Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-193

Az országgyűlés képviselőházának 1 kérdésében mondott szavait is teljesen osztom és azért kijelentem, hogy ezekhez csatlakozom nemcsak magam, hanem hozzátehetem, a ke­resztény gazdasági párt nevében is. (Helyeslés balfelől.) Áttérek a miniszterelnökségi tárcának arra a kérdésére, amellyel igazán nem foglalkoznék az idő előrehaladott volta miatt és amiatt^ a regard miatt, amellyel — látom — az egész ellenzék is a miniszterelnök úr iránt viselte­tik, hogy most a hosszú budget-vita után fe­jezzük be a vitát, de az a meggyőződésem, hogy nem lehet elégszer a kisebbségi kérdés­ről beszélnünk és nem szabad egyetlenegy al­kalmat sem elmulasztanunk, hogy a mi kisebb­ségi politikánknak, hogy úgy mondjam, leg­alább a legfőbb elveit ki ne fejtsük. Ez is in­kább olyan kifelé szóló beszéd, amilyen Eek­hardt t. barátom felszólalása volt, de, mondom, szükségesnek tartom, mert éppen ez a tárca adja meg a lehetőséget költségvetési tételénél fogva, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. Olyan historikusaink, 'mint amilyen !bol­dogult Janesó Benedek is volt, állandóan figyelmeztettek minket arra, hogy a revízió és a kisebbségi kérdés az a két sarkpont, amelyen a magyar politikának, jobban mondva a hol; nap Magyarországának sorsa eldől. És Janesó Benedek azt mondotta, hogy úgy a revízió kér­désében, mint a kisebbségi kérdésben csak olyan propaganda lehet eredményes, amely a külföldi, a nemzetközi politika vizein jár, vagyis amely a külföldi és a nemzetközi poli­tikának horizontján mozog. Ebből tehát az kö­vetkezik, hogy amikor mi a kisebbségi kérdés­ről beszélünk, nem elég nekünk a magyar ki­sebbségek szomorú jelenére gondolnunk, ha­nem nekünk az egész kisebbségi kérdést, mint a jövő' kialakulásának egyik fontos tényezőjét kell tárgyalnunk. Én most nem beszélek arról, hogy éppen Közép-Európában, vagy Kelet­Európa és Közép-Európa területén milyen nagy a kisebbségek száma, hogy tehát ez az ál­landó erő, amelyet ez a 40—50 millió népesség képvisel, mégsem maradhat anélkül, hogy a történelem további kialakul befolyással ne legyen, de beszélek arról, hogy amint ne­künk a map-var kisebbségek sorsa a magyar­sáp- lelki integritásának kérdése.^ úer azt állí­tom, ho^v ma fa a kisebbségi kérdés esryúttal a történelmi Maervarorszáo-nak és az ő integri­tásának is legfontosabb kérdése. Ez ma a reálpolitikának egyik fontos problémája, t. Ház. Ez nem elmélet, mert én nem akarok most itt a kisebbségi nemzetközi jognak eddigi fejődésével, sőt még a népszö­vetsésrben a kisebbségekkel szemben gyakorolt eljárással sem foglalkozni; én csak ^ azt állí­tom hogy nekünk a magyar politikát bele kell állítanunk abba az európai folyamatba, melyben én a kisebbségi kérdést egy olyan csírának nézem, amelyből békés úton mégis e«ry új Európa^ alakulhat ki, különösen itt a Duna medencéjében. A 48-as években is a nem­zeti ségi kérdés ilyen címen felmerült és je­lentkezett; akkor imneriatisztikus hatalmak ezt valahosry el tudták némítani. De több, mint 50 esztendő, több mint fél d múlva látjuk, hogy ez a kérdés ismét jelentkezik és én meg vagyok győződve arról, hogy ezt már nem le­het iniperialisztikus vagy hatalmi szóval el­intézni. A revízióhoz vezető utat is én a kisebb­ségi kérdés helyes kezelésében látom. Ezért tartom szükségesnek, hogy az idő rövidséghez mérten, csak néhány vonással szóljak a ma­)3. ülése 1933 június 6-án, kedden. 43 gyár politikának etekintetben való irányelvei­ről. Nagyon jól látom, t. Képviselőház, hogy a kisebbségi kérdés ma Európában két formá­ban, vagy mondjuk, két oldalon jelentkezik: először, mint nemzetközi kérdés, mint a nem­zetközi jognak legfontosabb kérdése s másod­szor jelentkezik minden államban, mint belső politikai vagy hatalmi kérdés Mint nemzetközi jogi kérdésről nem akarok szólni — mint említettem. Azok a nemzetközi kötelezettségek, amelyeket az utódállamok egyenesen vállaltak területi nagyobbodásuk fejében — méltóztassanak megnézni azokat a leveleket, amelyeket a négyes tanács írt akkor elsősorban, gondolom, Lengyelországhoz, ^ mi­lyen kötelezettségeket vállaltak a kisebbségek­kel szemben a területnagyobbódás folytán — mondom, ezek a kötelezettségek nincsenek tel­jesítve, ezt meg kell állapítanunk. Egyetlen utódállam sem tartotta be azokat a nemzet­közi kötelezettségeket, amelyeket vállalt, (Ügy vont Úgy van! jobbfelől és a közéven.) Miért fontos ez nekünk a mostani perc­ben? Mert a revízió kérdésében nekünk ez egyik leghatalmasabb argumentumunk. Ha a magyar kisebbségekkel szemben betartották volna kötelezettségeiket azok az államok, ame­lyek a régi történelmi Magyarországból gya­rapodtak és nagy darabokat kaptak, akkor ne­künk a revízióval szemben elesnék az a leg­nagyobb argumentumunk, hogy a magyar kisebbségeknek nemcsak jogaikat nem respek­tálják, hanem kiirtásukra is törekszenek. Ezt annál is inkább kell hangoztatnunk nekünk, ennek a nyolc- vagy tízmilliós népnek, mert a kisebbségi kérdés egészen más kérdés Olasz­ország vagy Németország szempontjából, amely bizonyos szigeteken az ő rokonfajtáját, vagy hasnló fajtáját védi. Nekünk a kisebbségi kérdés egyenesen létkérdésünk, hogy a magyar faj és a magyar nemzet valamiképpen fenn tud-e maradni és a maga életét, kultúráját és egyáltalában nemzeti életét ki tudja-e élni. Azért, amikor én azt látom, hogy egy olyan nagy nemzet, mint Németország," meny­nyit tud költeni arra, hogy a más államokban elő németajkú honfitársaik kultúráját meg­mentse, amikor tudom, hoerv mi erre nem va­gyunk képesek, és e^y 721.000 pengő* tétellel kell találkoznunk ehhen a szegényes költségve­tésben, akkor különösen kell hangoztatnom' azt. hogyha ennek az államnak nincs annyi lehe­tősége arra. hogy az elszakadt magyarságnak kulturális fennmaradásához segítséget nyújt­son, annál inkább kell ezen atrocitásokra, ezen jogtalanságokra rámutatnunk, amelyek­kel azt^ a kisebbségeket ki akarják irtani. En­pen azért, mert nemzetközi joggá vált ma már a kisebbségi jog, nem más állam jogába való beavatkozás az, ha én ezeket a sérelmeket szó­váteszem. Ha más államok költségvetését, például Románia költségvetését megnézzük, látjuk, hogy a Görögországban, 'a Bulgáriában élő románok istápolására nyíltan költségvetési tételeket vesznek fel. A magyar társadalom olyan szegény és gyenge, hogy bár hallja a jajszavait az elszakított részeken élo magya­roknak, hogy iskoláik hogyan mennek tönkre és anyagi pusztulásuk mellett kulturális éle­tük leromlik, nagyon keveset tud tenni az ő érdekükben. Ilyen körülmények között legalább azt a kötelességet teljesítsük minden alkalom­mal, hogy felhívjuk a világ figyelmét arra, hogy azok az államok, amelyek a népek önren­delkezésének jogát elméletben hirdetve, ma­gukhoz ragadtak nagy országterületeket és né­6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom