Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-207

514 £$ 'Az országgyűlés képviselőházának Társaságnál két évvel ezelőtt 12.000 pengőt tett ki az ilyen címen befolyt összeg: egy esztendőben, amelyet állítólag jótékonycélra fordítanak. Tudniillik, ba valamilyen szerencsétlenség történik, akkor a gyorssegélyt ebből az összegből fizetik ki, amelyet a munkások így büntetés címén befizetnek. (Kabók Lajos: Gyönyörű állapot! — Zaj.) Most rátérek az élelmezésre. Amint említettem, minden nagyobb bányának megvan a maga élelmiszer-raktára, s nem túlzok, ha azt mondom, hogy a főváros előkelő üzleteiben nem nagyobbak az, árak, mint ott. Az a bányamunkás kurrens áron tartozik megfizetni a lisztet, a burgonyát, a zsírt és minden apróságot, amit vesz. Nagyon sok visszaélés történik ezekben a bányaélelmiszer-raktárakban. (Kabók Lajos: Ezek a munkásnyúzók. — Zaj.) Elnök: Csendéit kérek! Malasits Géza: Amint mondottam, nagyon magas áron számítják az élelmiszereket a bányamunkásoknak. Az a szegény bányamunkás, vagy annak felesége a kivételezésnél nem tudja mindig megnézni, hogy pontosan írták-e be az árat. Különben is az a munkás hitelből él, mert már tegnapelőtt megette azt, amit keres. Az a szegény munkás nem mer szólni azért, hogy Pesten a szalonna, — mondjuk, — 1 pengő 80 fillér, neki pedig azt 2 pengő 60 fillérért számítják fel. Pedig annak a bányásznak éltető eleme a szalonna, a zsiradék. A felügyeleti hatóságnak sohasem jutott még eszébe összehasonlítani az árakat a keresetekkel és a városi árakkal. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ha tehát a bányahatósági jogkör átmegy a kereskedelmi minisztérium hatáskörébe, akkor a kereskedelemügyi minisztériumnak és közegeinek terjedjen ki a figyelme ezekre az általam felhozott dolgokra is. Nem szabad és nem lehet tűrni azt, hogy mialatt itt egy maréknyi naplopó, egy maréknyi semmittevő, túlnyomóan külföldi kapitalista vagyonokat szerez s ezekből a vagyonokból egész sereg ingyenélőt tart maga mellett, egész nagy táborát azoknak, akik semmit sem csinálnak, csak ülnek és végigbólogatják az üléseket, tartanak egy sereg igazgatót, — hiszen a nepotizmus egyetlenegy iparágban sem olyan nagy, mint a ibányaiparban s a Herberteknek egész tucatját látjuk ott — és mindezt a szegény bányamunkásoknak kell megfizetniök. Ennek az állapotnak véget kell vetni, nem lehet és nem szabad egy rendezett államban eltűrni a rablógazdálkodásnak azt a formáját, amely a bányaiparban kialakult. Kérek egy negyedórai meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) AHáz a meghosszabbítást megadta. Malasits Géza: Sajnos, nem sok reménységet fűzök ahhoz, hogy átmenvén ez az igen fontos jogkör a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörébe, ott talán nagyobb és megfelelőbb gondozásra talál a bányamunkásság, egyfelől azért nem, mert hiszen a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörébe tartozik az iparfelügyelet is. Az iparfelügyelet hasznos beruházás a magyar állam számára, mert hiszen a kazán vizsgálatoknál az iparfelügyelők többet megkeresnek, mint amennyi saját fizetésük. Evek óta sürgetjük ezekről a padokról, hogy szaporítsák az iparfelügyelők számát; évenként kiszabadul a műegyetemről egy sereg ifjú ember, tele idealizmussal, lelkesedéssel, értenek is a 207. ülése 19S3 juíhXé i-én

} kedden. dolgokhoz és mégis képtelenek állásban, elhelyezkedni, elmennek soffőrnek, kocsivezetőnek, holott a magyar államnak a magyar munkás testi épségének megóvása, a kapitalizmus kizsákmányolása elleni védekezés szempontjából sokkal több iparfelügyelőt kellene beállítani, mint amennyit beállít. Hiszen az, hogy a gyáriparban nem fordulnak elő olyan állapotok, mint a bányaiparban, nem a hatósági intézkedésnek köszönhető, hanem iazért van így, mert a gyáripari munkásság túlnyomórészben városokban lakik, jobban meg van szervezve, kevésbbé tud a rendőrség reáhatni, bár az utóbbi időkben itt is már kezdjük érezni a rendőrség túlkapásait, de a vidéken a bányamunkásság' teljesen ki van szolgáltatva a közigazgatásnak, amely nem nagyon törődik azzal, ha véletlenül, befuvaroznak egy kocsi szenet az udvarába és ünnepségek, vadászatok alkalmával a közigazgatási urakat is meghívják. A bányamunkásság ma védtelenül ki van szolgáltatva, a bányának. Az iparfelügyelők kis számánál fogva az iparban is gyakoriak a balesetek, az iparban is hiányos a felügyelet. A kereskedelemügyi minisztérium ma sem tudta magát elszánni arra, hogy az ipar felügyelők számát a mainak háromszorosára felemelje és szétküldje ezeket a fiatalembereket, hogy ellenőrizzék a vegyészeti ipart, amely pinceműhelyekben életveszélyes munka mellett dolgoztat 14—16 éves gyermekeket, ma sem tartotta szükségesnek a textilgyárakat megvizsgálni abból a szempontból, hogy mennyi portartalma van a műhelylevegőnek, < pedig a szálló por a levegővel keverve a legjobb előmozdítója a tüdővésznek. Tessék elképzelni, hogy abban a levegőben 10—12%-os gyapotpor micsoda tűrhetetlen kaparást idéz elő a torokban. Módjában volna a miniszter úrnak a bajokon segíteni, munkaerő fölös^ számmal áll rendelkezéséire, csak be kellene állítani őket, de nem állítja be. Ezen a téren a magyar állam, illetve a magyar kormány ugyanúgy cselekszik, mint a bányavállalatok. Ott takarékoskodik, ahol nem szabadna, az emberi munkaerő védelmével takarékoskodik. Amikor azonban luxuskiadásokról van szó, ott van pénz, két kézzel szórják. Éppen azért, mert ilyen a rendszer, ezért nem sok eredményt várok attól, hogy a bányahatósági jogkör átmegy a kereskedelemügyi minisztérium hatáskörébe. Már csak azért sem várok sokat, mert olyan időkben élünk, amikor a munkásságnak szociálpolitikai téren elért eredményei veszélyben forognak. Az érelmeszesedésben szenvedő kapitalizmus valami csodajelszót talált fel újabban; azt, hogy túlzott sokba kerül neki a szociálpolitika, nem bírja el a szociális terheket. Kérdem t. Képviselőház, a kapitalizmus nem-e arra való, hogy a profiton túl a foglalkoztatott munkásokat el tudja látni? Ha ezt a hivatását nem tudja teljesíteni, akkor menjen, süllyedjen el és adjon helyet egy olyan gazdálkodási rendnek, amely alkalmas és képes arra, hogy a munkásokat eltartsa. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondom én is, amit az angol katolikus író, Chesterton mond: ha magántulajdon van, úgy legyen is mindenkinek magántulajdona; ha kapitalizmus^ van, tartsa is el mindazokat, akiknek eltartására hivatott. Az olyan kapitalizmus, amely éppen azokat pusztítja, akik a profitot termelik és akiknek eltartására hivatott volna, megérett a pusztulásra. (Ügy