Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-206

480 .Az országgyűlés képviselőházának szabadságának súlyos megsértése tárgyában. Kérem az interpelláció felolvasását. Petrovics György jegyző (olvassa): «Lu : kacs József püspökladányi lakost folyó évi március 6-án reggel, személyes szabadságának súlyos megsértésével, dr. Lessenyi István fő­szolgabíró csendörökkel, teljesen jogtalanul előállíttatta és a községben azt a hírt kolpor­tálták, hogy nevezett bűncselekmény miatt letü elővezetve. Hajlandó-e a belügyminiszter úr nevezett főszolgabíró, továbbá dr. Jóna Mátyás tb. szolgabíró és a csendőrök ellen az eljárást megindítania Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügy­miniszter úrnak. Következik Mojzes János képviselő úr írásbeli interpellációja a belügyminiszter úr­hoz Csengerújfalu község lakosai részéről Pfeilmayer Gábor csengeújfalui körjegyző ellen emelt súlyos vádak tárgyában. Tessék felolvasni az interpellációt. Petrovics György jegyző (olvassa): haj­landó-e a belügyminiszter úr Csengerújfalu köz­ség lakosai részéről Pfeilmayer Gábor csenger­újfalui körjegyző ellen emelt súlyos vádakat a felügyeleti vizsgálat tárgyává' tétetni.» Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügy­miniszter úrnak. Következik Sauerborn Károly képviselő úr írásbeli interpellációja a belügyminiszter úr­hoz Terényi István csendőrőrmesternek a mező­kövesdi kir. járásbíróság előtt elhangzott fe­nyegető és megfélemlítő trágár kijelentései tárgyában. Tessék felolvasni az interpellációt­Petrovics György jegyző (olvassa): «A mezőkövesdi kir. járásbíróság előtt Tildy Zol­tán és 48 szentistváni választópolgár ellen, til­tott népgyűlés miatt folyamatba tett ügy tár­gyalása során, a vádlott szentistváni polgárok­hoz fordulva, az ez ügyben tanuként kihallga­tott Terényi István csendőrőrmester fenyegető és megfélemlítő, trágár kijelentéseket tett. Hajlandó-e 'belügyminiszter úr nevezett csendőrőrmester jogtalan és törvényellenes ma­gatartását vizsgálat tárgyává tétetni?» Elnök: Az interpelláció kiadatik a 'belügy­miniszter úrnak. Következik Sauerborn Károly képviselő úr írásbeli interpellációja az igazságügyminiszter úrhoz Lukács József püspökladányi lakos sze­mélyes szabadságának megsértése tárgyában. Tessék^ az interpellációt felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «Szí­veskedjék az igazságügyminiszter úr tájékoz­tatni, hogy a debreceni kir. ügyészség folya­matba tette-e az eljárást azon közigazgatási személyek ellen, akik Lukács József püspök­ladányi lakos személyes szabadságát, hivatalos hatalmukkal visszaélve, megsértették 1933. már­cius 6-án.» Elnök: Az interpelláció kiadatik az igaz­ságügyminiszter úrnak. Sorrend szerint következik Osváth Pál kép­viselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz a m. kir. Postamesterek es Postamesteri Alkalmazottak Országos Nyugdíj­egyesülete elleni vizsgálat tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «Szí­veskedjék a kereskedelemügyi miniszter űr tá­jékoztatni a m. kir. Postamesterek és Posta­mesteri Alkalmazottak Országos Nyugdíjegye­sülete ellen folyamatba tett vizsgálat eredmé­06. ülése, 1933 június 28-án, szerdán. nyerői és az eredményhez képest az intézke­dcselsről.» Elnök: Az interpelláció kiadatik a keres­kedelemügyi miniszter úrnak. Következik Osváth Pál képviselő úr inter­pellációja a belügyminiszter úrhoz Terényi István csendőrőrmester mezőkövesdi járásbí­róság előtt B. 2795/1933. számú büntetőügyben tett kijelentése tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «Tildy Zoltán és 48 szentistváni választópolgár ellen a mezőkövesdi kir. járásbíróság előtt B. 2795/1933. számú büntetőügyben a kihallgatott Terényi István csendőrörmester a bírói jegy­zőkönyv tanúsága szerint azt a kijelentést tette, hogy a képviselőválasztás alkalmával a képviselőjelöltnek nem áll jogában a választó­polgárokkal érintkezni, csak a pártirodában lévő kifutókkal. Minthogy nevezett csendőrörmester ezen kijelentése és a mezőkövesdi időközi választás alkalmával tanúsított magatartása a válasz­tási törvénnyel ellentétben áll, hajlandó-e a belügyminiszter úr vizsgálat tárgyává tétetni, hogy nevezett csendőrőrmesternek erre utasí­tást ki és milyen célból adott?» Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügy­miniszter úrnak. Következik gr. Serényi László képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz választókerületében gazdák tejpénzének adó­ban való lefoglalása tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék ,az interpellációt fel­olvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): «Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy vá­lasztókerületem több községében működő tej­ezövetkezetnél a gazdáknak járó összegeket az adóhatóságok lefoglalják? Van-e tudomása a miniszter úrnak, hogy ez a rendkívül súlyos intézkedés, most az ara * tás előtt, teljesen megbénítja a gazdatársa­dalom helyzetét, sőt a legelemibb megélhetésre szükséges eszközök beszerzésének a lehetőségé­től is megfosztja a termelőket? Ha a lefoglalás további foganatosítását a pénzügyminiszter úr meg nem akadályozza, ez esetben a gazdák a tejszövetkezetnek szállítani képtelenek lesz­nek, mert amikor saját asztalukról és sa:iát családtagjaiktól, illetve gyermekeiktől vonják meg a tejet, de ezért ellenértéket kapni kép­telenek, a tejtermelés részükre céltalanná válik. Tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, legyen szíves mihamarabb intézkedni, hogy a további lefoglalástól a gazdák mentesítve le­gyenek, mert ellenkező esetben nem tartom valószínűnek, hogy a gazdák kizárólag adótör­lesztési lehetőségből tartsanak fenn tejterme­lési szövetkezeteket.)) Elnök: Az interpelláció kiadatik á pénz­ügyminiszter úrnak. Most pedig következik Gál Jenő kénviselő úr^ szóbeli interpellációja az összkormányhoz, még pedig a bejelentett csere folytán a jegy­zékben 25. sorszám alatt felvett s a sajtósza­badság érdekében bejelentett interpellációja. Kérem' a jegyző urat, szíveskedjék az inter­pellációt felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa:): «1. Van-e tudomása a t. kormánynak arról a fék­telen izgatásról, amelyet némely sajtóorgánum az ország törvényes rendje és a társadalmi és felekezeti béke ellen folytat?

Next

/
Oldalképek
Tartalom