Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-206
482 Az országgyűlés képviselőházának 206. ülése, 1933 június 28-án, szerdán. hogy ennek az a célja, hogy azt a nyugalmat, amelynek fen tartásáért — lehetünk akármilyen politikai nézeten — elismerés illeti a hatalom kezelőit, amely az ország pártjainak kijár, a megvetés váltsa fel. Az izgatásnak ezt a módját nem. lehet, nem szabad eltűrni. (Propper Sándor: Önmagát bélyegzi meg vele!) Meggyőződésem az, hogy a mélyen t. kormány az országgyűlés pártjait becsüli meg azzal, hogy anatémát mond az ilyen megnyilatkozásokra. Meggyőződésem, hogy minden polgári párt és a szociáldemokrata párt egyértelműi eg; elítéli ezeket a kifejezéseket. Nem tudom, hogy a mélyen t. miniszterelnök úr ismeri-e szó szerint azokat a kitételeket, amelyeket távollétében felolvastam, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Itt voltam!) Nem akarom megismételni, nem akarom mégegyszer az ajkamra venni, de ha hallotta volna a miniszterelnök úr, (Felkiáltások: Itt volt!) hogy ezeken a padokon az elszörnyűködésnek milyen kifejezése vett erőt rajtunk, akkor érezné azt, hogy a kötelességtudás, a nemzet nyugalmát féltő aggódás parancsolta nekem,, hogy ezt a kérdést idehozzam és megkérjem a mélyen t, kormányt, cselekedjék és mutassa meg, hogy személyre és pártállásra való tekintet nélkül erős kézzel fogja meg azt a gyeplőt, amely nyu galmat kell hogy biztosítson ebben az országban és ezt az uszítást, ezt a sértést, ezt a lealacsonyítást, ezt a megvetést, amely ezekből a sorokból kiárad, kell hogy ne csak az én gyenge szavam, hanem az a tekintély utasítsa vissza, amely lehet tőlünk eltérő politikai pártálláson, de élvezi azt a tiszteletet,, amely a magyar kormány elnökének mindenki részéről kijár. (Helyeslés.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Gál Jenő igen t. képviselőtársam téved, ha azt hiszi, hogy nem voltam jelen, amikor ő felszólalt. Tekintettel azonban arra. hogy a Magyarság című lapot nem igen szoktam olvasni, így a vasárnapi vezércikket sem olvastam és tekintettel arra, hogy csak egyes részleteket méltóztatott velünk tudatni Összefüggés nélkül ebből a vezércikkből, előhb el fogom olvasni a lapot és csak azután tudok választ adni. (Propper Sándor: Az üsryész pe dig csak Népszavát olvas!) Ami a kiskunfélegyházai lapot illeti, errevonatkozólag az a konkrét válaszom, hogy nem azért a kitételért szüntették be, amelyet képviselőtársam felolvasott. Egyébként, lévén a Magyarság című lap főszerkesztőié a Ház tagja, azt hiszem a képviselő úr alkalmat ad majd Milotay István képviselő úrnak arra, hogy reflektáljon itt a Házban elhangzott többi megjegyzéseire. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Gál Jenő: T. Képviselőház! Védtelenül sajnálom, hogy nem volt jelen a mélyen t. miniszterelnök úr akkor, amikor felolvastam a cikket. (Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Itt voltam! Az. egiéisz vezércikket nem olvaistani, részletekre pedig nem akarok válaszolni) Megnyugszom abban, hogy a mélyen t. miniszterelnök úr igazságosan és objektíven fog cselekedni és megnyugszom abban, hogy^ megtalálja a módját annak, hogy megóvassék az a cél amelyet itt kifejtettem. Mivel e tekintetben semmiféle aggodalmam nincs, a miniszterelnök úr válaszát tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszterelnök úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Sorrend szerint következik Propper Sándor képviselő úrnak 16. szám alatt bejegyzett interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz a termelőkre és fogyasztókra nézve egyaránt hátrányosnak bizonyult tejrendelet haladéktalan visszavonása tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció sziövegét felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): hajlandó-e a miniszter úr a tejrendelet július l-re tervezett viégrehajtását felfüggeszteni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! Ez az interpellációm nemi akar utánzása lenni a tejkérdésben imár elhangzott interpellációknak, legfeljebb ismétlése. Ismétlésre pedig azért van szükség, mert az 5000/1933. M. E. rendelet és az ennek végrehajtásáról szóló 6600/1933. földmívelésügyi rendelet káros és veszedelmes. Ezt az ismétlést addig fogjuk folytatni, a'míg a kormány ezzel a veszedelmes rendelettel vissza nem vonul mert ez az a rendelet, amely senkinek sem kell, senkinek sem jó. káros a fogyasztókra, káros a termelőkre, különösen a kistermelőkre és káros közegészségügyi szempontból is. Fel kell tennem tehát a kérdést, miért kellett ezt a rendeletet megszerkeszteni és kiadni? Kérdeznem kell itt is, mint — sajnos — minden más kormányintézkedésnél cui prodest, kinek használ? És ha ezt keressük, akkor kiemelkedik a homályból a kartell, (Űgv van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) a mindenható kartell, amely rátehénkedik mindenre... (Dinnyés Lajos: Tejbrigantik!) Elnök: A közbeszóló képviselő urat figyelmeztetem^ tartózkodjék az ilyen inparlamentáris kifejezésektől. Propper Sándor: ... amely lefölözi a magyar verejték minden eredményét, minden hasznát. Közegészségügyi szempontokat emlegetnek a rendelet indokolásánál. En el tudok fogadni bizonyos közegészségügyi szempontokat. A tej nemcsak táplálék, hanem orvosság is. öregnek, betegnek, ^ gyermeknek nélkülözhetetlen táplálék, a tüdővésznek pedig leghatékonyabb ellenszere, tehát orvosság. A kormány kötelessége volna ennek alapján gondoskodni arról, hogy a városok^ népe jó és^ olcsó tejet kapjon. A tej mesterséges megdrágítása, a mi felfogásunk szerint, igen súlyos merénylet a közegészségügy ellen, — midőn éppen egészségügyi szempontokat emlegetnek -*• tervszerűen előkészített tömeggyilkosság. Ma a kereset nívója 40—50%^-kal alacsonyabb, mint 1928-ban volt. Ma tehát anakronizmus 32 filléres tejárat megállapítani. Nem szabad 32 filléres tejárat megállapítani ma, amikor mindenki tudja, hogy a bérek és fizetések 40—50—60%-kai csökkentek. A városi lakosság egyszerűen nem tudja megfizetni a 32 filléres tejárakat. Mit kell tehát tennie? Azt, hogy vagv csökkenteni, vagy beszüntetni tejfogyasztását. Nem ad a gyermekének tejet, a'beteg nem iszik elég tejet és általában sem fogyasztanak elég tejet. Ezt bizonyítja az is, hogy az utóbbi hónapokban a tejfogyasztás, például Budapesten, igen tekintélyesen csökkent, (Farkas Ist-