárába 265 pengős áron; ott van a fa, mert volt készpénze ós volt összeköttetése idejében. Ezt a magyar erdőbirtokosoktól vásárolt fát azután tovább fogja adni például 325 pengőért vagononkint, 100 métermázsánkint, mintha a románoktól vásárolta volna, tehát vagononkint 50 pengőjével számítva, nyerni fog a fogyasztó kárára és a fogyasztó kiuzsorázásával 10.000 pengőt az egyébként megmaradó legális hasznán kívül. Szabad ezt tűrni, t. Képviselőházi Hol van Gömbös Gyula 95 pontjának az a tétele, hogy mindent a kisemberekért a nagytőkealakulatokkal szemben? Hol van a^ gyakorlati következtetés levonása Marton Béla t. képviselőtársam imént elhangzott fellengős beszédéből, hogy tudniillik nem kell Gömbös Gyulát arra tanítani, mit cselekedjék a kisemberek érdekében és a nemzet érdekében, mert tudja ő a kötelességét. Magyarország összes importja 1930-ban 823 millió pengőt tett ki, 1931-ben .539 millió pen8. ülése 1933 július 5-én, szerdő,n. gőt, 1932-ben 335 millió pengőt. Mindegyik évben az összimport legnagyobb tételét, a faanyagok tették, még pedig 1930-ban 180 millió, 1931-ben 113 millió és 1932-ben 72 millió pengő értékben. A faimportot tehát két év alatt sikerült 100 millió pengővel csökkenteni, és itt tartozom kijelenteni, hogy a földmívelésügyi minisztérium illetékes ügyosztályának akkori vezetőjét érdemi elismerés illeti abban a tekintetben, hogy jól cselekedett és az irányítást jól végezte. A magyar erdőkitermelés ma olyan színvonalon áll és annyit produkál, hogy idegen fa behozatalára egyáltalában nincs szükség. Ha kellene is behozni idegen fát, az úgynevezett gömbfa legyen, (Mojzes. János; Gömbösfa!) amelyet a fűrészgyárak feldolgoznak. Ha a gyárak nincsenek kellő anyaggal ellátva, ilyen fát hozzanak be, munkásokat foglalkoztassanak inkább, százszor inkább, mintsem pár embernek juttassanak koncessziókat és koncokat meg nem engedett módon, akik maguknak a népmilliók kizsákmányolásával olyan hasznokat vágnak zsebre, amelyek erkölcsi és legális tekintetben meg nem engedhetők! Még tovább is van, t. Ház! Amikor az ország Trianon revíziójáért küzd, amikor arról van szó, hogy a kormány összefogást és vállvetett munkát hirdet és amikor arról van szó, hogy keressük a jóviszonyt azokkal a szomszédainkkal is, amelyek tőlünk országterületeket raboltak: átmeneteiig keressük a jóviszonyt gazdasági tekintetben, de ne legyen ez, mégha kompenzációs érdek szerint járunk is el, a mi rovásunkra és a mezőgazdasági vagy ipari termelés egyik ágazatát se sújtsuk és károsítsuk idegen területről való olyan behozatallal, amelyet mellőzni és nélkülözni lehetne. Miiképpen lehetett gazdasági téren vazallusává, kiszolgáltatott területévé tenni a Tiszántúlt annak a román államnak, amely a Tiszántúlra — nyíltan hangoztatják — politikai, földrajzi tekintetben is vágyik, hogy azt előbb-utóbb magának foglalja el, ami ellen minden magyar ember nemcsak elméletileg, hanem szívevei-lélekkel s ha kell, vórehullásával az utolsó kardcsapásig tiltakozik. Ha ez így van a földrajzi területet tekintve, akkor miért engedte oda a kormány gazdasági tekintetben a Tiszántúlt a román rabszolgaság alá? Tojástáncot jár a kormány e körül a kérdés körül (Tauffer Gábor: Záptojástáncot!) és keresi a kibúvóajtót. Nem egyenes válasz az, amelyet a t. miniszter úrtól ebben a tekintetben kaptunk eddigelé. Tudom, hogy mostani felszólalásomra — üzenetet kaptam — válaszolni akar a miniszter úr, azonban hivatalos útja leköti most a Dunántúlon. Várom, de az ország közvéleménye is várja, hogy mielőtt a parlament kapui bezárulnának, a t. földmívelésügyi miniszter úr alkalmat fog keresni rá, — mert erre kötelezve is van — hogy itt a Ház színe előtt nyíltan megmondja: hogy tud-e ebiben a kérdésiben rendet tereimteni! Ha megvan benne az elhatározási képesség, a cselekedni tudás, az ösztökélés saját lelkiismerete által, akkor kezében vannak erre a módozatok, ha csakugyan lelkiismeretes szándékkal meg akarja valóteítani ti magyar érdőkitermelők, a magyar legális kereskedelem és a magyar fogyasztók javára. Ez a tűzifa-ügy a legeklatánsabb bizonyítéka a maga homályos kulisszák mögötti részleteivel annak, hogy ebben az országban az általános népnyomorúság mellett egyesek, csoportok még mindig elég vakmerőek ahhoz,