Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-206
494 Az országgyűlés képviselőházának elnök úr útja után nyilatkozatokat kiadni. Sajnos, ezek a nyilatkozatok nem voltak nagyon szerencsések. Nem volt az a nyilatkozat sem szerencsés, amelyet a «Beichspost»-ban adott ki, ahol osak az osztrák nép iránti szimpátiáról beszél és nem az osztrák kormány iránti szimpátiáról is, ugyanakkor, amikor a miniszterelnök úr a német kormány iránti szimpátiájának adta tanújelét. A «Popolo d'Italia» című lapban leközölt intervjúban arról beszél, hogy nem lehet ebben az osztrák kérdésben még nyilatkozni, meg 1 kell várni, hogyan fognak az osztrák választások lefolyni. Azt hiszem, hogy ez egy kormányférfiútól barátságos kormánnyal szemben nem barátságos tény. Azért szólalom fel ma, bár tudom, hogy kielégítő választ nem fogok kapni — ha egyáltalában kapok választ — hogy kifejezést adjak annak, hogy meggyőződésem szerint nemcsak a magyar parlamentben, hanem főleg Magyarország közvéleményének nagy többségében minden sjimpátia Dollfuss mellett van, aki nagy harcoj; vív, a mi függetlenségünk harcát is. (úgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) Tulajdonképpen teljesen felesleges ezt mindig ismételnem. En nem is hiszem, hogy bárki volna, aki ebben kételkednék, hogy az osztrák Anschluss, az «erweiterte Gleichschaltung» jelenti Magyarország halálát. Félős dolog, hogy ma, amikor Magyarország igazán nagyon jól állt a külföldön, ezzel az utazással megint hónapqkra vettetünk vissza. Nagyon szomorú ez, amikor az olasz barátságot ki tudtuk volna használni ebben a kardinális kérdésben, ha más utakon jár a magyar külpolitika, mint jfirt eddig. (Héjj Imre: A római útnál is kifogások voltak!) Nem akarok erre kitérni, de igen sokan voltunk, akik ezt kifogásoltuk, mert nem tartottuk az útnak egész keretét és^ azt, ahogyan beharangozták, szerencsésnek, éppen a magyar önérzet szempontjából. Nem a politikát kritizáltuk, hanem a módját annak, ahogy a miniszterelnök úr kiment. Nagy hiba az, hogy . amikor ma Franciaországban hivatalosan és félhivatalosan, lapokban és mindenütt óriási szimpátia kezdett niutakozni Magyarország iránt, az osztrák kapcsolatban, — nem a restaurációs kérdést veszem most elő, csak az osztrák kapcsolatot, — hogy akkor ez az út teljesen megváltoztatta a francia közvéleményt. Nyilván látható volt éppen a félhivatalos nyilatkozatok alapján — tessék csak elolvasni a Temps-nek idevonatkozó cikkeit — hogy azt a kombinációt ők nagyon is tekintetbe vették. Hol állanánk ma, ha Ausztriával megegyeztünk volna, vagy ha legalább a tárgyalások megtörténtek volna és mint egy kartell állanánk most itt a gazdasági kérdésekben is. Azt hiszem, ezzel úgy az Anschluss kérdésében, t mint a kisantant kérdésében és a revizió kérdésében is óriási előmenetelt tettünk volna. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Hogyan van az, hogy a magyar külpolitika semmit sem törődik Anglia szimpátiáival, hiszen semmi lépés sem történt Anglia felé akkor, amikor nagy örömünkre House of Commons-ban egy indítvány adatott he hat képviselő által aláírva a magyar revizió kérdésének napirenden való tartására. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) E helyen is a legmélységesebb hálával"kell megemlékeznünk arról, hogy ezt a kérdést Angliában a képviselők pártkülön'bség nélkül a kormány elé terjesztik, 206. ülése, 1933 június 28-án, szerdán. (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bezzeg Versaillest nem emlegette az a hat angol képviselő!) Az egyetlen hatalom, amelyhez kormányzása alatt új lépést téve közeledett a miniszterelnök úr, éppen csak a hitleri Németország. T. Ház! Az időm már rövid, áttérek tehát ennek a kérdésnek gazdasági oldalára, mint interpellációm második kérdésére és felteszem azt az egyszerű kérdést, amely interpellációmban is foglaltatik, (Zaj a baloldalon.) hogy mik azok a gazdasági előnyök, amelyeket 'berlini útja alkalmával a miniszterelnök úr az ország javára biztosított? (Felkiáltások balról a jobboldal felé: Itt vannak az élharcosok! — Felkiáltások jobbfelől: Ott is csak az élharcosok vannank! — Zaj. — Elnök csenget.) Kállay Miklós^ földmívelésügyi miniszter úr már június 2-án a következőket mondotta a Házban (olvassa): «Ha már szólásra emelkedtem, még egy bejelentést akarok tenni, mint talán utolsó akkordját á most lezáruló vitánknak s ez az, hogy a ma este folyamán sikerült a németekkel megállapodnunk ós bi zonyos kiviteli lehetőségeket biztosítani)), (Gr. Hunyady Ferenc: Szép kis megállapodás!) «amelyek messze jobbak azoknál az állapotoknál, amelyek eddig voltak és ha^ relatíve is, de nagy előrehaadásnak tekinthetők. Ezek a megállapodások remélhetőleg át fognak bennünket segíteni azokon a nehézségeken, amelyekre esetleg számíthattunk volna a szezon-cikkeknél és esetleg más különböző terményeinknél. Nem akarom itt még a részleteket elmondani. Bár a megoldás parafálása megtörtént, a részletek majd hivatalosan fognak nyilvánosságra jutni. Most csak annyit akarok leszögezni, hogy határozott enyhülés. észlelhető abban az elzárkózási tendenciában, amelyet idáig Németország részéről tapasztaltunk.)) Kérdem tehát, mennyit javított a miniszterelnök úr azon az állapoton, amely Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter úr bejelentésekor volt, berlini útjával nagyobb eredményeket ért-e el és mik azok az eredmények? (Zaj balfelől. — Elnök csenget.) Mert ha csak befagyott pengőknek a gyümölcs-exportra való felszabadításáról van szó, ezt az eredményt eredménynek, nem ismerhetem el, mert 'befagyott pengőkért bárhova tudunk exportálni, ahhoz nem kell Berlinbe utazni és ha a Nemzeti Bank és nem is a kormány, feladja eddigi deviza-politikáját, méltóztassék minden téren megadni azt is, hogy a befagyott pengőértékek felhasználhatók legyenek. De kérdem azt, hogy számszerűleg mit jelent ez a megállapodás a mi Németországgal szemben való külkereskedelmi mérlegünkben? Ha számokban precíze nem is fejezhető ki ez, de hozzávetőleg szeretném tudni, hogy az eddig 70—80 millió évi átlagban a, legutóbbi 8 évben passzív mérlegünk ez után az eredményes berlini út után mennyivel fog javulná? (Farkas István: Egy tál cseresznye vélj) Ez az egyetlen kérdés, amely némileg enyhíthetné a miniszterelnök úr szerencsétlen berlini kirándulását. Es ha már annyit beszélnek az urak a cseresznyéről, nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr nem vitt magával .gazdasági szakértőt, mert akkor meg tudta volna tőle, hogy az a pincér, aki azt mondotta neki, hogy a cseresznye magyar cseresznye, egy kicsit becsapta, mert abban az időben még cseresznyekivitel Németországba nem volt, hacsak az ő útitársa nem vitt egy kis kosárban magával. (Derültség balfelől. — Zaj.) Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök